Nézvén a Nap-kelte egyik adását, Róna Péter közgazdász néhány mondata
megfogott. Azt mondta, hogy életében jó néhány pénzügyi szerződést
aláírt különböző országokban, de egyik sem tartalmazta az egyoldalú
szerződésmódosítás lehetőségét.


1964-ben lakáshitelt vettem fel az OTP-től. 1979-ben lakásfelújítási kölcsönt, ugyancsak az OTP-től. Mindkét esetben a szerződés kötésekor megadták a havi törlesztő részletet, és ettől nem tértek el. (A lakáshitel 3% kamattal, a felújítási  8 vagy 9% kamattal  került kiszámolásra. Egészen a 80-as évek végéig nem változott a kamat.
Akkor azonban közölték, hogy emelik a kamatokat. Ez több százezer kölcsönfelvevőt érintett, így az Alkotmánybírósághoz fordultunk. A bíróság megállapította, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás nem alkotmányellenes.
Ki is volt akkor az Alkotmánybíróság elnöke?
Egyébként pedig a köztársasági elnök úr helyett kifejezem legmélyebb együttérzésemet a romákat ért minden atrocitás elszenvedőjének.
Jómagam állat- és természetbarát vagyok (nem „zöld”), de az Embert azért többre tartom a tubesi bazsarózsánál vagy egyéb növénynél!
Utóirat: A fenti történethez tartozik, hogy az OTP felajánlotta, ha aki egy összegben lerója a maradék hitelt, annak csak a felét kell fizetnie. Sasvári Csaba, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!