Évek óta történnek a sokemeletes panelházakban tűzesetek, olyanok, ahol
menekülési lehetőség hiányában, emberek esnek áldozatul. Emlékezetes a
békásmegyeri paneltűz, amikor egy testvérpár a tűz elől menekülve,
összekapaszkodott és leugrott a kilencedik emelet erkélyéről, remélve,
hogy az ugrás sikerrel jár. Sajnos mindketten szörnyet haltak.
Levélben jeleztem a katasztrófavédelemnek, hogy a mi 256 lakásos házunkban gázzal működnek a konyhai tűzhelyek, ám ennek ellenére, a közös képviselő az elszívó ventillátorokat – a takarékosság jegyében – szakaszosan működteti. A válasz az volt, hogy nincs rá jogszabály, vagyis a problémával nem foglalkoztak.
A veszélyforrás elég jelentős. Az égő tűzhelyen felejtett sütőolaj tüzet, a gázberendezés hibája pedig robbanást okozhat. A panelházak építésekor két-két lépcsőházat összekapcsoltak úgy, hogy a pince és a padlás is átjárható. Ezek lényegében menekülő utak tűz, omlás stb. esetére. Az átjárók vasajtóval vannak felszerelve. Nálunk a közös képviselő ezeket az átjárókat bezáratja! Az ok, hogy a hajléktalanok vagy a tolvajok ellen védve legyen a ház.
Hallhattuk, a miskolci paneltűz lakói nem tudtak a tetőre menekülni, mert a menekülő utak bútorokkal el voltak zárva. Visszatérve a katasztrófavédelemre.
Ha nincs valamire jogszabály, de fennáll a tényleges veszély lehetősége, ráadásul országos probléma, miért nem tesznek javaslatot, a jogszabályra? Hogy mer egy közös képviselő tudatosan vészhelyzetet okozni, veszélybe sodorni a ház lakóit? Miért engedik a lakók a közös képviselő módszereit életbe lépni? Mert a lakógyűléseken a veszélyekről nem hangzik el tájékoztatás, csak a takarékosságról esik szó. Ezt szem előtt tartva, felemelkednek a kezek. A közös képviselő pedig baj esetére ezzel fedezi magát.
Hivatkozhat a lakókra. Ők szavaztak! Övék a felelősség! Úgy gondolom, a sok panellakó hasonló cipőben jár. Minél előbb meg kell teremteni a panelek biztonságának jogi szabályozását. Már réges-régen kellett volna!
Kun István, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!