Pápaszem, okuláré, szemüveg: civilizációs ártalom is, hogy egyre többen szorulunk rá. Még a rendszerváltás táján is akár öltözethez passzintva, színes divatcikként hordhatta szemüvegét, aki éppen erre vágyott, mert volt rá tetemes tébétámogatás, s létezett hazai szemüvegkeretgyártás. Az esztergomi Granvisus a legmodernebb kereteket szállította exportra is… Mára mindekettőnek annyi. Csak azok kapnak már támogatást, akiknek nagyon rossz a látásuk, a pápaszemesek többségének már nem jár OEP-támogatás az új szemüveg árához.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerint amennyit adtak, a betegnek túl kevés volt, az OEP-nek viszont túl sok… Nyolcszázmillió forintnál többet költött az OEP befizetett járulékainkból a hat dioptria alatti látássegítő eszközökre. Összességében cirka a látássérültek kilencven százalékát érinti a gyógyászati segédeszközökről szóló új rendelet, amely szerint a hat dioptria alatti szemüveglencsékhez és kontaktlencsékhez egyetlen fillért sem ad már az egészségbiztosító. Amúgy a támogatási rendszer most egységessé vált, hisz’ a kontaktlencsékhez eddig is csak hat dioptria felett járt a tébékiegészítés.
A bevásárlóközpontokban egy-kétezer forintért hozzáférhetők a kész olvasószemüvegek divatos keretben, a szaküzletekben viszont egy viszonylag tartós és olcsó keret ára is legalább hét-nyolcezer, a lencsékről már nem is beszélve. A szemüvegkészítés – üzlet. A szemüvegünk árát pedig a piac, azaz a kereslet-kínálat és a divat befolyásolja. S hogy vegyük is azt, ami amúgy valóban kell a mindennapi élethez, mindenféle akciókkal igyekeznek a gyártók bennünket megfogni. Az Ofotért tavaly – egyszeri akció keretében – egységesen 900 forintért adta a legdivatosabb kereteit, most meg – ha nem tagadjuk le a korunkat –, akkor annyi százalék kedvezményt kapunk a keret árából, ahány évesek vagyunk. A bibi az csupán, hogy csak a keretéből… Igaz, lehet negyedmilliós keretet is kapni. Egy pár „érdekesebb” csiszolású lencse, fényre sötétedve, vékonyítva, multifokálisan – hogy se „szódásüveg” ne legyen, se a lencsében választó vonallal bíró – viszont szintén kerülhet ha nem is ennyibe, de a felébe. Immár támogatás nélkül. Csak a fővárosban vagy hatszáz kisebb-nagyobb optikus bolt, szemüvegszalon létezik, ezért olykor dühítő, ha az ember – amennyiben mondjuk egy eltört pápaszemet pótlandó villámgyorsan akar újat csináltatni – a várakozási idő végül akár két hétre rúg, még ha ki is van írva, hogy rövid a vállalási idő.
Kolozsvári Lajos, a Szegedi Tudományegyetem professzora – a Magyar Szemorvosok Szakmai Kollégiumának elnöke – szerint nyilvánvaló, hogy inkább a speciálisabb szemüvegekre kell hosszabban várakozni, de amondó, azok, akiknek nincsen különösebb látási gondjuk, csupán egyszerű egy-két dioptriás olvasószemüvegre van szükségük, s a két szemük közt nincs fénytörési különbség, nyugodtan sétáljanak be az első bevásárlóközpontba, s válaszszanak maguknak onnét akár többet is – neki magának is van a zsebében, az autójában, minden fiókjában ilyen „eldobós”. Csak ezért nem érdemes szemorvoshoz, optikushoz, optometristához fordulni. Ilyen „kész” szemüveget viszont gyereknek soha ne adjunk! – mondta. Leszögezte: a negyvenedik életév felett érdemes évente szemészeti szűrésre menni, mert ez komoly bajokat, így a zöldhályogot is felderítheti. Hazánkban 800-1000 szemész szakorvos dolgozik, ez megfelel az európai átlagnak. Az előbb említett optometristák is végezhetnek szemészeti vizsgálatot a szalonokban, bár nem orvosok: főiskolai képzésüket a professzor jónak tartja, vezető szemész szakemberek oktatják őket, de mint fogalmazott: a jövőben az orvosi és optometrista feladatkörök elválasztását részletesebben kell meghatároznia a Magyar Szemorvosok Társaságának.
Olyan pácienseknek, akiknek „komplikáltabb” látásjavító eszközökre van szükségük, először szemorvosi vizsgálatra van szükségük, nekik a recepttel optikus szakemberhez kell fordulni. Így annak is például, aki kisgyermekkora óta szemüveges, s most 50. éve körül bifokális lencséihez a távolbalátáshoz +3,5, az alsó részen, olvasásra +6,5 dioptria szükséges; számítógépes szemüvege +5,00. A szemüvegvásárlásnál nemcsak a pénz és a „öltöztetés” számít, hanem a jó optikus is. Borzasztó rossz, ha pontatlanul csiszolják az üveget, a műanyagot. Kövér László optikusnak Budapesten, a Szinyei Merse utcában van egy alig 28 négyzetméteres boltja: mint állítja, még kétszer ekkora helyiséget kellene bérelnie, ha nem az „átlagkészletet” tartaná. Csak a német Zeiss cég készletéből vagy százfajta lencse létezik, ebből tízfajtát tart általános választékként – valóban ő is általában hat dioptriáig. De mindent el tud készíteni, prizmásat, multifokálisat, vékonyítottat is – legfeljebb után rendelnie kell, a szállítás a repülőgépek korában már nem gond.
A budapesti Nagykörúton érdekes üzletnév szúr szemet: Válság Szemüvegkeret és Kontaklencse Diszkont. S hogy miért diszkont? Mert olcsó. Csordás Károly debreceni szemorvos szerint, aki tíz éve végzett az egyetemen, s májusban nyitott üzletet Debrecenben és a fővárosban – valóban a „válság” közepén. Náluk 6500-tól készítenek kerettel, vizgálattal okulárét, bifokálist, hogy távolba és közelbe egyaránt lássunk, ne kelljen a pápaszemet minden szíre-szóra csereberélni – 9900-tól, a lencsék rétegzésére vállat három év garanciával. Csordás Károly szerint azért, mert nincs szállítási és reklámköltség, mert minden lencse hazai gyártmányú. Elmesélte: volt már tamáskodó vásárlójuk, aki a kész szemüveget elvitte UV-bevizsgálásra is, mert nem akart hinni a szemének…
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!