Nyilvánosságra lehet hozni, csak marhaság

Ugye, önök is játszottak gyermekkorukban a félbehajtott fehér papír közepére cseppentett tintával, amiből a fantáziát megindító szimmetrikus paca keletkezett? Az egyszerűnek tűnő lélektani vizsgálati módszer, a Rorschach-teszt is ezen alapul: tíz tábláján fekete vagy színes pacák láthatók, s a pszichológusok csak annyit kérdeznek a vizsgált személytől, hogy mi jut ezekről az eszébe. Ám az egyszerűség csak látszólagos; a teszt alkalmazói hosszú éveken át tanulják a válaszok és a reakciók bonyolult jelölési és kiértékelési módszerét. Nem csoda: jókora felzúdulást váltott ki a pszichológusok berkeiben, hogy egy kanadai orvos – bizonyos dr. James Heilman – három hónapja közzétette a milliók által olvasott Wikipedián a Rorschach-teszt ábráit és a gyakori válaszokat. S az Index hírportál is közölte az táblákat és a szakemberek véleményét. A vita már itthon is kavarog. A Semmelweiss Egyetem Egészségtudományi Kar alkalmazott pszichológiai tanszékének vezetőjétől, dr. Hoyer Máriától kérdeztük: vajon mi lehet az oka, hogy az úgynevezett projektív vagy „belevetítéses” teszteket, amilyen a Rorschach is, nem használják a pálya- és munkaalkalmassági vizsgálatoknál?
– Az, hogy az alkalmassági vizsgálatok lényege a szűrés, és annak során többnyire csak a jellemzően teljesítményt, képességeket, reflexidőt, figyelmet, emlékezetet mérő alapvizsgálatokra van szükség. A személyiségtesztek közül az egyszerűbb és könnyebben kiértékelhető kérdőíveseket használják ilyenkor. Ám, ha például egy hivatásos gépjárművezetőnél adódik valami probléma, balesetet okoz, akkor már a részletesebb személyiségvizsgálatnak és a Rorschach-teszt alkalmazásának is helye lehet. Minden attól függ, hogy milyen kérdést akar tisztázni a pszichológus. A mostani vitáról, amely a Rorschach körül kialakult, azt gondolom: sok hűhó semmiért. Nem egy teszten múlik a pszichológus tudománya, hanem azon, amit sok-sok éven át tanult és ami a fejében van; a diagnosztika is a klinikus fejében kezdődik; a teszt ehhez csak egy eszköz, ami megerősíti vagy cáfolja a feltevését; nem több, mint a belgyógyász számára egy laboratóriumi lelet…
– Az internetes információk úgy zúdulnak ránk ebben a korban, hogy hiányoznak még a központi és a humanisztikus szabályozásai. Így szinte bármi felkerülhet a világhálóra, s ezzel szemben védtelen az állampolgár és a szakma is; a „titkait” úgy publikálták, hogy az nemhogy nem használ senkinek, de inkább kártékony – fejtegeti dr. Bagdy Emőke, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, aki Mérei Ferenc munkatársaként az egyik kidolgozója volt a Rorschach-teszt hazánkban használatos, rendkívül részletes és sokoldalú jelölési-kiértékelési módszerének.
– Nem gátolhatjuk meg a teszt tábláinak és a megoldási kulcsoknak a közlését sem. Ám az információ, amit adnak róluk, az egyszerűen félrevezető. A laikusokat „beetetik”, hogy ez vagy az a válasz nagyon jó lesz majd nekik, miközben nyilvánvaló: játszanak csak velük, hecc alanyaivá teszik őket. És szamárságokat sugallnak, amiket, ha valaki elhisz, akkor árthat saját magának. Nem a pszichológusnak, mert aki valóban megtanulta a Rorschachot, az biztonságban érezheti magát; őt nem lehet becsapni. Gondoljunk csak bele: 260 jellel jelöljük az összes választ, de még a sóhajt, a szüneteket is. Ezután 52 mutatóba számoljuk át jeleket. És minden jelnek van önálló, valamint kombinált jelentése, és vannak olyan mintázatok, amelyekből a pszichológus csak kikövetkeztethet bizonyos információkat. Ezt megtanulni – évekig tart. A kollégáimat nem féltem és a szakmát sem. De a rosszul súgás etikátlan, mert a hozzá nem értőt csapja be, ha arra ösztökéli, hogy egyszerű, betanult válaszokat adjon. Mondok példát is, hogy az efféle válaszok miért nem jók. Ha valaki az egyik tábla láttán a gyakori „denevér” vagy „madár” választ adja, akkor mi azt rögtön a V1 jellel jelöljük. Azaz tipikus sablonválasznak tekintjük, amiből, ha indexet számítunk, rögvest kiderül, hogy az illető takaródzik, rejtőzik. A pszichológus ennek tudatában mindenképp tovább fog vizsgálódni, az illető pedig „kerülő útra” terelődik, amíg végül együtt eljutunk a valódi „rejtett” személyiségéig. S legtöbbször a válaszok láncolata ad értékelhető információt nekünk, egy-egy válasznak csak akkor tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, ha rendkívül bizarr.
A pszichológusok közötti, és ez ügyben is zajló vita pedig természetes; ha toleránsak vagyunk egymással, a vita soha nem árt. Én egyébként ebben Kapusi Gyulával, aki az ELTE-n tanítja ezt a tesztet, és azokkal értek egyet, akik szerint a kívülállókkal szemben nem etikus a gyakori „ajánlott” megoldások közzététele. Szóba került az is, hogy mennyire megbízható a Rorschach. Erről azóta tart a szakmai vita, amióta a múlt század 20-as éveiben forgalomba került a teszt. De tudni kell: a pszichológia tudomány, s a számszerűség igényével él. Egy jósdától az különböztet meg minket, hogy minden tesztünknek objektívnek, érvényesnek és megbízhatónak kell lennie. Ha nem teljesül e három feltétel, akkor nem lehet tudni még azt sem, hogy a teszt valóban azt méri-e, amire irányul. S minél többet akar egy teszt mérni – a Rorschach ilyen „sokat markoló” –, annál kisebb lehet a pontossága. Amikor valakinek csak egy adatára, mondjuk a szorongásszintjére vagyok kíváncsi, azt egy célzott kérdőívvel és válaszait sok ezer ember válaszainak standard, hazai viszonyokra alkalmazott statisztikájával összevetve viszonylag pontos képet kapok, hogy mennyire szorong az illető. A Rorschach-tesztre az idők során több jelölési, kódolási és „megfejtési” rendszert dolgoztak ki. Aki nem klinikus, és nem dolgozik vele gyakran, nem is igazán érti ezt rendszert, mert nagyon nehéz, mondhatni „kínaiul” van, és folyamatosan fejlődik. Hogy egy igazi titkot is eláruljak: minden táblának van egy rejtett felszólító jellege, hogy a személyiségből mit is „csiklandoz meg”. Csakhogy ennek az aktualitása a korral együtt változhat. Emiatt a szakma nem is indokolatlanul kritizálta korábban ezt a tesztet. Így időről időre mindent újra kell vizsgálni, nagy reprezentatív statisztikákkal, emberek ezrein. Éppen most folyik Magyarországon egy ilyen Rorschach-újravizsgálás; a tesztet azért, hogy az érvényessége, a megbízhatósága ne csorbuljon, karban kell tartanunk. Szerencsére a számításokat, a kiértékelést ma már a számítógép végzi helyettünk, nekünk már csak a jelöléseket kell betáplánunk. S ha nem lenne jó, megbízható ez a teszt, akkor ugyan mi magyarázná, hogy töretlenül megmaradt az amerikai és az európai kultúrában is? És miért éppen ezt tartják mindenütt a legjobb, legátfogóbb és egyre precízebb személyiségtesztnek?
Legtöbbször a klinikumban alkalmazzuk a Rorschachot, de soha nem egymagában. Tesztkészleteket használunk, amelyekben minimum három teszt szerepel, célzottan összeválogatva. Az alapkészletben van intelligenciateszt is. S ha egy konkrét személyiségvonásra irányul a vizsgálat, akkor ugyanazt legalább két teszttel vizsgáljuk, hogy legyen kontroll is, és a kettő eredményeit összevethessük. Diagnózist pedig csak akkor adhat a pszichológus, ha a teszt és a kontroll eredménye egybevág. A szakvéleményben sem írhatjuk le, hogy teszem azt „X. Y.-nak ilyen és ilyen depressziója van”, csak azt: a tesztek eredménye alapján valószínűsíthető. Sőt még ennél is pontosabban, számszerűen kell fogalmaznunk. Ha azt vizsgáltuk, hogy mennyire gyanakvó az illető, akkor a mért paranoiditási indexe alapján azt írhatjuk le például, hogy pontosan hány százalékos megbízhatósági szinten állapítható meg: az illető tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutat avagy elérik már tünetei a súlyos szintet.
– Követem ezt a vitát és ha fogalmazhatok röviden: szerintem is szabad nyilvánosságra hozni a Rorschach-táblákat, sőt a gyakori válaszokat is, csak éppen marhaság – így dr. Vekerdy Tamás, klinikai gyermek szakpszichológus. – A tiltásokban nem hiszek, a mesterséges titkosításokban pláne nem. Viszont úgy gondolom, hogy ettől kezdve valamivel kevésbé lesz használható ez a teszt. Lehet arról vitatkozni, hogy mennyi a tudományos értéke, de vannak a Rorschachnak tényei. Például nagyon részletesen kidolgozott, hogy mit jelentenek a formák, a színek, mit jelentenek a vizsgált személy bizonyos mozgásos válaszai, hogyan lehet értelmezni a táblákat. S a statisztika minden részletről rengeteg adatot dolgozott fel, így tudható, hogy az emberek nagyon nagy részében bizonyos táblák milyen képzetkört indítanak el. Igaz, hogy a tudomány mindig cáfolható tényekből is állt. Az is igaz, hogy a pszichológus soha nem egyetlen tesztre hagyatkozik. Ha kénytelen tesztet alkalmazni – szerintem jobb, ha nem teszi, de rászorulhat, ha kevés az ideje –, akkor az ilyen projektív tesztek, amelyekben az ember kivetíti a belső érzelmi és egyéb állapotait, nagyon hasznosak lehetnek. A segítségükkel például viszonylag jól tisztázhatók olyan fontos kérdések, mint hogy az illető öngyilkossági késztetése még fennáll-e, vagy ha gyermek, akkor milyen a viszonya az apjához. Attól, hogy közlik az interneten a táblákat és a leggyakoribb válaszokat, ugyan csökken a teszt használhatósága, de azért bízhatunk abban, hogy úgysem jegyzik meg ezeket a legtöbb ember által adott, úgynevezett vulger válaszokat. Ha heverészek a mezőn, és nézem a felhőket, beszélgethetek a gyermekeimmel arról, hogy mit látnak a felhőben. De ha azt mondom nekik, hogy ebben a felhőben minden ember tevét lát, és nem boszorkányt vagy halat, akkor ez már nyomásgyakorlás. Az a jó, ha az emberek nem tudják, hogy a statisztika szerint mit is „kellhet” látniuk a teszt tábláiban. Hiszen nem „kell” bennük azt látniuk.  Ha valaki csupa vulger választ ad, az nagyon lapos lelki életre, rejtőzködésre vall. Ha bizarr válaszokat ad, az lehet extrémen jó, zseniális. De ha valaki úgy ad ilyen meglepő, eredeti válaszokat, hogy azoknak semmi alapjuk nem fedezhető fel a táblák ábráiban, akkor ez már utalhat valamilyen betegségre.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!