A lúzereket is lehet szeretni

A férfi, Harvey Shine (Dustin Hoffmann) tökéletesen átlagos fickó. Ifjú korában jazz-zongoristának készült, csakhogy nem volt elég különleges hozzá a tehetsége. Egész életét áthatja ez a beteljesületlen vágy, a tökéletlenség érzése. De nem csak ez nem jött össze neki, a családja is elhagyta. Sőt, úgy tűnik, mindenki sokkal boldogabb nélküle. A felesége egy népszerű, gazdag, magas, jóképű és kifogástalan modorú új férjet talált magának. Még az egyetlen lánya is inkább őt kéri fel arra, hogy az oltárhoz kísérje, mint saját édesapját. Közel hetvenévesen ott áll egyedül, se kutyája, se macskája, és nagyon úgy tűnik, minden hajó elúszott.
A londoni esküvőre már az indulás is pocsékul sikerült, épp az állásából is ki akarják kirúgni. Az amúgy joviá-
lis és mindig mindenkivel kedves Harvey a Heathrow reptérre megérkezve ironikus mód épp a reptéri statisztikai iroda alkalmazottján (Emma Thompson) tölti ki a haragját, aki csak egy kérdőívet szeretne kitöltetni vele. A nő pedig elhiszi, hogy ő is csak egy ugyanolyan bunkó, mint a többi hasonló pasas. Ezért nem lett Szerelem első látásra a film címe.
És mikor már azt hinnénk, nem lehet rosszabb, Harveyra tovább záporoznak a villámok a feje fölött csücsülő, egyszemélyes esőfelhőből. Ha az élet nem szívatná még eléggé, Harveynak ahhoz is jó érzéke van, hogy kínos helyzetbe kerüljön nagy nyilvánosság előtt. Dustin Hoffmann pedig mesterien alázza be magát, akkora lúzert alakít, hogy már a kutyák se pisilnék le. De eközben végig érezzük, hogy egyáltalán nem reménytelen, és ha megtalálná azt a nőt, aki megszeretné, akár még viccesnek is találhatná Harvey csetlését-botlását. Ha nem szeretné, akkor persze kínosnak, akárcsak az exneje.
Látjuk, milyen szánalmasan küzd az állásáért, amelyből már rég kirúgták, és hogy próbál jó képet vágni az egyetlen lánya döntéséhez, miközben majd felrobban a szíve a számára legkedvesebb lény elutasításától, és mi egyre jobban megszeretjük. Akárcsak a reptéri kérdőíves Kate-et,
akit a barátnői csupa jó szándékból folyton össze akarnak boronálni mindenféle pasikkal, és aztán a mosdóban zokog elcseszett randevúján. Az anyja is teljesen rátelepedett –  Emma Thompson egy másik filmje, az Igazából szerelem egyik szereplője, Sarah (Laura Linney) juthat eszünkbe, aki még akkor is felveszi a telefont az öccsének, mikor végre álmai férfiúja karjaiban fekszik. Kate környezete nyomása ellenére, hogy márpedig mindenképpen találjon magának pasit, megpróbálja egyedül is megtalálni a boldogságát. Írókurzusra jár, szenvedélyesen szeret olvasni, megenged magának egy pohár bort ebédszünetben, egyáltalán nem besavanyodott vénkisasszony – hála Emma Thompson csodálatos alakításának. Mert bár a rendező-forgatókönyvíró Joel Hopkinsnak sem romantikus randevúötletei, sem párbeszédei – különösen az udvarlás amúgy legizgalmasabb perceiben – nem voltak eredetiek, a két zseniális színész mégis brillíroz. De hát a legjobb, amit a rendező tehetett, hogy hagyta őket játszani. Mindkettőjüket jelölték is az Arany Glóbuszra alakításukért.
Mikor másodjára találkozik ez a két ember – egyikük épp kiszállt egy taxiból, amelybe a másik beszáll –, aprócska jelzést kapunk, mintha nem is a forgatókönyvíró hozná őket össze, hanem a véletlen, a vakszerencse, a sors. Az élet persze mindig akkor vár a legnagyobb meglepetésekkel, mikor már egyáltalán nem is számítunk rá.
A harmadik találkozáskor végre elkezdenek beszélgetni, és a férfi lassan áthatol a nő kezdeti elutasításán finom humorral, őszinte kedvességgel és rengeteg figyelemmel. Ez az, ami Kate-et teljesen leveszi a lábáról. Végre valaki őt akarja, és a sármos amerikai – mert Hoffman még 70 évesen is az – lazaságával, közvetlenségével, őszinte érdeklődésével feloldja benne a gátlásokat. Az ötvenes Kate pedig percek alatt kivirul, Emma Thompson ugyanolyan lányos bájjal ragyog, mintha egy nap se telt volna el a Büszekség és balítélet óta.
A nő esélyt ad a boldogságra Harveynak, akinek már látszólag nincs több (a film eredeti címe is Last Chance Harvey). Kedvesnek, viccesnek, szeretetre méltónak találja Harveyt, aki nem lúzer többé. Már csak egyetlen apróság van hátra a beteljesülésig, meg kell oldani, hogy együtt maradhassanak. Azonban egy óceánnyi távolságnál is erősebb Kate félelme a szerelemtől – még a csalódással is könnyebben kibékülne, hiszen azt megszokta. „Csupán” ezt kell legyőzni, és valóban elhihetjük, hogy ők ketten  megtalálták a tökéletes felüket, és ez a hétköznapokban is működni fog (ellentétben a szükségképpen tragikus szerelmekkel, melyek nem vihetőek át a való világba). Olyannyira hiszünk bennük, hogy el sem tudnánk képzelni, amint ezek ketten apróságokon vitatkoznak, mert begyűrik őket a hétköznapok, vagy pár év múlva valaki más miatt kilépnének a kapcsolatból. Bolondok is lennének, ha elengednék az utolsó esélyüket  boldogságra.
Színészileg és emberileg is felemelő, katartikus pillanatokat látunk. Igazi régimódi, beteljesüléssel végződő szerelmes filmet, melyet minden  bénázás és lúzerség ellenére – avagy épp emiatt – meg lehet szeretni. (Szerelem második látásra, forgalmazza a Budapest Film)

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!