A vasárnapi német tartományi választások előestéjén berlini MTI-tudósítás szerint a szélsőjobboldal elleni közös fellépésre buzdítottak a német politikai vezetők. Minderre annak nyomán került sor, hogy a legfrissebb felmérések azt jövendölték: a szászországi parlamentbe ismét bekerül a neonácinak tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), amely öt évvel ezelőtt a tartományi választásokon a szavazatok 9,2 százalékát szerezte meg.
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokraták kancellárjelöltje egy szombati nyilatkozatban arra figyelmeztetett, hogy mindent meg kell tenni a szélsőjobboldal erősödése ellen. Steinmeier szerint a szélsőjobboldalt leleplező politikai felvilágosítás önmagában nem elegendő és más – mindenekelőtt figyelemfelkeltő – eszközökre is szükség van. A szociáldemokrata politikus ebből a célból különböző országos projekteket javasolt, hangoztatva, hogy azokat hosszú távon kell finanszírozni. Steinmeier utalt arra is, hogy az NPD erősödése nem csupán a keleti tartományokra korlátozódó jelenség. Bejelentette, hogy a szeptember végi országos választások után az SPD újabb alkotmányos eljárást kezdeményez az idegenellenességet és az antiszemitizmust nyíltan zászlajára tűző szélsőjobboldali párt ellen.
A szélsőjobboldal ellen foglalt állást Wolfgang Schäuble belügyminiszter, a konzervatív CDU vezető politikusa is. Schäube ugyanakkor megismételte: pártja az NPD betiltását nem támogatja, nézete szerint azzal ugyanis a párt egyfajta „mártírszerepbe” kerülne.
Az NPD elleni harcra szólított fel szombaton a Németországi Zsidók Központi Tanácsa. A testület felhívta a figyelmet: komoly a veszélye annak, hogy a szélsőjobboldal ismét képviselőket küldhet a szászországi parlamentbe. A tanács nyilatkozata szerint mindez erősítené az idegenellenességet, gyengítené a keleti tartományok gazdasági vonzerejét és – mint fogalmazott – megjutalmazná a fasisztákat a káosz és a gyűlölet politikájáért.
Szombati értesülések szerint az NPD mind Szászországban, mind Türingiában nagyszabású és több esetben illegális kampányt folytatott. Elsősorban Drezdában, de más szászországi városokban is a szélsőjobboldali párt annyi gyűlöletet szító plakátot helyezett el, hogy a hatóságok csak megfeszített munkával tudták azokat eltávolítani. Az NPD Szászországban csaknem 300 ezer, Türingiában pedig 150 ezer eurót fordított kampánycélokra, amelyek középpontjában a rasszista propaganda állt.
Egyszerre három német tartományban rendeznek törvényhozási választásokat vasárnap Németországban. Szakértők szerint ezek a szeptember végi országos parlamenti választás főpróbáját jelentik mind a hatalmon lévő, mind az ellenzéki pártok számára. Több mint 20 millió szavazópolgár járulhat a hét végén az urnákhoz, hogy megválassza két keletnémet tartomány, Szászország és Türingia, továbbá az egyik legkisebb német tartomány, a Saar-vidék új parlamentjét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!