A bajnoki címvédő, és a labdarúgó Bajnokok Ligájában a legjobb 32
csapat alkotta főtáblára feljutott Debrecen tegnap győzelemmel 
folytatta szereplését  a hazai pontvadászatban, simán verve az NB I 6.
fordulójának hétvégi vidéki rangadóján a szomszédvár Nyíregyháza
együttesét.


Debrecen–Nyíregyháza 3-1 (2-0)
gólszerzők: Rudolf (7., 50.), Coulibaly (22.), illetve Homma (56.)
   
Hét és fél ezren választották szombat délutáni programjuknak  a nagyerdei Loki-stadionban a kelet-magyarországi derbit. Az MTI beszámolója szerint a megszokott remek hangulatban kezdődött a mérkőzés, amelyen Rudolf már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A folytatásban is a Debrecen irányította a játékot és Coulibaly révén növelte előnyét a bajnok. A második félidőben egy sokkal pontosabban játszó Nyíregyházát láthatott a publikum, ám a nyírségi gárdának nem volt reális esélye a pontszerzésre.
Kaposvár-FTC 0-0
A Ferencváros azzal, hogy gól nélküli döntetlent játszott Kaposvárott szombaton, immár öt mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban. A fővárosi zöld-fehérek alföldi kiruccanására 5500-an voltak kíváncsiak  a helyszínen, s azt láthatták, hogy az első félidő kiegyenlített játékot hozott, igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Szünet után mindkét együttes sokat tett azért, hogy bevegye ellenfele kapuját, de még a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Összességében egyik csapat sem érdemelt győzelmet, de azt is írhatjuk, hogy igazságos pontosztozkodás született.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!