Kommentár

Szenátor temetésén vajmi ritkán jelennek meg Amerika élő – hivatalban lévő és volt – elnökei, ám e nemzeti tisztelgés mindhárom Kennedy fivérnek kijárt. Johnnak magától értetődően, hiszen elnökként végzett vele a merénylő(k) golyója, öccsét Robertet sorsdöntő elnökjelölti előválasztás megnyerésének ünneplésekor gyilkolták meg, a közülük egyedüliként ágyban párnák közt elhunyt Edward viszont nemcsak nevével érdemelte ezt ki.
Pedig első szenátorválasztási ellenfele kampányában váltig állította, hogy amennyiben nem a Kennedy nevet viselné, semmi esélye sem volna az akkor 30 éves Tednek, ahogyan elébb a család, majd egész Amerika hívta. Mindenesetre 1962-ben Massachussetts állam lakói egy másik Kennedyt választottak a két évvel korábban elnökké előlépett John helyére (e két év alatt pedig egy családi barát „ugrott be” kormányzói kinevezéssel, tartani a széket). S amikor 1968 júniusában az öt évvel korábban Dallasban leterített JFK politikai örököseként Robert is golyót kapott, a legkisebb fiú vitte tovább azt a fáklyát, amelyről majd 1980-as saját elnökjelölti próbálkozásának meghiúsulásakor beszélt (szó szerint lázba hozva a többséget ugyan a hivatalban lévő demokrata elnök Carternek adó konvenciót), s amelyet esztendeje a már nagybeteg Ted – Hillary helyett Barack mellé állva – jelképesen Obamának adott át. Az amerikai liberálisok több évtizeden át volt vezére mintegy megkoronázta a jövendő elnököt.
E címet a legkisebbik fiú már saját jogán érte el: a hajdan italozó, nőcsábász – és a tragikus véget ért bátyjai emlékével hadakozó – Ted a szenátus egyik meghatározó alakja lett. Egyszerre progresszív elkötelezettségével és pragmatizmusával, amellyel képes volt kétpárti konszenzuson alapuló törvények tető alá hozására. Minden jel szerint felszabadult attól, hogy nem kellett többé örökös elnökjelöltként viselkednie, s eltökélten sajátította el a szenátori szakma csínját-bínját.
Mert már harmincévesen jövendő elnökként emlegették (a Fehér Ház korhatára persze 35 esztendő). De JFK elnöksége idején komoly szakértők latolgatták, hogy John  nyolc évét a Robertté követi, s jön aztán Ted… A két tragédia után Teddyt szabályosan trónörökösként kezelték, mígnem 1969 nyarán Chappaquidick szigetecskén vízbe vezette (alighanem ittasan) autóját, benne egy titkárnővel, aki odaveszett, míg Ted kiúszott és órákig nem értesítette a rendőrséget. Megint a neve mentette meg a súlyosabb következményektől, ám a republikánusok (elnökbuktató) Watergate-botránya kellett ahhoz, hogy annak nyomán majd újra szóba jöhessen elnökjelöltként. Ámde addigra már bekerült egy demokrata a Fehér Házba, s Carter nem kívánt félreállni. 1980-ban aztán örökre vége lett a soha meg nem valósult elnöki reménynek, viszont kibontakozott a látványos szenátori korszaka. S tavaly alighanem az ő odaállása döntötte el a Clinton–Obama párharc kimenetelét. Halálakor pedig egyszerre búcsúztatott Amerika egy Kennedyt és egy nagy formátumú szenátort, aki – két bátyja, de elsősorban a nagyon progresszív Robert örököseként – az utolsó pillanatig a társadalom szegényeinek és színeseinek kedvence maradt.

A.J.          

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!