Táv­kap­cso­ló

Horváth Ádám már létrehozott egy kultsorozatot. A Szomszédok minden esetlensége, az állandó panaszkodás és a szenvedélyes cinizmus ellenére a rendszerváltás utáni televíziózás egyik kilométerköve volt, az első magyar televíziós szappanopera. A siránkozó sorozatoknak egész Kelet-Európában nagy hagyománya van, már a Kórház a város széléntől is elment az ember életkedve, míg a Szomszédoktól simán eret harapott magán.
Horváth Ádám legújabb sorozata, az Életképek sokban hasonlít a Szomszédokra, és bár technikailag színvonalasabb, ráadásul HD minőségben nézhető, még nyomasztóbb, mint elődje. Legfeljebb sírva lehet röhögni az ilyen párbeszédeken, mint ami Kováts Adél és az édesanyját alakító Vári Éva között hangzott el: „Szívesen befizetnélek egy wellness- üdülésre.” – „Fitnesz, wellness… láttam a tévében, hogy ilyen csúnya öreg bácsik-nénik üldögélnek valami langyos vízben, meg medencében. Hát ebből én nem kérek. Tudod mit? Én inkább kapálgatok!” Érdekes elképzelései vannak a szövegírónak a magyar rögvalóságról.
Attól is kitör a firlifrász, ahogy Vári Éva bizalmaskodóan megigazítja főnöke nyakkendőjét, és így kokettál vele: „Jó reggelt, professzor úr, hogy töltötte az éjszakát?” „Sok örömet rejteget még nekünk a közös jövőnk” – mondja aztán, mélyen a prof (Szacsvay László) szemébe nézve, miután megbeszélték, hogy már befejeződött az injekciókúra, amit a térdébe kapott. Ennyiben persze valósághűbb a sztori, mint a Barátok közt alvilági történetei. És minden bizonnyal könnyebb vele azonosulni, mint a Jóbarátokkal, a Dallasszal vagy bármely más amerikai sorozattal.
Nincs egy igazi mosoly, egy vicces közjáték, csak a magyar ugar. Mindenki cinikus, flegma, sopánkodó, szarkasztikus. Holott a tévéújságban az szerepel, az Életképek a társadalmi változásokra is reflektáló műsor, ebből semmit sem vettem észre. Az idült konyakozáson, a pénzen való állandó siránkozáson és némi házasságtörésen kívül nemigen mentek bele szociális vagy családi konfliktusokba.
Míg Kováts Adél és Kulka János a tőlük megszokott kiváló színvonalon játszanak, Hegyi Barbara bántóan hamis, és nem csak azért, mert Horváth Ádám ilyen életszerűtlenül borzalmas mondatokat ad a szájába, mint „vakarja a hátadat a lóápoló!” meg hogy „mondd, te eszed a gombokat vagy a nők letépik rólad az ingeidet?”
Nem találja a helyét Garas Dezső és Szacsvay László sem. Csűrös Karolán már fenn sem akadok, ahogy jellegzetesen Etusos, mérgező hangsúllyal mondja, „öröm hallani, hogy tombol a szerelem.” „Még a végén fölfedeznek, és én leszek a fogszabályzás sztárja” – szól a takarítónő a fogászati rendelőben, és rögtön elhervad körülötte a teljes élővilág.
A szarkazmus a társalgás és a szociális érintkezés fontos és igen jelentős része. Sokszor segít megtörni a jeget, így viccelődünk a barátokkal egymás között, így cukkoljuk a szerelmünket, vagy csak jobban ki tudjuk vele fejezni az érzelmeinket. A lényege az, hogy az ellentétét mondjuk annak, amit viccesnek vélünk. Csak amíg a szarkazmus és az irónia Dr. House szájából szórakoztató, az Életképekben inkább idegesítő, hiteltelen és egyáltalán nem rokonszenves. De hát Amerikában öt-hat profi szövegíró dolgozik egy sorozaton…
Horváth Ádám lehet nagyszerű rendező és a televíziózás megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye, de nem jó szövegíró. Talán ezért sem érzik otthon magukat a színészek az Életképekben. Kivéve talán Etust, akit ezért nem irigylek.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!