Az újnácik és Trianon

Német körökben Versailles neve (ahol a bukott Németországgal az I. világháború békeszerződését megkötötték) akárhányszor elhangzott, mintha egy sebbe vájtak volna. E seb eleven maradt, vérzett, és sehogy sem akart behegedni. Versailles kapcsán a németek mindig csak diktátumról beszéltek, s nem szerződésről. A diktátum az ellenség parancsszavaként hatott, amely sértette (!) a német hadsereg- és katonafelfogást. A diktátummal elvették a németektől a legfontosabbat, a szimbólumnak is tekintett hadsereg fogalmát. A hadsereget, a nimbuszt, mindenáron vissza kellett szerezni. Aki ezt zászlajára tűzte, annak nyert ügye volt a németek fölött (és „über alles”). Ezért volt Hitlernek a hadsereg ügye oly fontos, s amelynek újra működésbe hozása első számú célja volt. (lásd: Mein Kampf). A további célok elérése érdekében. (pl. a zsidókat, mint fajt kiirtani és a pángermán fajt a világ urává tenni). Szerény célok! Az új háború kitörése szent pillanatának elérését – mint revánsot a versailles-i diktátumért – kívánta népének 1939-ben – mely ugyanúgy elveszett, mint az első – „csak” éppen háromszor annyi halottat követelt. De a legcsúfosabb halál az övé volt. (Ama bunkerben).
A németek „példáját” nem véletlenül idézem. A mai magyar nosztalgia is valahol összeér a németekével. Versailles, Trianon. Helyben vagyunk. Ha Trianon neve nálunk valahol (a „zemberek” között, összlakosságunk valahány százalékánál) és még inkább egyes vezetők körében a jobboldalon elhangzik, akkor egy húron vagyunk. A „vérző sebeket” nálunk is gyógyítani kell – ugye. Vesszen Trianon! Mindent vissza! Erdélyt, Felvidéket stb. vissza!
Ennek jegyében „politizál” jó néhány vezető, és ezzel „vezetik meg” (mondhatni: tüzelik fel) híveiket is. A XXI. században. Az EU-ban. De ki törődik ezzel, ha egyszer a hatalom megragadása és a reváns a cél. S ha ezzel éppen az EU-ba is be lehet furakodni (lásd a Jobbik három nyilas öltözékre – és gondolkodásra! – hajazó figuráját.) „Csináljuk vissza” a történelmet? Csináljunk újabb háborút? Lépjük át a nyavalyás trianoni határokat? Urak, hölgyek a jobboldalon! Ezt az eszement dolgot valóban így gondolják? Lehet ekkora felelőtlenség magyar vezetőkben? Lehet a népének ennyire rosszat akaró vezető a jobboldalon? Miért csodálkozol, Hajdú? Lehet. Itt vannak, az orrod előtt handabandáznak.
Sajnos, ma már a fegyvereknek – „békés” viszonyok között is – szerepük van, nálunk. Is.   Eléggé el nem ítélhető módon. A közviszonyokat (hangulatokat) is alakító jobboldali pártok légköre (vagy valami más is?) „meghozta gyümölcsét”: a cigányokat már elkezdték öldösni. A gárdisták (és főleg, akik mögöttük állnak, sunyin!), jogi betiltás ide vagy oda – naiv trükköket bevetve – már csendőrösdit is játszanak Mi lesz még?  S meddig?
Végül, még egy „apróság”. A trianoni heccelődésekkel kapcsolatban. Miért csodálkoznak elnökeink (pl. Sólyom és Orbán urak), ha lassan „persona non grata”-k lesznek a szomszédoknál? Kinek jó ez? Magyarországnak bizonyára nem. S személy szerint a jelzett uraknak sem. Trianon emlegetése – ma, semmilyen formában nem szalonképes. Céltalan ügyben fárasztani magunkat, és egyben „hintáztatni” sok naiv magyart, nem vall bölcsességre. Trianon és az újnácizás összefügg. Köztársaság! A lecke feladatott. 
Hajdú Árpád, Debrecen

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!