Meddig szabad nyújtózkodni?

Ez az a nagy „szabadság”, amivel a bankok csábítanak. Arról már ritkábban beszélnek, ezért sokan nem is tudják, hogy a készpénzfelvétel nemcsak nem ingyenes, hanem igencsak költséges. A minimális díj általában 1000 forint körül van. Így ha valaki naponta csupán ezer forintot szeretne kivenni az automatából, akkor minden egyes esetben ugyanennyi, tehát száz százalékos kezelési költséget kell kifizetnie.
Maga a kártya sincs ingyen. A havi kezelési költségen felül az éves kártyahasználati díj több ezer, egyes kártyatípusok esetén több mint tízezer forint. Ha túllépjük az időkorlátot, akkor a vásárlási hitelt is igen drágán mérik: az úgynevezett THM, vagyis a teljes hiteldíjmutató általában negyven százalék körül van, de bizonyos hitelkártyáknál jócskán meghaladja ezt a mértéket is, és inkább az ötven százalékhoz közelít. Ez pedig azt jelenti, hogy ha csak beugrunk valamelyik hipermarketbe, és ott hitelkártyával húszezer forintot fizetünk a pénztárban, akkor ez a kiruccanás – hacsak a kijelölt rövid határidőn belül vissza nem térítjük a teljes összeget, valamint a pluszköltségeket a banknak – harmincezer forintunkba kerül.

Egyáltalán nem egyedi történet

Ismerősöm története talán segít rávilágítani, mire is érdemes vigyázni akkor, ha a zsebünkben hitelkártya lapul. A harmincas éveinek végén járó intelligens és tájékozott fiatalasszony öt esztendeje lett hitelkártya tulajdonos, akkor, amikor még nyoma sem volt a válságnak. Férjével és kicsi gyerekükkel nem sokkal előbb költöztek be tágas, világos, jó helyen levő fővárosi lakásba, amire némi kölcsönt is felvettek. Persze, hogy jól jött a „talált” pénz.
Vállalkozóként van, mikor komoly összeghez jut egyszerre, máskor meg hiába vár a neki járó fizetésre. Eleinte igyekezett körültekintően használni hitelkártyáját. Azonnal visszafizette tartozását, mihelyt befolyt hozzá egy kis pénz. Később egyre gyakrabban vett meg olyasmit, amit akár nélkülözni is tudott volna. Mint mondja: ha százezer forint körüli fix fizetése lenne, tudta volna, hol a határ.

Egy euróalapú hitel meg egy válás

Talán nem is lett volna nagy baj ezekből a kihágásokból, ha nem következik be az előzetes számításokat felborító családi krízis: válása miatt került nehéz helyzetbe. Két lehetőség adódott: eladják a közös otthont, és kisebbe költöznek, vagy anya és gyermeke marad a lakásban, s az asszony kifizeti volt férjét. Mindenáron maradni akart, keresett hát egy bankot, ahol 2008 decemberében tizenegymillió forintot vett fel a lakásra. Ragaszkodott az euróalapú hitelhez, noha előzőleg az egyik nagy bank kifejezetten a jenalapú devizahitelre próbálta rábeszélni. Ő azonban a közügyek iránt érdeklődő ember lévén, nem hagyta magát, hiszen a PSZÁF honlapján olvasott ennek kockázatairól.
Komoly terhet vállalt: nem kevesebb, mint húsz évig az árfolyamtól függően nyolcvan és százezer forint közötti összeget kell havonta törlesztenie. Úgy gondolta, elő tudja teremteni ezt a pénzt, ám egy előre bekalkulált fizetés elmaradása megint nehéz helyzetbe hozta. A hitelkártyáját kibocsátó bank évek óta rendszeresen bombázta telefonon: adja áldását, hogy ötszázezres hitelkeretét felemeljék. Általában hétszázezres keretet ajánlottak fel, de kapott egy-, sőt másfél milliós ajánlatot is.

Az álmok meg a valóság

Azt mondja, ismeri magát, és pontosan tudja: hajlamos tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér, ezért következetesen visszautasította a próbálkozásokat. Ennek ellenére decemberben kérése és beleegyezése nélkül felemelték a keretét hétszázezer forintra. Ezt akkor nem is bánta, sőt úgy döntött, él a lehetőséggel, és maga kér további négy-ötszázezres emelést.
Ekkor érte a meglepetés. A bank számítógépében ugyan nyoma van annak, hány ajánlatot utasított vissza, de ez mit sem számít. A baba fekvése ugyanis egészen más akkor, ha a bank akarja ránk tukmálni a „nagyobb szabadságot”, mint ha erre mi magunk tartunk igényt. Utóbbi ugyanis azt jelzi, hogy bajban vagyunk, és szükségét látjuk a pénznek, ami nyilvánvalóan nagyobb kockázat a pénzintézet számára. Vagyis ha nem kell a pénz, akkor kaphatsz, de ha megszorulsz, számukra nemkívánatos leszel.
Ennek megfelelően a jövedelemigazolásoktól az adópapírokig ezerféle irat beadását szabta feltételül a bank, hogy megállapítsa ismerősöm  hitelképességét. A szimpatikus, segítőkésznek mutatkozó fiatal ügyintéző áthidaló megoldásként újabb, négy-ötszázezer forintos hitelkártyát ajánlott fel neki. Érdekes módon ehhez nem kért semmiféle igazolást, csupán néhány papír kitöltését. Azt ígérte, négy-öt napon belül postán megküldik az új hitelkártyát. A várt küldemény azonban késett. A tizedik nap után felhívta a bankot. Hosszas gombnyomogatás után végre eljutott a hitelkártyaosztály egyik munkatársához, akitől megtudta: még nem is érkeztek meg hozzájuk a kártyaigénylési papírok. Javasolták neki, érdeklődjön három nappal később. Akkor is hasonló választ kapott, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a banki ügyintéző ígért neki pénteki, de legkésőbb hétfői visszahívást, ám ígéretét nem tartotta be. Végül körülbelül egy hónappal az igénylés benyújtását követően telefonon közölték vele, hogy kérelmét elutasítják. A döntést persze elfogadja, csak azt nem érti, miért nem mondták neki, hogy minden bizonnyal hitelbírálatnak fogják alávetni, és hogy ez akár egy hónapig is eltarthat. Akkor megspórolta volna az idegölő várakozáson kívül az idő- és pénzpocsékoló telefonálgatást is.
Ismerősöm szerint jó lenne, ha az iskolában tanítanák a pénz kezelését a felnövekvő nemzedéknek. Mint mondja, a nagymamája még egy kiló kenyeret sem vett volna hitelbe. Most már ő is óva int mindenkit: felelőtlenül ne költekezzen a hitelkártyával.

Csop Veronika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!