Október végéig meghosszabbította az emberi test tiltott
felhasználásának gyanúja miatt indult büntetőügyben, az úgynevezett
őssejtügyben előzetesletartóztatásban lévő professzor és segítőtársa
előzetes letartóztatását a bíróság. A Fővárosi Bíróság az MTI
érdeklődésére közölte: a két gyanúsított előzetes letartóztatását a
Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 27-én meghosszabbította,
október 29. napjáig. A bíróság tájékoztatása szerint a
kényszerintézkedés meghosszabbításáról szóló végzés nem jogerős.
Az emberi test tiltott felhasználása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást; a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től,anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer USA dollárt, vagy 5 millió forintot fizettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is végeztek illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.
A gyanú szerint őssejtkezeléseket végző ukrán–amerikai Yuliy Baltaytis professzor és a kezelésekhez szükséges dózisokat elkészítő ukrán nő, Natalia K. július vége óta előzetes letartóztatásban van, Seffer István és a negyedik gyanúsított pedig házi őrizetben. Seffer István résztulajdonosa a korábban őssejtkutatásokkal foglalkozó IRM Magyarország Zrt.-nek, amely működtetője volt a Seffer és Renner Magánklinika egyik laborjának. Időközben újabb két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a büntetőügyben; a két nőt azzal gyanúsítják, hogy asszisztensként segítették az őssejtkezelésekben az ügy két orvosát.
MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!