Szijjártónak nem tetszik, hogy egy svájci bank szerint Románia
gazdasági szempontból megelőzte országunkat. Tudom, hogy Szijjártó utál
mindent, amit a mai magyar kormány tesz, tudom, hogy Szijjártó minden
percet kihasználja arra, hogy ott legyen valamennyi tévé képernyőjén.
Ám nem érti, hogy ebben az országban nagyon sokan vannak, akik hisznek
a kormánynak, mert már itt az ideje, hogy jobban éljenek.
Tekintettel arra, hogy nincs szándékomban Romániába költözni, nincs szándékomban irigyelni az ottani embereket, mert sok rokonom él arra, és tudom, hogy milyen katasztrofális körülmények között, szeretném, ha Szijjártó megmagyarázná, hogy miért kell hazudni. Még tavasszal kijelentette, hogy a „magyar emberek nem fognak tudni elmenni nyaralni sem ezen a nyáron”, mert „soha nem volt ilyen rossz helyzetben a magyar forint”.
Mi van ma? Aki akart, nyaralt, a forint minden nap erősödik, de Szijjártó erről nem beszél, nem beszélhet, mert akkor ki kell jelenteni, hogy ez a kormány érdeme. Szijjártó nagyon idegesen mondta, hogy a Fidesz „érthetetlennek tartja, hogy miért próbál a kabinet napról napra erőteljesebb sikerpropagandát kifejteni”. Én meg azt kérdezem Szijjártótól, hogy miért hazudik folyamatosan ő, meg a pártja? Mi a célja? Vagy tán a király annyira türelmetlen? Várják már ki ezt a tíz hónapot a választásokig!
Visszatérve a Szijjártó-féle propagandához, Romániából már pontosan 20 éve járnak Magyarországra vásárolni az emberek, veszik a határ menti ingatlanokat. Ha Romániában annyira fantasztikusan élnek, minek kell a kettős állampolgárság a romániai magyar nemzetiségűeknek? Aki járt mostanában Romániában, az tudja, hogy a Fidesz hazugsága ismét nagyobbra sikeredett, mint Orbán hatalomvágya. Szerintem elég lenne, ha a Fidesz bohócai felhagynának a rombolással, az emberek félrevezetésével. Mert nem érzik, hogy egyre többször futnak lyukra. Vagy a nyár, a nagy hőség az oka, vagy már csak a mély hülyeség maradt a tarsolyukban.
És Szijjártó megnézhetné a KSH 2008-as adatait. Ezek szerint az egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritás alapjában, USD: Magyarország: 19ć328, Románia: 12ć580! Tud számolni Szijjártó? Ha nem, ott vannak a fideszes „szakemberek”.
Weinberger Katalin, Nyíregyháza
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!