Úsztam a cápákkal
Félelmetesen kezdődött. Délutánra jósolták a Felícia hurrikán érkezését. Már reggel beborult az ég, szakadt az eső, a nagy szélben hajladoztak a pálmafák. Egy órán át autóztunk Oahu szigetén, hogy a cápakereső hajó kikötőjébe érjünk. A sötétített üvegű autóban rosszul lettem, na, ehhez még jön pár cápa, és annyi. De cápák nem jöttek, a hurrikán elsöpörte a programot, a hajó kapitánya nem vállalta az utat. Más nap már nem volt vihar, de a rossz idő miatt újra tolódott a cápanézegetés.
Már kezdtem azt hinni, hogy a sors keze van a dologban, de mivel tudtam, hogy egy hét múlva visszatérek a szigetre, jeleztem a kapitánynak, hogy visszatérek, mint Schwarzenegger a Terminátor 2-ben. Egy hét múlva verőfényes napsütésben száguldott ki a hajó a Csendes-óceán nyílt vizére. A kikötő közelében delfinek ugrándoztak. Egész közel jöttek, játszottak. Volt egy pici delfingyerek, szaltókat csinált a levegőben, idomár nélkül. Őstehetség.
Egy óra hajókázás után a kapitány jelezte, hogy ideje készülni. Következett a kötelező előadás, arról, hogy mit nem szabad a cápaketrecben. Nem nyúlhatunk ki, nem dughatjuk ki a lábunkat, csak vegyük a levegőt, ahogy bírjuk, és figyeljük a tengeri szörnyeket. Kapaszkodni lehet, hiszen óriásiak a hullámok, de csak óvatosan. A ketrec a hajó végén volt, először azt hittem, hogy mereven rögzítik a járműhöz. Ám miután bemásztunk, eloldozták a szerkezetet, melyet ettől kezdve két lánc tartott csupán. A ketrec tizenöt-húsz méterre eltávolodott a hajótól. A cápákra egy percet sem kellett várni. Már a hajó lehorgonyzásakor megjelent az első szörnyeteg. Háromméteres lehetett, félelmetesnek tűnt. Aztán amint a ketrecben elhelyezkedtünk, sorra érkeztek a többiek. Kétméteres volt a legkisebb, talán négy a legnagyobb. A hajó kapitánya haldarabokat dobált a vízbe, ettől szinte megvadultak. Zabálták a finom falatokat. Egyre többen jöttek, húszan, harmincan. Próbáltam figyelni őket, közben picit fuldokoltam is, aztán már működött a pipám. A kapitány ezalatt leeresztette a kamerát, a víz alatti felvételeinkhez. Az egyik cápa rögvest fel akarta zabálni. Szerencsére nem ízlett neki, így a gép forgott tovább. A cápák egyre közelebb jöttek. Hátukon harapásnyomok. Némelyiknek a farokuszonya is darabos. Egymást sem kímélik, az biztos. Negyven perc után a láncokkal a hajóhoz húzták a szerkezetet, és óvatosan kikecmeregtünk. A cápák még köröztek vadul, de ezúttal nem várt rájuk több falat.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!