Hogy stílusos legyek: a villamos alatt fekvő ember mosolya sohasem
őszinte! Nézem a képláda mérvadó műsorát és benne a hölgy önbecsüléstől
túláradó arcát, aki egy állandóan a viták kereszttüzében lévő cégtől
hihetetlen mennyiségű végkielégítést vett fel. Ugyanebben a műsorban a
szerkesztő – nem is lapozva!– átvált az önhibájukon kívül
kényszerkilakoltatásra kerülő családok történetének bemutatására.
Nézem a képet, próbálom kifürkészni, mit érezhet az a nő, aki egy rendkívül rosszul szervezett és működtetett állami nagyvállalat példamutató vezetőjeként(!?), nem törődve az ott dolgozókkal, az emberek tíz- és százezreit szállító technika eszközök állapotával, egyszerűen zsebre tette a meggyőződése szerint neki járó pénzt? Bizonyára a rendkívüli tehetségével, hatalmas munkabírásával és leterheltségével nem jut ideje a közszolgálati tévé vele foglalkozó tudósítása után megnézni a következő riportban szereplő gyermekek szemét, amiből egyszerre sugárzik a félelem és a rettegés, hogy családjuk az utcára került! Bizonyára – a rendkívüli tudását honoráló társaival együtt – ő is gondos, lelkiismeretes vezető, sőt magánéletében – úgy gondolom – szerető feleség, édesanya, sőt lehet, hogy unokáit is becsületességre neveli!
Miért van az, hogy vegyes érzésekkel nézem és hallgatom főnökével és a főváros vezető tisztségviselőivel készített interjúkat? Miért van az, hogy – jelen esetben! – nem tudok hinni a szereplőknek, de még a műsorvezető magatartása is elbizonytalanított, mintha azt sugallta volna, hogy „hát istenem, van ilyen”? Ennyire durva lenne a társadalmunk?
Hogy az önkormányzatok eladták a lakásokat, hogy megszabaduljanak a házak felújításának terheitől, pedig tudták, hogy a lakókkal nem lakást, hanem társasházrészt vetetnek pincével, padlással, lapos tetővel, lépcsőházzal, lifttel, és ha a volt IKV, a jelenlegi holding nem tudta rendben tartani az épületeket, akkor a kis pénzből élők hogyan tudják majd fenntartani?
Hogy a bankok belehajtották az embereket a kölcsönökbe, hogy egy kicsit emberibb körülményeket teremtsenek maguknak és családjuknak, és most a saját maguk generálta válságra hivatkozva teszik utcára százezreiket? Ó, bocsánat, egy kicsit erősre sikeredett a fenti mondat, mert nem a bankok teszik utcára a családokat, hanem „csak” eladják őket a behajtóknak, akik azután jó szolga módjára, a busás haszon reményében, valóban hajléktalanná teszik az embereket!
Majd mindenki – a sikeres munkanap befejezéseként – boldogan hazamegy a saját családjához, titkon remélve, hogy vele ilyen soha nem fordulhat elő!
Sógor Ferenc, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!