Bereki Anikó, a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője minden nap
kisebbségi,  határon túli témákkal foglalkozik, de szeretne olyan
portréműsort is készíteni,  melyben a nő szerepét mutatja be. „Mennyire
fontosak a nők, nem csak a család,  de az egész társadalom számára?
Szívesen beszélgetnék olyanokkal, akik  anyaként, feleségként, és
vezetőként is helytállnak. Ugyanígy örömmel vezetnék  egyszer utazási
magazint, amelybe hírességeket hívnék meg, együtt mennénk el 
szülővárosukba, hogy elmeséljenek néhány érdekes, vagy személyes
történetet  lakóhelyükről azért, hogy kedvet csináljanak az oda
látogatóknak” – mondta.

  Elsősorban közéleti, szolgáltató magazinműsorokban dolgozott, itt érzi legjobban  magát. „1998-ban érkeztem a Magyar Televízióhoz, először a pécsi stúdióba, ahol  a Híradót, illetve a Sétatér című körzeti magazint vezettem. 2001-ben, a Kárpáti  Krónika indulásakor hívtak szerkesztő-műsorvezetőnek a Szabadság térre. A  súgógépről való hírolvasáshoz képest a szerkesztői feladatokat és lehetőségeket  fényévekre éreztem. Ha műsorvezetésről van szó, magazin és élő adás párti  vagyok, ezért is vállaltam el később a Határátkelő, vagy a Napi Mozaik című műsorokat. Jelenleg az Átjáró háziasszonya vagyok, ahol a Kárpát-medencében  élő kisebbségek problémáival, mindennapjaival, ünnepeivel foglalkozunk, heti négyszer, huszonöt percben.”
Bereki Anikó az általános iskolában jegyezte le először, mi szeretne lenni, ha felnő:  tanítónő, riporter és színésznő. „Csak a legutóbbi nem valósult meg, középiskolai  tanár végzettségem van, és huszadik éve dolgozom szerkesztő-riporterként,  illetve műsorvezetőként. Édesapám példáját követve, nekem is a kézilabda volt az  első sportágam, de később átigazoltam a kosarasokhoz. Úgy érzem, igazi  csapatjátékos voltam, és az vagyok a mai napig. A tanítás és a televíziózás sokáig  megfértek egymás mellett, majd egyre inkább háttérbe szorult a katedra. Most  harmadik éve, hogy újra oktatok: a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média  Intézetében tartok órákat. Azt gondolom, hogy a mai hallgatók nagyon nehéz  helyzetben vannak. Túl nagy elvárásokkal érkeznek az iskolába, és azt hiszik, ha  végeznek, akkor máris övék a világ... Ez egyáltalán nincs így, hiszen ahogyan tanítás közben válhat csak valaki igazán jó pedagógussá, ugyanez igaz a  médiában elhelyezkedni vágyókra is, ahol ráadásul túl kevés a fóka, túl sok az  eszkimó” – vélte.
A Sió Tv-nél mutatkozott be a képernyőn, 1989-ben. „Városi tévének indultunk,  de engedélyt kaptunk arra, hogy a Balaton egész északkeleti medencéjében  sugározzunk. A mai magyar médiából rengetegen jártak hozzánk a Sió Tv-hez nyáron, hiszen az iskolaszünetben hatvan-hetven napos műsorfolyamot adtunk le.  Emlékszem, Bochkor Gábor akkor kezdett el televíziózni, felváltva olvastuk a  híreket és az időjárást; én magyarul, ő pedig németül. De büszke vagyok egy sport témájú interjúmra is, melyet Puskás Öcsivel készítettem a kilencvenes évek  közepén. Ekkor ő már rendszeresen hazajárt Magyarországra, így adódott  lehetőségem arra, hogy Balatonfüreden találkozzam vele és többekkel is az  Aranycsapatból. Eredetileg két kérdést engedtek Öcsi bácsihoz, én persze napokig  készültem az interjúra...” – nevetett. „Később negyedórás beszélgetés kerekedett ki az egészből, mert jól érezte magát az interjú közben velem, szóval nem  panaszkodhatom!”
Bereki Anikó szerint csupán koncentrációval és némi szerepjátékkal nem lehet  sokáig húzni a képernyőn. „Szerintem a legfontosabb a természetesség. Ha  összeszedem magam, nagyon szépen tudok beszélni. De úgy érzem, egyébként is  igényesen próbálok fogalmazni, akkor is, amikor nem adásban vagyok. Szerepelni  csak ideig-óráig lehet, csupán egy-egy alkalommal. Azonban ha az ember nem olyan, amilyennek a kamera előtt mutatja magát, az rövid időn belül kiderül. Ha nem vagyok természetes, lelepleződöm; nem viselkedhetek csak azért másként,  hogy odafigyeljenek rám, nem pózolhatok, hogy megkülönböztessem magam  másoktól. Nem hiszem, hogy nekem lennének viselkedési trükkjeim. Mindig  megpróbálok alaposan felkészülni, hogy uraljam a témát, és ne jöjjek zavarba.  Előfordul persze, hogy „öő...”-zik az ember, vagy keresi a szavakat, de mindenkinek jobb, ha a műsorvezető nem dadog összevissza. Kis szünetet  tartani, elgondolkozni ugyanakkor természetes is lehet, mert általában nem arról  szól a műsorvezetés, hogy kérdezz-felelek játékot játszunk a stúdióvendéggel, hanem beszélgetünk. S ha elkezdünk beszélgetni, eszembe sem jut, hogy azon gondolkozzak, hogyan tartsam a kezem, vagy éppen levegyem-e a  szemüvegem...”

Á. D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!