Külföld
Egy pakisztáni falu lakói 18 tálibot végeztek ki
bosszúból, vélhetően azért, mert féltek a tálibok visszatérésétől; a
holttestekre a Szvat-völgyben bukkantak rá, voltak akiket lelőttek és
olyanok is akiket agyonvertek kalapáccsal.
Diplomáciai provokációnak tartja Szlovákiában több politikus, hogy a magyar államfő az ország Varsói Szerződés általi megszállásának 41. évfordulóján avat Révkomáromban Szent István-szobrot; Robert Fico közölte, ha akkor Révkomáromban „valami történik”, azért Sólyom László fogja viselni a felelősséget. A magyar külügyi tárca csütörtökön közölte: meglepődéssel értesült, hogy Szlovákia a szokásos előzetes egyeztetés után – amikor nem emelt kifogást – a legfelső szinten bírálja Sólyom László révkomáromi látogatását. Az államfő augusztus 20-i beszédében a Hősök teréről azt üzente: „Bárcsak meghallanák és megszívlelnék István király intelmét a soknyelvű és sokszokású országról a szomszédos fiatal nemzetállamok”. Pénteken Szlovákia diplomáciai jegyzéket adott át hazánk pozsonyi nagykövetségének, amely szerint Sólyom László aznap éjfélig „nem kívánatos”, ha a magyar államfő ennek ellenére Révkomáromba látogat, azt durva provokációnak tekintik. Sólyom László ezután nem lépte át a határt; a komáromi híd közepén azt mondta: a végsőkig elment, de nem akar jogsértésbe keveredni; természetesen a jegyzékre lesz válasz, de udvariasabb… Az elnök beszédét végül Heizer Antal, hazánk pozsonyi nagykövete olvasta fel a szoboravatón.
Afganisztánban elérte a kétszázat az elesett brit katonák száma, miután meghalt a napokkal előbb történt robbanásban megsebesült katona. Az afgán kormány felszólította a médiát, ne adjon hírt az erőszakos akciókról a csütörtöki elnökválasztás végéig, hogy ne ijessze el az embereket a szavazástól; kedden reggel rakétatalálat érte az afgán elnöki palotát, egy másik ra-kéta a közeli rendőr-főkapitányság épületébe csapódott; az elnök-választás csütörtöki napján északon 14 szavazóhelyiséget be kellett zárni a felkelők támadásai miatt, s Baglanban heves, több órás tűzharc volt a lázadó tálib támadók valamint az afgán biztonsági erők és az őket támogató német és magyar katonák között; a védekezők közül meghalt egy körzeti rendőrparancsnok, megsebesült két rendőr, míg 21 támadó vesztette életét, 22 pedig megsebesült. Mindkét elnökjelölt győztesnek tartja magát Afganisztánban a választás első fordulója után; végleges eredményt szeptember közepére ígérnek.
Kiutasított két cseh diplomatát Oroszország, miután Prága is ezt tette két titkos ügynöknek tartott orosz diplomatával.
A legvéresebb nap volt a szerda Bagdadban, amióta iraki erők
tartják fenn a rendet: a robban-tássorozatban csaknem százan haltak és félezren sérültek meg.
Kegyelmezéssel szabadult a börtönből az életfogytiglanra ítélt lockerbie-i merénylő; bár a merénylet 270 ember, köztük egy magyar család életét követelte, a líbiai ügynököt mégis elengedték, mert halálos beteg, hetei lehetnek hátra.
Belföld
Demszky Gábor főpolgármester menesztené a BKV igazgatóságát és felügyelőbizottságát is, utóbbi viszont úgy döntött, felkéri az a vezérigazgatót: tárgyaljon Szalayné Szilágyi Eleonórával a százmillió forintos végkielégítés visszafizetéséről. Kedden végkielégítés nélkül menesztették a BKV-nál meglévő második állásából Horváth Évát, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szóvivőjét; ezt Kocsis István, a BKV vezérigazgatója jelentette be; Horváth Évával még Regőczi Miklós, a már menesztett vezérigazgató-helyettes kötött szerződést. A héten 2 SZDSZ-es és 3 MDF-es fővárosi képviselő koalíciót hozott létre, indítványozva, hogy a képviselő-testület vegye vissza a jogot a fővárosi vállalatok vezetőinek kinevezésére, s a mérleg nyelvének szerepét kívánják betölteni a közgyûlésben.
Halálos volt a paneltűz az előző hét végén Miskolc avasi városrészében, kiégett egy tízemeletes ház felső négy emeletén tíz lakás; meghalt egy 39 éves nő és 13 éves fia és megégett egy lány; a szakértők szerint a nemrég felújított homlokzatszigetelés rossz minősége miatt is gyorsan terjedhettek a lángok; szerdára elhunyt a paneltûzben életveszélyesen megsérült 16 éves lány is.
Szabadelvű Polgári Egyesületet alapítottak a budapesti Vám Design Centerben hétfőn, mintegy negyvenen, köztük a parlamenti SZDSZ-frakció 5 tagja részvételével: Kuncze Gábor és Magyar Bálint volt pártelnökök alapítók, Hankó-Faragó Miklós, Sándor Klára és Világosi Gábor pedig a hétfős elnökség tagjai; a többi négy vezetőségi tag: Ara-Kovács Attila, Litván Györgyné, Subasicz Éva és Wittinghof Ta-
más.
A páneurópai piknik 20. évfordulóján Angela Merkel német kancellár találkozott Sólyom László államfővel és Bajnai Gordon kormányfővel; Fertőrákoson köszönetet mondott hazánknak a német szabadsághoz való hozzájárulásáért; Sólyom László felavatta a páneurópai piknik emlékmûvét.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Centrum Kft. ügyvezetőjének helyettesét, Dudás Gábort a terézvárosi kerékbilincselési ügyben; egy hete ő adott 215 ezer forintot a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjének, hogy a felügyelet munkatársait még több kerékbilincs elhelyezésére ösztönözze; Terézváros önkormányzata visszavonta a kerékbilincselésre kiírt közbeszerzési hirdetményét, s bejelentette: megvizsgálja, hogyan tudná saját szervezeti keretei között megoldani a kerékbilincselést.
Megerősítette a Fővárosi Bíróság a BRFK tiltó határozatát: közrendbe ütköző a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda szombatra, a fővárosi Hősök terére tervezett eskütétele; a rendőrség a jogszabályok keretei között fel fog lépni, ha az új Magyar Gárda tagjai megjelennek a helyszínen – tudatták. Szerdán a gárda egyenruhájába öltözött mintegy húsz résztvevőt vittek el a rendőrök az Egri Lokálpatrióta Egylet Dobó téri rendezvényéről; betiltotta a rendőrség az augusztus 22-re, Székesfehérvárra tervezett gárdista rendezvényt is; ám a Jobbik augusztus 20-i ünnepén nem léptek fel, noha Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője és ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész a feloszlatott szervezet mellényében vett részt, s többen s hallgatóságból is a gárda egyenruháját viselték.
Adatvédelmi biztoshoz fordult Laborc Sándor, a NBH távozó vezetője, szerinte az UD Zrt. adatgyûjtésének nyomozása figyelmen kívül hagyta az állampolgárok személyes adatait érintő jogellenes cselekményeket.
Augusztus 20-át, a magyar államiságot ünnepelték csütörtökön országszerte. A kormányfő szerint Magyarország lelki válságban van, ezért mindennél nagyobb szükség van a biztonságra, amelyhez a hovatartozás erős érzete kell. A kitüntettek között a legmagasabb elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át a Parlamentben Németh Miklós volt miniszterelnök és Tölgyessy Péter alkotmányjogász.
A rendőrség péntekre virradóra elfogta a hat halálos áldozatot követelő, romák elleni támadássorozat gyanúsítottjait Debrecenben, a „Perényi 1” nevû sörözőben, ahol közülük négyen külső alkalmazott biztonsági őrként dolgoztak hétvégeken; az átalakított söröző egyik gipszkarton burkolata mögött fegyvereket találtak a nyomozók. A rendőrség pénteki sajtótájékozatóján közölték: DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll négy, 28 és 42 év közötti férfi előzetes letartóztatására; prioritásként a rasszista motívum látszik megalapozódni; mivel a nyomozók jutottak eredményre, az országos rendőrfőkapitány visszavonta a nyomravezetőnek felajánlott 100 millió forintos díjfelajánlást.
Egy évre lezárták a Margit hidat pénteken délben az autósok elől; a híd felújítása idején csak a BKV villamosai, buszai, a gyalogosok és a kerékpárosok használhatják a hidat; emiatt sokáig torlódások várhatók.
Gazdaság
Svájc elérte a válság mélypontját, az idei 2,7 százalékos csökkenés után a jövő évre már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak; Japánban a második negyedévben 0,9 százalékkal nőtt a nemzeti össztermék az első negyedévihez képest.
Nagyvállalatok is részt vehetnek augusztus 24-től a 10 milliárd forintos keretösszegű, a munkahelymegtartást célzó 4+1 uniós programban; a tavalyi 31 800-zal szemben idén 21 100 új állást jelentettek be a munkaügyi központoknál.
Vis maior bejelentést tett 29 önkormányzat a regionális fejlesztési ügynökségnél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a június eleji viharkárok miatt; 15 önkormányzat már meg is kapott csaknem 112 millió forint előleget.
Nyereséggel zárult a Sziget fesztivál, megdőlt a nézőcsúcs is; 390 ezren, ötezerrel többen voltak a Szigeten, mint eddig bármikor így a nyereség mintegy 150-180 milliós.
A Nemzeti Bank előzetes adatai szerint a bruttó államadósság a második negyedév végén a GDP-nek csaknem 77 százalékát tette ki; a háztartások devizahitel-tartozásai 914 milliárd forinttal, devizabetéteik és külföldi valuta készletük 152 milliárd forinttal csökkentek ez idő alatt.
A kormány minden eddiginél többet, 300 milliárd forintot szán a turizmus fejlesztésére 2007–2013 között az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, mert stratégiai ágazat lehet az ország haladása szempontjából.
Döntött a kabinet: az M7-es autópálya fejlesztéséhez igényelt EU-s forrást az M3-as autópálya új, csaknem 46 kilométeres Nyíregyháza-Vásárosnamény szakaszának építéséhez használja fel; e beruházástól a nemzetközi tranzitforgalom hatékonyabb elvezetését várja.
Három mesterséges szigetet kíván felépíteni Szlovénia két év alatt 217 millió euróért, hogy 46 kilométeres adriai tengerpartját 12 kilométerrel meghosszabbítsa; a Vilizan-öböl szigetein idegenforgalmi komplexumot létesítenének.
Az USA-ban is nő a szegénység; a tavaly 38,8 millióan éltek a szegénység körülményei között, közölte a CBS News.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!