Az új világsztárok – élükön a brazil Kaká és a portugál Cristiano
Ronaldo – szerződtetésével nyilvánvalóvá vált, hogy többeknek, így a
kisebb sztároknak is menniük kell a Real Madrid futballcsapatától.
Főképpen a holland légiós különítmény került bajba a félcsapatra rúgó szerzemény érkeztével, olyannyira, hogy pár napja a spanyol királyi gárda vezetése közölte is a németalföldi ország válogatottjában amúgy oszlopos tagnak számító Wesley Sneijderrel, hogy csomagoljon, a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira. A középpályás azonban – szokatlan módon – az ellenállás mellett döntött, és dacol a Real-főnökökkel, akik pedig kerek perec tudatták vele: szóban már megállapodást kötöttek az ő eladásáról az olasz bajnok Internazionaléval. Csakhogy az – állítólag 15 millió eurós vételről szóló – alku tárgya, Sneijder nem óhajt Itáliába menni.
„A Real Madridban akarok játszani. Nem szeretnék innen távozni, mert tudom, hogy fontos szerepet vagyok képes betölteni ebben a csapatban. Harcolni fogok azért, hogy maradhassak” – fogalmazott szokatlan, bár teljesen egyoldalú „hűségnyilatkozatában” a szombati madridi sportnapilapban, a Marcában a frissiben elküldött holland labdarúgó. Mindezt annak tudatában tette, hogy az elbocsátó, korántsem szép üzenetet megkapta…
Kérdés, mire megy, megy-e valamire is amúgy rokonszenves makacsságával.
(Jamzon)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!