… még az idén egyszer – mint minimum – át kellene jutnom Pestre, tehát
a Duna másik oldalára valahogy. Barátaim, ismerőseim vannak a
túlparton, sőt még a munkahelyem is gyakran Pestre szólít.
Már bánom azt a napot, amikor Budára költöztünk jó húsz évvel ezelőtt. De akkor még simán lehetett közlekedni a két part között. Talán egy kisméretű, megfizethető garzonlakás lenne a megoldás, ahol a túloldalon éldegélnék, igaz, akkor a családomtól szakadnék el beláthatatlan időre.
Abban ugyanis szinte biztos vagyok – bár ne lenne igazam! –, hogy a Margit híd felújítása nem lesz meg határidőre. Közben derül majd ki, hogy a tervezettnél sokkal többe kerül, olyan hibák jönnek majd elő, amelyekre nem számítottak stb., stb.
Egyszóval holnaptól az amúgy is béna főváros abszolút járásképtelen lesz. Ehhez jön még az iskolai tanévkezdés, amikor is a gyerekeket elszegényedett szüleik autóval hordják iskolába, amitől is reggel és délután a csúcsforgalom tetőfokára hág. A főváros okos és felelősen gondolkodó vezetői, hogy enyhítsenek a helyzeten, és nehogy elfogultsággal lehessen vádolni őket, a híd felújításával egy időben a legforgalmasabb helyeken útfelújításba kezdtek, hogy teljes legyen a káosz. Pár hónappal ezelőtt egy jópofa főilletékes javasolta „próbadugók” bevezetését, amiben az lett volna a jó, hogy a gyengébb idegzetűek gutaütésben, szívinfarktusban elhullottak volna, és most szeptemberben már csak a legharcedzettebbek merészkedtek volna autóba ülni. Ezek az útfelújítások átgondoltan és nagyon okosan úgy vannak időzítve, hogy a nyári hónapokból átcsúsznak szeptemberre-októberre, így az iskolába tartó gyerekek a reggeli csúcsban megismerhetik szüleik szókincsét, hiszen a magyar nyelv árnyalt és gazdag a válogatott káromkodásokban.
Persze tudom én, olyan ez a főváros, mint egy régi családi ház: mindig van rajta javítanivaló. De nehezen értem meg, hogy például a mi környékünkön a két éve felújított útszakaszt miért kell idén újra felbontani, átépíteni. Néha úgy érzem, itt a „Kőmíves Kelemen” brigád dolgozik: amit ma leaszfaltoznak, felbontják reggelre.
Szeretném hinni, hogy az utánunk jövő nemzedéknek jó lesz, tíz-húsz év múlva élhető és lakható, járható és szerethető város lesz Budapest. No, persze útlezárások, forgalomelterelések majd akkor is lesznek még… a 4-es metró építési munkálatai miatt…
Gálvölgyi János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!