– Megbocsátani persze egyiküknek sem tudok; hisz’ elvették tőlem a gyermekemet, az unokámat, a menyemet… De ma már úgy érzem, attól nem lenne könnyebb a szívem, ha a robbantó nem az otthonában, hanem a börtönben végzi – mondta a VH-nak a skóciai Lockerbie fölött fölrobbantott Boeing-gép magyar áldozatainak egyik hozzátartozója.
Világszerte nagy hullámokat vert a legújabb Lockerbie-ítélet, amellyel Skóciában másfél hete szabadon engedték az egyetlen személyt, Abdel Basset Ali Mohamed al-Megrahit. Őt nyolc éve életfogytiglani börtönre ítélték, mint a líbiai terroristák egyikét, akik 1988-ban a skóciai Lockerbie felett felrobbantották a PAN AM Boeing–747-es repülőgépét. Akkor 270 ember halt meg, köztük magyarok is. Mit szólnak az ítélethez a hozzátartozóik? Ők meg tudnak bocsátani? Megbocsáthat helyettük egy idegen bíróság?
Al-Megrahit, mint közölték a bírái, könyörületességből engedték szabadon: prosztatarákja miatt hónapjai, ha nem hetei lehetnek csak hátra.
Ám az ítéletet a nyugati – kivált az amerikai – sajtó nagy felháborodása kísérte, főleg azután, hogy a merénylőt Líbiában sztárként ünneplő tömeg várta virágesővel, s Kadhafi öleléssel. A The Wall Street Journal azt is kiszámolta: a merénylő még 12-12 napot sem bűnhődött egy-egy áldozatért. S megpendítette a lap: brit cégeknek kedvező energia- és fegyverüzletek lehetnek al-Megrahi szabadon engedésének hátterében – amit a brit kormány kerek perec cáfolt. A most 57 éves volt titkos ügynök pedig bejelentette, hogy magát továbbra is ártatlannak tartja, és ezt be kívánja bízonyítani készülő önéletrajzában is.
A döntés ellen számos ország tiltakozott, köztük az USA – Barack Obama elnök maga is hibának nevezte a líbiai elengedését –, Nagy-Britannia és hazánk.
A Külügyminisztérium e héten közleményben tudatta: bár a skóciai igazságszolgáltatás döntését méltányosnak tartja, ám az áldozatok – köztük négy magyar – emlékét sérti, hogy Líbiában nemzeti hősnek kijáró tisztelettel fogadták azt a férfit, akit az 1988-as Lockerbie-merényletben való részvételéért Nagy-Britanniában életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. A világ láthatóan kevésbé megbocsátó, mint a skót bíróság. De mi a helyzet itthon? Mit szólnak a magyar áldozatok hozzátartozói?
A katasztrófában négy magyar vesztette életét: Gábor Ibolya – egy 79 éves hölgy –, aki a gyermekéhez utazott Amerikába és a váci Roller család három tagja: a fiatal apa, a felesége és ötéves kislányuk. Mind a négyen a gép 26. sorában ültek, a D, E, F és G üléseken a robbanás előtt.
– Ha valóban az az igazság, hogy a merénylőnek már nem sok ideje van hátra, merthogy rákos, és néhány hónapig élhet csupán, akkor én azt gondolom: nem baj, még csak nem is hiba, hogy kiengedték őt a börtönből – mondta a Vasárnapi Híreknek Roller Jánosné, aki a Lockerbie-nél történt merényletben elvesztette 29 éves fiát, Roller János Gábort, 27 éves menyét, Zsuzsannát és az akkor még csak ötesztendős kisunokáját, Edinát. – Az ítélet most alaposan felkavarta az érzelmeimet – folytatta. – Ugyanis három éve vesztettem el a férjem, ő szintén rákban halt meg, s nagyon sokat szenvedett. Úgy vélem, a merénylő sem lehet ezzel másképpen. Ha pedig ez a helyzet – hiszen a hírek szerint a rákja miatt engedték őt szabadon –, akkor helyénvaló, hogy ne ott haljon meg a rács mögött, hanem az otthonában. Ahhoz, hogy Líbiában hősként vagy sztárként ünnepelték a visszatérésekor, nekem egyáltalán nincs mit hozzáfűznöm. Elvégre ott Líbiában biztosan jól tudják, hogy ő nem hős, és nem is sztár. Azt gondolom, egyszerűen őt is megfizették, s a merénylet hátterében más áll. Az, aki megbízta, hogy robbantsa fel a gépet. A megbízója pedig, ha még él, azóta és talán még most is szabadon járhat-kelhet a világban. Megbocsátani persze egyiküknek sem tudok; hisz’ elvették tőlem a gyermekemet, az unokámat, a menyemet… De ma már úgy érzem, attól nem lenne könnyebb a szívem, ha a robbantó nem az otthonában, hanem a börtönben végzi; attól a családomat én nem kapnám vissza. S azt sem hiszem, hogy helyettem és a többi áldozat rokonai helyett megbocsáthat egy bíróság. Kegyelmet adhat. De azt ne feledje senki, hogy a gépen 259-en, a földön még 11-en haltak meg a merénylet miatt, s a kilencven százalékuk 30 évesnél fiatalabb volt… A feleség, Roller – leánykori nevén Pisák – Zsuzsanna családját dr. Kenéz Tibor váci ügyvéd képviselte a Lockerbie kártalanítási eljárásban. Ő lapunk érdeklődésére elmondta: Zsuzsanna hozzátartozói, ahogyan eddig sem tették soha, most sem kívánnak nyilvánosan megszólalni ebben az ügyben. S még őt is arra kérték, hogy „ne tolmácsolja az érzéseiket” a merénylő szabadon bocsátása kapcsán.
vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!