Az autonómiáért munkálkodó erdélyi magyar erők összefogását
szorgalmazta szombaton Székelyudvarhelyen Tőkés László, az Erdélyi
Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a székely nagygyűlés résztvevői
előtt. Az európai parlamenti képviselő a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)
és a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett gyűlésen nagy
reményeket fűzött a Fidesz szerinte küszöbönálló magyarországi
győzelméhez.
Ezzel kapcsolatosan a református püspök a gyűlés után az MTI-nek külön is elmondta: a Fidesz szerinte eddig is támogatásban részesítette az erdélyi magyar összefogást, amelynek azonban még ki kell teljesednie. Nagyon sokat jelenthet a Fidesz kormányra kerülése – mondta. „Olyan szövetségesre tehetünk szert, aki az egész Kárpát-medencei nemzetpolitika szempontjából új fejezetet nyit, és a politikai rendszerváltozást kiteljesíti a nemzetpolitikai rendszerváltozás irányában” – hangoztatta az EMNT elnöke. Addig is azonban nagy a veszélye annak, hogy szétforgácsolódik az erdélyi nemzeti oldal – folytatta a püspök, aki szerint jelen pillanatban nagyobb az ellentét az erdélyi „nemzeti polgári táboron” belül, mint a nemzeti tábor és az RMDSZ között, legalábbis külsőségeiben és intenzitásában. Tőkés szerint az véget vetne az eddig kialakított összefogásnak, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) újra kormányra kerülne, márpedig – mint hozzáfűzte – a szövetség már kacérkodik ezzel a gondolattal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!