István meghozta az ihletet a nagyotmondáshoz. Ünnepen általában illik is valami megdöbbentő javaslattal előállni.

Az a kenyér, amit eddig ettünk, ehetetlen, elérkezett az ideje annak, hogy új pékek süssenek, új kovász használatával , új veknit, mert amit eddig kínáltak nekünk, abból hiányzott a só, a magyar földön termett gabona, idegenek gazdagodtak a mi javainkból, és még a sercli is a kiváltságosoknak jutott, bezzeg nekünk, egyszerű halandóknak, csak a gazdagok által meghagyott száraz kenyér bele se maradt…
Ilyeneket mondanak már tucatjával az országban, elég egy kisebb sámli, aki felkapaszkodik rá, hirtelen országos gyűlést is hirdet akár, mert valakik nekirontottak a nemzetnek, a politika, a gonoszak, a mások.
Csurka kezdte, ő érzett rá a leghamarabb a magyarságban való megmaradás iránti őszinte, a sejtek legmélyén azonnal nyilaló fájdalmat okozó aggodalomra. Ő még emlékezhetett a valamikori nyilas szövegekre. Mert persze mindig van honnan meríteni. Ehhez képest tényleg nagyon földszintes, alpári, kicsinyes és filléreskedő az Állami Számvevőszék igénye a 60 milliós állami támogatással való elszámolásra, amivel most a Jobbikot és a MIÉP-et együtt találták meg...
Jól kezdte beszédét a budai várban, a Szent István-szobor előtt rendezett fővárosi KDNP-ünnepségen Semjén Zsolt, a párt elnöke, mert úgy fogalmazott: Szent István tekintete előtt szégyenkezhetünk… Váratlanul nem önkritikával folytatta, hanem azzal, hogy idegenek kihúzzák a földet a magyarok talpa alól. Ezt úgy lehet megakadályozni, hogy, gondoltam így folytatódik a beszéd, de a lényeg nem derült ki… Kicsit arrébb a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi alkotmányos rendszert felesleges foldozgatni, a magyar demokrácia szervezeti rendszerét is újra kell gondolni, s megújítva, de folytatni kell Szent István művét. Nyilván okvetetlenkedésnek számít a kérdés, és mi lenne a demokrácia megújítása? Melyik modell a jobb? A kínai, a dán, vagy most csak azt kell elhitetni az emberekkel, hogy a demokrácia a hibás azért, hogy többet osztogattak, mint amennyi pénz volt a kasszában? Azért nyertek a szocialisták. De akkor mi lesz az új demokráciában. Pofára esés?
A maszlag, a burgonyával rokon, tölcséres, fehér virágú szúrós termésű, mérgező gyomnövény. És valakinek az elbolondítására kieszelt mese.
Ezen a tájon minden más növénynél sikeresebben termeszthető, aratása nemzeti ünnepeken sikeres, magyarok országos gyűlése különösen kedvez neki.

Vicsek Ferenc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!