Orbán Viktor katonája

Nem Orbán az első, aki már órákkal a temetés után sebtében kisajátítaná ügyének és főként magának a jeles halottat, több nemzedék közkedvelt dalnoka esetében kétségtelenül sietni kell, lehetőleg monopolizálva az emlékét (Sztálin például evégett fondorlatosan tartotta távol Trockijt Lenin temetésétől, amivel persze hozzá sem akarom  hasonlítani a magyar jobboldal vezérét). S tény, hogy Cseh Tamás egy interjújában magát nevezte – korábbi baráti beszélgetésre utalva – „orbánistának”. Az is tökéletesen érthető, ha az ő oldalához húzó énekessel a jobboldali pártelnök szívesen büszkélkedik: „Ő a mi legjobb katonánk” – kezdte, s itt nem ártott volna megtorpannia. Hogyne, az érdemi fejtegetésbe – „már túl vagyunk a döntő ütközeten” – jól beleillett, hogy a legjobb harcos nem is halhatott meg e döntő csata előtt (bár ez felettébb erőltetett szónoki fogás). De talán mégsem kellett volna olyan óvatlanul fogalmazni, hogy „ha az ember legjobb katonája meghal…” Mármint az övé, egy túllihegője feledhetetlen szavával: „a vezénylő tábornoké”. Merthogy ebben az országban egykor, jóval Cseh Tamás előtt Horthy Miklós legszebb katonáiról szólt a dal.
Ez ugyanis már nem annyira pártvezéri, mint inkább fővezéri stílus, s nem is csupán magabiztosságról, hanem jókora elbizakodottságról tanúskodik. Hogy ne mondjam: óvatlanságról. Még akkor is, ha a Fidesz közvélemény-kutatási előnye valóban óriási. Tényleg behozhatatlannak tűnik, mindenesetre jóval nagyobb annál, amilyent azért párszor már sikerült Orbánnak elpuskáznia. Igaz, a véleményt nem nyilvánítók száma is tetemes, elvben tehát lenne esély a baloldali felzárkózásra, legalább a szorosabb eredményre, ha ezen az oldalon végre nem egymást lövöldöznék a „katonák”, jobban mondva a főtisztek. Gyanúm szerint erre gondolva zárná is már le – jóval a szavazás előtt – hadjáratát a vezér. Nem annyira pökhendiségből, mint taktikából: az már látható, hogy sok új szavazót mégsem sikerült a jobboldalra csábítania, viszont a baloldal annál többet veszített el, ettől lett ekkora a különbség. S ennek kellene kitartania a választásokig. Méghozzá akkor, amikor jobbszélről szirénhangok aggasztóan csábítgatják a katonákat. El kellene tehát hitetni az egykor balra voksolókkal, hogy ez a csata már eldőlt, s ha jobbra nem hajlandók is, legalább egyáltalán ne szavazzanak. A pártelnökhöz közel álló focista nyelven: tartani kell a labdát, rá kellene ülni az eredményre. Hátha a túloldal végleg elkámpicsorodik, s elhamarkodottan feladja a meccset. Még a valóban döntő ütközet előtt.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!