Az Európai Unió támogatásával a Társadalmi megújulás és a Társadalmi
infrastruktúra operatív program keretében mintegy hatezermilliárd
forint értékű közösségi célú fejlesztés valósulhat meg Magyarországon
2013-ig – közölte Kiss Péter társadalompolitikai miniszter szombaton
Nyírmeggyesen, ahol megtekintette az egyik beruházást, a község
egészségházának felújítási munkálatait.
A nagyarányú fejlesztés érinti például az iskolarendszert, több száz oktatási intézmény újulhat meg országszerte – mondta a miniszter az MTI-nek nyilatkozva. A 6000 milliárdos forrásból jut továbbá pénz a leghátrányosabb helyzetű, 33 kistérség településeinek is – tette hozzá. Kistérségenként 15-30 települést érint a program, s 3-4 milliárd forintot használhatnak fel alapvető közszolgáltatási célú beruházásokra, valamint munkahelyteremtésre. „A leghátrányosabb helyzetű településeken életminőség-változást eredményez majd a program, kisvárosi színvonalú közszolgáltatás alakul ki a következő években” – hangsúlyozta. A miniszter Milotán megnyitotta a nemzetközi diófesztivál idegenforgalmi rendezvényét, majd Kótajban részt vett a szabolcsi romák kulturális találkozóján.
MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!