Kálloy Molnár Pétert a legtöbben a Beugró című tévéműsorból ismerik, de játszik színházban, rendez, már a filmes feladatok is kezdik megtalálni, és verset is ír, zenét szerez, koncertezik. Októberben Pesti álom címmel jelenik meg a második lemeze.



l A Beugró hozta meg önnek igazán a népszerűséget.
– Hiába játszik az ember rendszeresen színházban, akár olyan sikeres előadásokban, mint amilyen a SÖR, vagy a GÖRCS, ezek nem adnak akkora népszerűséget, mintha rendszeresen látható egy tévéműsorban. Számomra, azt hiszem, ez az igazán nagy áttörés.
l Ez furcsa önnek?
– Huszonévesen az ember persze, hogy rögtön híres és sikeres akar lenni. Jöhetett volna a népszerűség kicsit hamarabb is, de lehet, hogy akkor nem lett volna még ennyi színészi tapasztalatom, és nem választottak volna ki egy ilyen műsorba.
l Nem alakult volna egészen máshogy a pályája, ha a Vígszínháznál marad?
– Bizonyára, de én azt gondolom, hogy jól döntöttem.
l Tulajdonképpen öt év után miért jött el a Vígből?
– Valószínűleg a Vígszínházban kényelmesen el lehettem volna, és ott közepes dolgokat csinálnék. Azt éreztem, hogy nem próbálnak ki igazán.
l Az alkata miatt elkönyvelték epizódszereplőnek, és ez nem tetszett önnek?
– Egy normális hozzáállású színésznek nem a szerep nagyságával van a gondja, de azt kell éreznie, hogy amit ráosztottak, abban a társulatban csak ő tudja eljátszani. Akkor elégedetlen a színész, ha a szerepét még öten eljátszhatnák, töltelék a produkcióban. Én elfogadtam, hogy a Vígnek nagy múlttal rendelkező, fantasztikus színészekből álló társulata van. Ami igazán fájt, hogy a zenés darabokban nem próbáltak ki, pedig addigra máshol már elég sok ilyen előadásban szerepeltem. Egy csomó musicalfőszerepem volt már, Amerikában még operát is énekeltem.
l Hol énekelt operát?
– Michiganben, egy Tasnádi Csaba által rendezett nemzetközi társulatban Monostratos voltam a Varázsfuvolában. Itthon pedig a Rocky Horror Show-ban, a Rémségek kicsiny boltjában, a Nyakfelmetszőben igazán fontos feladatokat kaptam. Nem az fájt, hogy a Vígben közepes, vagy kisebb szerepeket játszottam nagy művészek mellett, mert ez természetes, hanem, hogy zenés színészként nem próbáltak ki.
l Sokan szabadon fuldoklásnak nevezik a szabadúszást. Önnek bejött?
– Szerintem igen, passzol az alkatomhoz. Ami nem könnyű alkat, nem vagyok százkilencven centis, szőke macsó. Nekem ki kell találni, hogy miben tudom magam megmutatni. Azt gondoltam, ha ezt nem találják ki, akkor én majd kitalálom magamnak. A szabadúszásnak persze kockázata is van, de én ezt bevállaltam.
l Kisebb színházakban játszik, mint a Víg, de jókora szériájú produkciókban.
– A tizenöt éve bemutatott SÖR-ből nemrég tartottuk a négyszázhuszadik előadást, a GÖRCS is a százötvenedik előadás felé jár. A Kövek a zsebben is túlvan a kétszázadik előadáson, a Caverman és a Kucó is több mint százszor ment már.
l Verseket is ír, zenét is szerez, saját lemeze is van.
– Hrutka Robival nagyon jó barátságban vagyunk, ő hangszereli a számaimat. Most már csináljuk a második lemezt Pesti álom címmel. Ez szándékosan rock lemez lesz, nem akartam színészalbumot megjelentetni. Nagyon jó zenészekkel koncertezünk is. A koncerteken kamatoztatom, hogy sok mindennel foglalkoztam. Van egy kis színház, tánc, show.
l A film azért még félig-meddig meghódítandó terület az ön számára.
– Rákérdez az érzékeny pontjaimra. Frusztrált, hogy harmincöt éves koromig nem játszottam mozifilmfőszerepet. A Papírkutyák, a Nájlongitár talán elindít egy folyamatot. Lehet, hogy én egy karakterszínész vagyok, aki harmincöt-negyvenévesen kezd érdekes lenni a filmvásznon. De hát a színész persze olyan, hogy már huszonöt esztendősen minden filmben benne szeretne lenni. Nagyon szívesen játszanék zenés filmekben.
l Mit tervez a következő szezonra?
– Úgy néz ki, hogy megint fogok rendezni is, a Budapesti Kamaraszínházban, de az még nem derült ki, hogy mit. Most a lemezzel foglalkozom, mert már októberben megjelenik. Tavaly karácsonykor verses kötetem is megjelent, Lóránt Attila fotóművész képeihez írtam szabad asszociációs verseket. Ezzel meghívtak minket Amerikába egy pályázatra, új képekkel, versekkel is kiegészítettük az angolra fordított változatot. Ebből a kötetből performance jellegű kiállítást is csinálunk a Balassi Intézetben.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!