Péntek délután 4-kor volt az első labdára ráúszás, az utolsó dudaszó
pedig 24 órával később hangzott el a margitszigeti Hajós uszoda
nyitott, 33-as medencéjében: tegnap délután e momentummal zárult a
hivatalos része annak a nonstop mérkőzéssorozatnak, amellyel a
Guinness-féle rekordok könyvébe is bekerülhetne az UVSE.
Vagyis az új újpesti vízilabdás utánpótlás-egyesület, amely a megalakulását köszöntötte e monstre vállalkozással, minek keretében a 6 és 19 év közötti játékosai a vízben folyamatosan váltó csapatokban 24 óra alatt 24 meccset vívtak egymás ellen – megállás nélkül. Sok száz gól esett, mondhatni számolatlanul, mert bár számolták, nem a mennyiségen volt ezúttal a hangsúly, hanem a figyelemfelkeltésen: hogy tudniillik hivatalosan is elvált egymástól az Újpesti TE vízilabda-szakosztálya és a hátország, így a lila-fehér pólósok teljes utánpótlása az Újpesti VSE-ben folytatja tevékenységét, ami mintegy 300 gyerek kiválását jelenti a nagy múltú UTE-ból.
Nem a rekordhajszolás határozta meg a szervezők szándékait - hangoztatta Kis József, az újpesti utánpótlás-nevelés atyja is, aki az UVSE elnökhelyetteseként így fogalmazott az MTI-nek a tegnapelőtti megaeseményükről:
„Az egynapos pólóval elsősorban üzenni szeretnénk, mégpedig azt, hogy a vízilabda-utánpótlásért kell élni, érte, s nem belőle, éppen a szereptévesztés miatt váltunk ki a nagyegyesületből. Ennyit a negatívumokról” – zárta rövidre a válással kapcsolatos válaszát.
Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a sportág honi hátországa tetemes gonddal küzd: „A hazai utánpótlás-nevelés helyzete siralmas, központi, állami támogatói rendszer nem létezik, így nagyon nehéz meglenni. De mi megpróbáljuk, s a szövetség által kiírt bajnokságokban minden korosztályban két csapatot indítunk.” A szakember az eseményt felvezető pénteki sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a 24 órás vízilabdával az utánpótlás megsegítése érdekében további támogatók megnyerését is alapvető célként fogalmazták meg. Kis József azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy nem lehetne a magyar póló eredményes a megannyi áldozatkész edző, és a hazai vízilabda-szakosztályok működését biztosító szülők támogatása nélkül.
Ez utóbbi gondolatot még markánsabban emelte ki beszédében Kemény Ferenc, az utánpótlás szakmai igazgatója – nem mellesleg az egymás után háromszor is olimpiai aranyérmes férfiválogatott szövetségi kapitányának, Kemény Dénesnek az édesapja –, aki mintaszakosztálynak, mindenki számára követendő példának nevezte a Kis József vezette UVSE-t, kiemelve, hogy az egyesület adja a magyar korosztályos válogatottak javát.
Ez így volt korábban is, amire hatásos bizonyítékként szolgálhatott a sajtó-összejövetelen ugyancsak megjelent Keszthelyi Tibor, a világbajnoki címet szerzett magyar juniorválogatott szövetségi kapitánya és az az óta már felnőtt ötkarikás aranyat is kiérdemelt Varga Dénes (képünkön), aki a lila-fehéreknél tanulta meg a sportági alapokat, s újpestiként lett először válogatott is.(jk)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!