Az EU-tag Magyar Köztársaság elnökének az ugyancsak EU-tagország
Szlovákia határán történt megállítása, s a szomszédba történő
belépésének megakadályozása ügyében a szlovák kormánynak és fejének az
égvilágon semmiben sincs igaza. Ám a kialakult szituáció létrejöttében
a magyar félnek mégis van olyan „közrehatása”, amit a kívülállók közös
történelmünkben gyökeredző, gőgös, magyar „úri kivagyiságának” tudnak
be. Én, a „mezei” honpolgár pedig (sokadmagammal) a magyar államfő
makacs önfejűségének tulajdonítom.


Azt ugyanis legkésőbb kamasz kora óta illene tudni minden mai potentátnak, hogy amikor nem élet vagy halál a tét, akkor „okos enged, szamár szenved”. Márpedig egy magántársaság meghívására, magánemberkénti átrándulás a szomszédos Szlovákiába, a magyar állam alapítójának szobrát ott felavatandó, a szlovákiai
magyarok szemében nagyon szép, de  később majd megtapasztalják, hogy milyen sokba kerülő gesztus. Ilyenkor – egy évvel a magyar köztársasági elnök új összetételű parlament általi megválasztása előtt – a közvélemény-formáló médiát mennyire megtöltő esemény még akkor is, ha végül – a szlovák kormány (talleyrandi hibájából!) – nem az áldozatkész, mandátumának időtartama alatt nem létező (!) „magánemberi” mivoltát baklövéseikor (jogász professzorként ki tudja, miért?) feszt felemlegető közjogi méltóság „szoboravat”. (Sőt, így politikai hirdetményként, tán még „blikkfangosabb” is, és az újraválasztási esélyeket valószínűleg növeli.)
1989-ben, a „létező szocializmusnak” nevezett rezsim bukása után, Csehszlovákiában felerősödtek a mindig is meglévő szlovák önállósodási törekvések, amelyek 1993. január 1-jén az ország függetlenségét hozták. A Szlovák Köztársaság (akkori) populista miniszterelnöke folytatott ugyan tárgyalásokat egy lehetséges újsütetű konföderáció létrehozásáról, de az egyre erősödő szlovák nacionalizmus elmélyítette a szakadékot a két fél között. Így 1992. február 25-én a szlovákok büszkén kiváltak a szövetségi államból. Szlovákia azóta önálló és sikeres, sőt, sokszor az orrunk alá dörgölt „bezzeg állam”, EU- és NATO-tag.
Ezért (is) érthetetlen, hogy a szlovák kormányfő – úgy tűnik – magáévá tette Jan Slota sovinizmusát, és rögeszmés magyarellenességét. A korántsem hibátlan (sőt, néha öntelt) magyar viselkedés sehol sem váltott volna ki olyan reakciót, mint amilyet a szlovák kormányfő produkált az augusztus 21-re (akárhogy is mentegette az „illetékes” magyar főhivatalnok: akkor is tapintatlanul és önfejűen) „betervezett” látogatás miatt. Azonban érthetetlen és elszomorító az is, hogy a magyar jobboldali politikai elit – és sajnálatosan maga  a legfőbb közjogi méltóság is – olyan merev, doktriner álláspontot látszik képviselni, mintha mit sem tudna a több mint ezer év alatt felgyülemlett kölcsönös sérelmekről, egymáson ejtett sebekről.
Márpedig a történelmi tényekkel és egymással a legmagasabb szinten – lehetőleg nemzetközi fórumon – kell szembenézni. Végre őszintén meg kell vitatni, majd egyeztetni és kiküszöbölni mindent, ami elválaszt bennünket. Nekünk, egymásra utalt szomszédoknak, arra van szükségünk, ami összeköt bennünket, és hasznára válik a szlovákiai magyar, illetve a magyarországi szlovák kisebbségeknek.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!