Különösebb rendbontás nélkül, hatalmas rendőri biztosítás mellett vonult fel a meleg méltóság menete szombaton délután a fővárosban; a rendezvény után az ellentüntetők rátámadtak a rendőrökre a Városház parknál.





A mintegy másfél ezer ember nem sokkal délután 3 óra előtt indult el a Hősök teréről a fémkordonokkal teljesen lezárt Andrássy úton, rohamrendőrök gyűrűjében az Erzsébet térre.

A menet élén egy majd hatvanméteres szivárványszínű zászlót vittek, a menet felett rendőrségi helikopter körözött. A felvonuláson több ismert politikus és közéleti személyiség is megjelent, mint például Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége, Eörsi Mátyás (SZDSZ) országgyűlési képviselő, Bauer Tamás volt szabad demokrata képviselő, Kende Péter író és Léderer András, az SZDSZ Új Generációjának volt elnöke. A menetben képviseltette magát az Amnesty International, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom, a Demokratikus Charta, illetve több jogvédő és civil szervezet. Néhány ellentüntető szidalmazta Gyurcsány Ferencet, aki az újságírók kérdéseire mindössze annyit mondott, hogy az emberi jogok melletti kiállás valameny-
nyi állampolgár kötelessége.
A kis földalatti teljes vonalát lezárták a felvonulás idejére, és jelentős forgalomkorlátozások voltak az V., VI. és a VII. kerületben. Az Andrássy útba futó mellékutcákban civil ruhás rendőrök és teljes védőfelszerelést viselő rohamrendőrök igazoltattak. A menetet többször próbálták megzavarni, de a támadók mindig a rendőrökbe ütköztek. A rendzavarók párhuzamosan haladtak a meleg méltóság menetével a Deák tér felé és folyamatosan gyalázták a felvonulókat. A Teréz körút és az Aradi utca találkozásánál mintegy 250-300 rendzavaró ledöntötte felvonulás biztosítására felállított kordont, de a rendőrök gyorsan újraállították az ideiglenes fémkerítést. A felvonulók délután négy óra előtt érkeztek meg az Erzsébet térre, a Bazilika tövénél a kordon túloldalán 100 fős tömeg fütyült és gyalázta a menetben haladókat. A résztvevők szervezett formában tudták elhagyni az Erzsébet teret: csak a melegfelvonulás résztvevőit engedték le a Deák téri metróállomásra, ahonnan külön metrószerelvények szállították el őket, egy ideig a menetrend szerint közlekedő metrószerelvények nem állnak meg a Deák téren. A Városháza parknál mintegy 500 rendzavaró gyűlt össze és rátámadtak a rendőrökre, amikor a rendőrök egyike, egy rendőrnő elesett. A rendőrök gumibotokkal, könnygázzal szálltak szembe a támadókkal, majd az Astoria irányába kezdték kiszorítani a tömeget a Károly körúton. A rendzavarók köveket és üvegeket dobáltak, többen sállal takarták el arcukat és sok volt köztük a kopaszra nyírt fiatal. Délután fél öt körül a rendőrök ismét megpróbálták a Deák tér közeléből kiszorítani azokat a rendzavarókat, akik a Károly körút mellékutcáiból szivárogtak viszsza a térre. A rendőrök sorfallal szorították az Astoria irányába a mintegy 300-400 fős tömeget. A rendzavarók közül a rendőrség két embert kiemelt, a tömegből csúzlival lőtték, kövekkel és sörösüvegekkel dobálták a rendőröket. Az fn.hu szerint a vandál rendbontók a Dohány utcai zsinagógánál letépték a zsidó fesztivál plakátjait és megdobálták a zsinagógát. A Deák tér és a Bárczy István utca találkozásánál felsorakozott rendőrsorfal előtt alig egy méterrel a szombat esti Magyarország–
Svédország labdarúgó-mérkőzésre érkezett, kék-sárga mezt és sálat viselő svéd szurkolók kis csoportja békésen sörözött. A környéken nagyon sok svéd szurkolót lehetett látni.
A rendőrség nem sokkal délután 5 óra előtt elbontotta a kordont a Deák tér és a Károly körút találkozásánál, ahol hamarosan megindulhatott a forgalom. Ezzel egy időben a rendőrök buszra szállnak és elhagyták a Deák teret, mindössze tucatnyi rohamrendőr maradt a Városháza park és a Deák tér környékén. A felvonulás előtt az Anker köznél egy húszfős csoport szóváltásba keveredett egy angol állampolgárral, akit meg is ütöttek, a rendőrök azonban megfékezték a verekedést és három embert előállítottak. A felvonulást követően Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkáról vittek el a rendőrök két rendzavarót, a mentők pedig egy harmadik embert. A rendőrség szóvivője szerint a nap folyamán harminckét embert állítottak elő. A menet befejezése után az Astoria villamosmegállójában két-három férfi megvert egy fiatal nőt, aki a melegfelvonulás pólóját viselte. A megtámadott nő a fején és a karján sérült meg.

MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!