Nem engedünk a zéró toleranciából a vízen sem

A Dunai Vízi Rendészet kapitányságvezetője szerint azt, hogy ezeknek a gyakran bűn- és maffiaszervezetben elkövetett bűncselekményeknek nem váltunk célországává, annak a folyamatos, nyílt és operatív felderítő munkának köszönhető, amelyet a vízi rendőrök a Duna egész hazai szakaszán végeznek. A vízügyi szakembernek tanult, majd ezt követően a rendőrség kötelékébe lépett ezredes elégedetlen viszont  a dunai hobbihajósok egy részének agresszív viselkedésével és a vízi közlekedést gyakran súlyosan veszélyeztető  villanóbója-lopásokkal, „amelyek elkövetőit azért egyre gyakrabban sikerül elkapni“. A munkatársai és a hajósok körében is rendkívül népszerű főrendőr azt is fájlalja, hogy kiszorulóban vannak a Duna-partról az olcsó csónakkikötők és a kisebb pénzű hajósok népszerű nyaralóhelyei, a folyó hangulatát korábban meghatározó régi csónakházak.

l A legnagyobb nemzetközi vízi rendészeti szervezet, az Aquapol elnökét idén Magyarország adja az ön személyében. Ez megtiszteltetés, ránk rótt automatikus penzum vagy esetleg finom utalás arra, hogy Magyarországnak sok megoldandó feladata van a vízi rendészet területén?
– Mindenképp büszkeség nekem és Magyar-országnak egyaránt. Ez nem soros elnöki poszt. Közép-Európában elsőként mi kaptuk meg ezt a pozíciót. Az Aquapol deklaráltan olyan országoknak ad soros elnöki posztot, amelyek jól teljesítenek – előttünk holland, belga, francia elnökök voltak. Szóval azt szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy ez egyértelmű elismerése a nemzetközi vízi rendőrségi szervezetben végzett korábbi munkánknak. Egyébként három munkacsoportja van az Aquapolnak. Ebből kettőben igen aktívan dolgozunk, a harmadikban, amely tengeri ügyekkel foglalkozik, ott – tenger híján – nem képviseltetjük magunkat.
l Kicsit kevésnek is tűnik ez a három munkacsoport. Ha csak a híreket olvassuk a Dunán zajló veszélyeshulladék- és kábítószer-csempészetről, a hajólopásokról, az ittas vezetésekről, gyorshajtásokról, akkor elég szerteágazónak tűnik a munkájuk. Elképesztő és rendkívül szerteágazó bűncselekmények helyszíne a víz…
– Nemrégiben az egyik televízióműsorban készült egy hosszabb anyag a vízi rendőrség munkájáról, ahol mindezek a – többek között az ön által említett – bűncselekmények és megelőzésük, felderítésük is szóba került. Meglepő volt számomra, hogy az adás után még más területen dolgozó rendőr kollégák is rácsodálkoztak, mennyire sokrétű a munkánk. Igazság szerint egy kis misztikum is övezi a tevékenységünket, amin én a kapitányi kinevezésem kezdete óta igyekszem változtatni. Talán ennek is köszönhető, hogy több hír kerül nyilvánosságra a vízi rendészet munkájáról, de egyúttal természetesen magukról a vízen elkövetett bűncselekményekről is. Néha ezért aztán kicsit úgy tűnhet, hirtelen megszaporodtak ezek.
l És ez nem így van? Nem növekedett az úgynevezett vízi rendészeti bűnesetek száma?
– Szerencsére nem. Inkább több szó esik ezekről, és ezt én helyesnek is tartom. Mindenkinek joga van megismerni a munkánkat, ráadásul mérhetően több segítséget és empátiát is kapunk akkor, amikor tudják, mivel foglalkozunk, mi ellen küzdünk.
l Próbálok finoman fogalmazni, de nem könnyű. Ha valaki egy meleg nyári hétvégén kihajózik a Dunakanyarba, ott azt láthatja, hogy a közutakon a kilencvenes években jellemző gengszter-
feeling, még mindig, elég intenzíven jelen van a vízi közlekedésben. Mindenkit figyelmen kívül hagyó, akár nyolcvan-száz kilométeres sebességgel, óriási hullámokat és zajt keltve száguldoznak kigyúrt, agresszív emberek sok tízmilliós
motorcsónakjaikkal. Közben a kílbótosok, kenusok, kajakosok, kisebb motorcsónak és ladiktulajdonosok mintha kénytelenek lennének valamiféle megtűrtként meghúzni magukat… Ráadásul a Duna osztrák, német szakaszán mindez nem jellemző. Sokkal több az úri hajó- és jachttulajdonos, akik tökéletes szimbió-
zisban élnek a nagy hajókkal a csónakokkal, a horgászokkal és a fürdőzőkkel…
– A hivatásos hajósokkal példásan kevés a probléma. Ők általában rutinos szakemberek, és ismerik a vizek, a hajózás veszélyeit. Valóban van egy réteg, amely az elmúlt időszakban megtehette, hogy szinte hajós rutin nélkül vásároljon rendkívül nagy teljesítményű, ráadásul nem is a Dunára, hanem inkább tengerre való kisgéphajókat. Ezeknek például a hullámkeltése ténylegesen nem folyóvízre való, mégis rengeteg van belőlük itthon.
l Kicsit megtévesztő az ön által említett szakkifejezés a „kisgéphajó”, hiszen ez esetünkben gyakran több száz lóerős, száz kilométer feletti sebességre képes jachtokat takar…
– Kisgéphajó az a vízi jármű, amely húsz méternél nem hosszabb és motoros meghajtású, de valóban ide tartoznak azok a jachtok is, amelyek egyáltalán nem „kis géppel”, vagyis motorral vannak felszerelve. Abban pedig igazat adok önnek: vannak emberek, akik úgy jutnak ilyen vízi járművekhez, hogy még nem igazán nőttek fel a hajózáshoz. Ők is megtanulnak hajózni, ám sajnos ez hosszabb folyamat. Ráadásul – általában – még tovább tart az, amíg kialakul a megfelelő tolerancia és empátia bennük a vízi közlekedés más, elsősorban kisebb géperejű szereplői iránt. De ezzel együtt sem tartom annyira rossznak a helyzetet: a hajósok például
a motorosokhoz hasonlóan rendkívül összetartóak,
ha szembetalálkoznak, köszöntik egymást, ha bajban vannak, segítik egymást. Remélem a Dunán jelen lévő úri hajósok lesznek a hazai hajózás mintái, nem pedig a másokat figyelmen kívül hagyó, kivagyiskodó száguldozók.
l Úgy hírlik, önöknél bizonyos kihágások esetén nem érvényes a zéró tolerancia. A „mi hajósok tartsunk össze” elv alapján állítólag gyakrabban elnézőek...
– Azt hiszem, semmi kivetnivaló nincsen abban, hogy a Dunán – amely speciális, kicsit zárt közeg – óhatatlanul is közvetlenebb a kapcsolat vízi rendőr és a hajós között, mint – mondjuk – egy közúti igazoltatásnál vagy egy büntetőügy nyomozásánál. Igyekszünk mindenkivel szemben megértőek és segítőkészek lenni, de a törvény szigorából nem engedünk. Géphajók vezetőinél például ittas vezetés esetén mi is a záró toleranciát érvényesítjük, hiszen a hajós balesetek legnagyobb része is az ital miatt történik. De nem célunk természetesen egy ladikból szabályosan, a folyó egyik öblében horgászó nyugdíjas felesleges egzecíroztatása… Azt is figyelembe kell venni, hogy más közegben dolgozik a vízi rendőr, mint a kerületi járőr kolléga, aki – teszem azt – egy késdobálóban igazoltatni vagy éppen verekedőket szétválasztani kényszerül.
l Egyébként az a hírük a vízi rendőröknek, hogy legendásan megvesztegethetetlenek….
– Remélem is… De azért jó ezt kívülállótól hallani. Ennek egyébként az lehet az oka, hogy ebben a zárt hajós társadalomban nagyon gyorsan elterjedne a híre, ha valaki – úgymond – hajlamos lenne zsebre bírságolni. Kétszázhatan vagyunk, és természetesen nem zárhatom ki, hogy lehet olyan, akinek hajlama lenne zsebre dolgozni, de a mi közegünkben sokkal nagyobb a visszatartó erő, mint a csábítás.
l A vizet és vízpartot kikapcsolódásra használó tömegek számára szerintem mégis a vízi gyorshajtás a legidegesítőbb és legveszélyesebb, még akkor is, ha megdöbbentő módon a Dunán – bizonyos szakaszok kivételével – nincsen sebességkorlátozás… Pedig állítólag ahol van – például a Ráckevei-Dunán – példásan be is tartatják.
– A Duna főmedrében valóban nincsen sebességkorlátozás, és egyelőre nem is látok olyan veszélyt, hogy nagy számban megjelennének igazán nagy sebességű hajók itthon. A Ráckevei (Soroksári)-Dunán például a kajakosok, vízitúrázók, horgászók, fürdőzők – és persze nem utolsósorban a növény- és állatvilág – védelmében elrendeltek sebességkorlátozást, és ezt szigorúan be is tartatjuk. Ugyanígy Bajánál, a Sugovicán és a Mosoni-Dunán is sebességkorlátozás van érvényben a fent említett okokból.
l Mennyire van felkészülve a vízi rendőrség az igazán komoly bűncselekmények felderítésére vagy éppen megelőzésére? Hiszen a kábítószer-kereskedelem, a veszélyes hulladék szállítása vagy a nagy értékű lopott hajók kereskedelme, gondolom, általában nemzetközi bűn- vagy akár maffiaszervezetek felügyelete alatt zajlik…
– Magyarország tranzitország és – talán a mi munkánk eredményeként is – egyelőre szerencsére az is maradt az említett bűncselekménytípusok vonatkozásában. Őszintén el kell mondanunk, hogy azt mi csak a legritkább esetben tudjuk felderíteni, hogy egy hat-nyolc uszályt tartalmazó, több száz tonnás teherkaraván sok tonna áruja között valahol még a határainkon kívül elrejtettek, mondjuk, néhány kilogramm kábítószert, és ezt majd valahol a határainkon túl kiveszik. Az esetleges itthoni be- és kipakolásnál viszont jó eséllyel tudunk ilyen típusú bűncselekményeket felderíteni, ezért komoly hangsúlyt helyezünk a kikötők ellenőrzésére. Mind a hat hazai vízi rendészeti rendőrőrsünk nyomozói tartanak nyílt és operatív ellenőrzéseket a hazai kikötőkben. Ehhez a munkához természetesen kérjük és elvárjuk a kikötők tulajdonosainak, üzemeltetőinek, őrzőinek segítségét is. Ez a tapasztalatok szerint önmagában visszatartó erejű és reményeink szerint meg tudjuk akadályozni, hogy ezeknek a vízen elkövetett bűncselekményeknek célországává váljon Magyarország. Sajnos vannak viszont itthon elkövetett szintén súlyos vízi bűncselekmények is: leggyakoribbak a vízi közlekedést súlyosan veszélyeztető villanóbója-lopások. Ezekben az úszó tárgyakban ugyanis hasonló akkumulátor található, mint az autókban, és lopásuk eléggé megszaporodott. Nemegyszer sikerült a tetteseket elfogni, ráadásul elértük, hogy a vízügyi hatóságok beleégetnek ezekbe az áramforrásokba olyan megkülönböztető jelzést, amely később bizonyító erejű lehet. Vagy akár egy közúton igazoltató kollégának is feltűnhet, hogy úszóműről lopott tárgyról van szó.
l Sokkolta a közvéleményt az a néhány nappal ezelőtt, az egyik bulvárportálra felkerült videó, ahol két – mint kiderült, visszaeső – állatkínzó, orvvadász a Dunát éppen átúszó vaddisznót úszás közben agyonver, csónakjukkal többször keresztülmennek rajta, és megvárják, amíg megfullad. Az ilyen – nyilván rendszeres és köztudott – állatkínzó gazemberek kiszűrésére nincs módja ennek a „zárt” hajóstársadalomnak?
– Az ilyeneket nem hogy hajósnak, de embernek is nehéz nevezni… Szerencsére valaki videóra vette az esetet, és elindulhatott az eljárás, amelyet azonban nem a vízi rendőrség folytat le. Egyébként nem hiszem, hogy a videón látható két személyt bármilyen okból hajósnak lehetne nevezni, hiszen csak annyi bizonyos, hogy képesek voltak egy motoros ladikkal megakadályozni, hogy egy úszó állat élve átérjen a túlpartra. A hajósok, köztük a vízi rendőrök, állatokat legfeljebb kimentenek a vízből, ahogy azt árvizek idején mindig meg is tesszük. Vagy éppen nemrégiben Budapestnél, ahol egy vaddisznókölyök tévedt a Dunába. Egyébként büszke vagyok arra, hogy éppen egy éve a vízi rendőrség kezdeményezésére kezdte az ügyészség állatkínzásként – és nem egyszerűen orvhorgászatként – kezelni azokat a bűncselekményeket, amelyek esetében a kifogás során vagy azt követően az illegális horgászok brutálisan megkínozzák a halakat. Hosszú meggyőző munkánk eredménye volt például, hogy a gereblyéző horgászat önmagában is minősüljön állatkínzásnak. Büszke vagyok arra, hogy a magyar vízi rendőrség nemcsak az állatkínzások, a környezet- és természetvédelmi bűncselekmények felderítésében vállal fontos szerepet, de a vízi állatok és általában a vizek élővilágának, természetes környezetének megőrzésében is.
l Miközben a jachtok, motorcsónakok számára szinte a Duna egész magyarországi szakaszán kiépült az az infrastruktúra, amely kiszolgálja – gyakran luxus – igényeiket, egyre nehezebb biztonságos kikötőhelyet, téli tárolót találni egy kílbótnak, csónaknak, ladiknak vagy kisebb motorcsónaknak. Mintha csak azokra gondolnának, akik képesek éves szinten milliókat költeni passziójukra….
l Sajnos igaza van. Gondoljunk csak a Római-partra, amely arról volt híres, hogy rengeteg csónakház szolgálta ki a vízi sportokat kedvelő emberek legkülönbözőbb igényeit. Egészen megdöbbentő módon engedélyezték, hogy ezeket lerombolva társasházak, lakóparkok épüljenek erre a területre, amely ráadásul ártér… Ma talán egy csónakház maradt mementóként. Szintén rendkívül hangulatos csónakkikötők voltak a Népszigeten, csak volt akiknek szúrta a szemét, hogy ilyen „szakadt” csónakok és kisebb úszóművek „éktelenkednek” ott. Így aztán sajnos szépen lassan szorulnak ki innen is ezek – és persze velük együtt a hozzájuk tartozó emberek, olcsó nyári vízi gyerektáborok…
– Talán az egyetlen szakasza a Dunának a ráckevei ág, ahol megmaradtak a csónakkikötők, amelyek nemcsak praktikusak, de hangulatosak is. Hozzátartoznak a Duna-part arculatához. Ráadásul a csónakházak, csónakkikötők eltűnésével együtt százezrek számára szűnik meg a lehetőség a vízi sportokra és a vízi életre. Szerencsére azért vannak a Duna mentén olyan falvak és kisvárosok, – ilyen például Foktő és Baja – ahol odafigyelnek arra, hogy kulturáltan, elérhető áron és biztonságosan tárolhassák az emberek csónakjaikat. Ezt egyébként rendőrként is csak helyeselni tudom, hiszen ilyen helyeken nincsen olyan „csábító ereje” a lopásoknak.

Bóday Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!