Hívja ki Ficót az utcára?!
Első oldalas szalagcímében dörgi a szombati jobboldali lap, hogy „Bajnaiék szolgaian bokáznak”, mivelhogy a miniszterelnök (ahogyan pár hete a mi ünnepünkön pozsonyi kollégája is) elment Szlovákia budapesti nagykövetségére a szomszéd ország nemzeti ünnepét köszöntő fogadásra. E bölcs gesztusáért meg is kapja a kormányfő a szokásost, az újsághoz méltót: agyalágyult. Pedig talán mégsem neki ment el az esze, amikor – éppenhogy szem előtt tartva a határon túli magyarok elemi érdekeit – nem a feszültséget kívánja fokozni, hanem a párbeszédet keresi Pozsonnyal. Mert nekiveselkedett támadóival ellentétben tisztában van vele: erre a feszültségre a szlovák nacionalistáknak van szüksége, nehogy engedniük kelljen a nyelvtörvény magyarellenes kitételeiben. Ha sikerül presztízscsatát csinálni a dologból, mint történt Sólyom megállításakor, akkor a pozsonyi kormány nem is tudna kitáncolni a maga teremtette csapdából. Az embernek van olyan érzése, hogy a hazai hangoskodók ezt nem is bánnák, mert nekik is fontosabb a nacionalista kedélyek felszítása, mint a határon túli kisebbség mentesítése a nyelvtörvény szankcióitól.
Budapestnek látnia kellett, hogy pusztán hangoskodással semmire sem megyünk, az EU sem áll ki mellénk egyértelműen, mert Brüsszelben mit sem utálnak jobban, mint két tagállam viaskodását, amiben ki-ki maga mellé sorakoztatná fel a többit (uniós és NATO-felvételünk elhúzódásának is ez volt az egyik oka: egy atlanti vezető még a kilencvenes évek derekán háttérbeszélgetésen őszintén bevallotta, hogy ódzkodnak importálni újabb görög–török viszálykodást). Ha pedig arra intenek minket a nekünk szintén fontos partnerek, hogy próbáljunk szót érteni Pozsonnyal (és persze őket is), akkor az veszíthet, aki nem akar tárgyalni, s köti az ebet a maga nacionalista karójához. A nyolcvanas évek elején a szovjet–nyugati rakétavita hidegháborús feszültséget keltett, ám közben mindkét oldalon nem győzték hangoztatni, ők mennyire készek a párbeszédre. Attól, hogy Bajnai belépett a követségre, s majd csütörtökön Ficóval is parolázik, jottányit sem engedett abból a jogos magyar követelésből, hogy a szlovák nyelvtörvényen változtatni kell. S ebben csak akkor számíthatunk nyugati támogatásra, ha ésszerűen viselkedünk, s nem krakéler módjára. A parlamenti pártok egységes felsorakozása, a Szili vezette négypárti küldöttség brüsszeli vizitje pontosan ezt szolgálta. Ezzel szemben egy e heti jobboldali vezércikk azt a zseniális javaslatot tette a kormányfőnek, hogy bojkottálja az EU-csúcsokat a szlovák meghátrálásig: Ficót mi sem tenné boldogabbá, hiszen így a csúcsokon perdöntő kötetlen eszmecseréken csakis övé lenne a nyugati hatalmasok füle.
Természetesen bízvást előfordulhat, hogy így sem sikerül dűlőre jutni, hiszen Fico különmeccset vív Slotával, melyikük a nacionalistább, vagyis a pozsonyi koalíciós változásig kevés az esély. Ámde a külvilág előtt egyértelművé kell tenni, hogy nem Budapesten múlik a megegyezés. Tehát Ficót kell defenzívába szorítani. S evégett Szécsényben sem kell kihívni az utcára, bármennyire tetszene is ez honi szélsőségeseinknek, akiknek szokás szerint semmi sem drága.
A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!