Elégedett a költségvetési egyeztetések menetével és eredményével Bajnai Gordon. Erről a miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy szombat délelőtt megbeszélést folytatott az MSZP-frakció vezetésével a jövő évi büdzséről. Úgy fogalmazott: reméli, hétfőn meg tudnak állapodni a szocialista frakcióval a 2010-es költségvetésről. A kormányfő ennél többet nem mondott.

Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető a megbeszélés után az MTI-nek kifejtette: a szombati megbeszélés lezárása volt a költségvetés előkészítésének, és ez alapján azt lehet mondani, hogy a vitás kérdésekre van szakmai megoldási javaslata a kormánynak. Hangsúlyozta: a jövő évi büdzsé takarékos és fegyelmezett lesz, nem választási, hanem kizárólag az ország hosszú távú érdekét figyelembe vevő költségvetés készül. Elmondta, hogy a 2010-es költségvetést 3,8 százalékos hiánycélt alapul véve tervezték. A büdzsé prioritásai között a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás szerepelnek. A frakcióvezető közölte, hogy a költségvetésről hétfői ülésén dönt a képviselőcsoport. Arra a kérdésre, hogy számít-e vitára a frakcióülésen, Mesterházy Attila úgy válaszolt: szerinte nyugodt hangvételű megbeszélés lesz, mivel az egyeztetéseken nagyon sok képviselő vett részt, és szerinte minden vitás kérdésre sikerült valamilyen megoldást találni.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ettől még minden képviselő elmondhatja a véleményét az ülésen.
A politikus újságíróknak kiemelte: korábban még nem volt példa arra, hogy a kormány egyeztessen a frakció-
val a költségvetés benyújtása előtt, és ilyen korán még soha nem volt kész a büdzsé első változata. Ez könnyebbé teszi az igazodást az érintetteknek, hiszen hamar lehet látni számokat – jelezte. Mesterházy Attila közölte, azzal számolnak, hogy a 2010-es büdzsét november végén, december elején fogadja el az Országgyűlés.
Az önkormányzati területnek a napokban nyilvánosságra került költségvetési számaival kapcsolatban azt mondta: a frakció által meghatározott elveknek megfelel a büdzsé tervezetének ezen része. Szavai szerint a szocialista frakció álláspontja az volt, hogy akkor lehet kevesebb pénzt adni az önkormányzatoknak, ha növelik a mozgásterüket. Ezt – mint fogalmazott – két módon lehet megtenni, egyrészt az önkormányzati feladatok, másrészt az állami normatívák átszervezésével. Az egyeztetésen többek között jelen voltak – az MSZP frakcióvezetősége mellett – a frakció egyes munkacsoportjának vezetői, valamint az oktatási, a szociális és az önkormányzati tárca képviselője. Oszkó Péter pénzügyminisztert államtitkára, Katona Tamás képviselte.
Az MTI információi szerint 50 milliárd forintot tesz ki az a csomag, amely rögzíti: jövőre nem lesz forrásuk a helyhatóságoknak arra, hogy kizárólag hazai forrásból finanszírozzanak fejlesztéseket. Az önkormányzati feladatok csökkentése hozzávetőleg 35 milliárd forintot tesz ki, de a közoktatási és szociális tárcáknál is jelentkezik a településeket érintő elvonás: csökkennek egyes normatívák támogatásai. A közösségi közlekedés költségvetési finanszírozásából 40 milliárd forintot von el az állam jövőre, de nem finanszírozza a MÁV veszteségét sem, amely több tízmilliárdos tétel.
Az SZDSZ továbbra is ellenzi a 120 milliárd forintos önkormányzati forráskivonást – írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Retkes Attila és Szentkuti Károly. A pártelnök és az SZDSZ önkormányzati és városfejlesztési kabinetjének vezetője úgy fogalmaz, hogy a szombati sajtóhírek szerint a kormány gyakorlatilag megállapodásra jutott az MSZP-frakcióval az önkormányzati forráskivonásról. Az SZDSZ viszont „mint felelős, mérsékelt, liberális ellenzéki párt” a költségvetésről, s ezen belül az önkormányzati büdzséről a benyújtott törvényjavaslat alapján alakítja ki végleges álláspontját – teszik hozzá.
– A 2010-re tervezett költségvetés nem más, mint a „gyurcsányi politika” folytatásának bizonyítéka – mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: az elmúlt hét év MSZP–SZDSZ-kormányzása mély szociális válságba sodorta Magyarországot és „betonbiztos” sereghajtóvá tette. Véleménye szerint a brutális megszorításokról már többször bebizonyosodott, hogy teljesen feleslegesek és értelmetlenek voltak. Mint fogalmazott, a felesleges megszorításokat most újabbak követik, a kormány
tehát továbbmegy a rossz úton.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!