A Hágai királyi palota elegáns, visszafogott, majdnem szerénynek
mondható épület, legalábbis az a szárny, amelyet Beatrice királynô
dolgozó- épületének neveznek. Itt zajlik a híres holland díj, az
1958-ban- a királynô édesapja által – alapított Erasmus- díj
átadása. A 160 ezer eurós jutalom ebben az évben a 20 tagú zsűri és még
jó néhány szakértô döntése alapján Forgács Péter, magyar médiamûvészt,
dokumentumfilm-rendezôt illeti. Az elegáns ceremónián, amelyen az
orániai herceg mond laudációt, természetesen a házigazda, a holland
királynô is jelen van, sôt a díjátadást követô fogadáson hosszan
álldogál a vendégek között és mindenkivel szóba elegyedik. Nem
véletlen, hogy ezt az eseményt a legfontosabbak között tartják számon a
hollandok.
Az Amszterdamban adott pazar vacsora után beszélgettem a díjazottal, Forgács Péterrel.
l Mit gondol, mennyire fejezi ki az Erasmus-díj idei tematikája, a „kul-
turális emlékezet” azt, amit évtizedek óta igyekszik megvalósítani a filmjeivel, videoalkotásaival?
– Az az összetett tekintet, ahogy a világra nézünk – én és a kollégáim a vágótól a zeneszerzôig és a dramaturgig – talán az fejezi ki ennek az idei díjnak a célkitûzéseit. Mi megpróbáljuk valamelyest eltávolítani magunkat ideológiáktól, elfogultságoktól, érzékenységektôl és úgy tekintünk a múltra, mintha jelen lenne. Így készülnek a múltból hozzánk került alapanyagokra épülô alkotások, a Dunai exodus, az Örvény, a Dusi és Jenô és a többi filmünk.
l Köszönô beszédében hosszan értékelte mestere, Mérei Ferenc híres pszichológus munkásságát. Ebbôl arra is lehet következtetni, hogy a filmkészítés a maga számára vala-miféle lélektanilag megalapozott feladat. Mit tanult meg tôle, ami elvezethette ehhez a mostani sikerhez?
– Mérei Ferenc neve azért fontos az életemben, mert én neki köszönhetem, hogy megtaláltam a hangomat. 1971-tôl ki voltam szorítva a hivatalos életbôl Magyarországon. A bizonytalanság, az útkeresés következtében jutottam el részben az avantgárd képzômûvészet és filmmûvészet – Erdély Miklós és Bódy Gábor – közelébe, így ismerkedtem meg a minimálzene mûvelôivel, pl. Szemzô Tiborral és így kerültem 1974-ben kapcsolatba Méreivel. Ez a különleges képességekkel rendelkezô pszichológus 56 után a börtönben a halál közelébe került, s ott felismerte az öngyógyítás módját. WC-papír-darabokra jegyzetelve írta le saját álmainak elemzését, s ezen keresztül az önvizsgálat, az önmegismerés legkiválóbb módszereit. A késôbb létrehozott, részben titkos magániskolájában önismeretre, tapasztalatszerzésre, dinamikára, életismeretre és humanizmusra tanított. Bevezetett abba, hogyan lehet a világra nézni. Azt hiszem, az azóta elért szakmai sikereimet elsôsorban neki köszönhetem.
l Mit gondol, mivel magyarázható, hogy itt, Hollandiában azt a nevet, hogy Forgács Péter, jobban ismerik, mint otthon, Magyarországon?
– Az élet mágikus egyensúlyát látom ebben megnyilvánulni. Talán így kell lennie, hogy ami az egyik országban nem sikerül igazán, az sikerül a másikban. Természetesen egy kicsit fájdalmas, ha az embert épp a hazájában érik gyakran olyan élmények, amelyek értetlenségbôl, olykor féltékenységbôl, máskor türelmetlenségbôl fakadnak. De az a tény, hogy ezek másutt a világban tökéletesen kiegyenlítôdnek, bôven kárpótol engem és ebbôl további bátorságot tudok meríteni a munkához. Itt Amszterdamban egyébként máris elfogytak a jegyek az egy hétig tartó retrospektív vetítéssorozatra, amelyben a filmjeim láthatók.
Váradi Júlia
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!