Humánpolitika

Remélem, érthető ez a zárójeles megjegyzés, mivel a demokrácia és a populista demagógia, olyan elválaszthatatlan testvérek, mint az egypetéjű ikrek. És ezzel él vissza a politika, vagyis a pártok, amelyek érzelmekre ható demagógiával vezetik félre szimpatizánsaikat. Akiknél ebben az identitászavaros világban nem biztos, hogy ott van a biztos iránytű.
Amikor a Fidesz, holmi aranytojást tojó tyúkokra hivatkozva tiltakozik a privatizáció ellen, lényegében ellentmond egykori hatalmon végzett gyakorlatának. Az állami gazdaságok cinikus privatizációjára célzok. Azért a Fidesz jutott eszembe, mert az ő kommunikációjukban legszembeötlőbb a gyakorlat és a cselekvés ellentmondása. Az a felfogás, hogy állami vállalat is tud jól üzemelni, ha megfelelő az ellenőrzés, a vezetés, számomra az elmúlt közel 20 év gyakorlata alapján, kapitális marhaságnak tűnik.
Ami egyébként igaz is lehetne, ha nem ismernénk viszonyainkat. Ugyanis a gyakorlat az, hogy a szemlélet azonnal megváltozik, ha a magunk vagyonával kell felelősségteljesen bánni. De a baj az, hogy a hatalmon lévők a közvagyont sajátjuknak tekintik. És a politikai vetésforgónak megfelelően, rafinált módszereket ötlenek ki annak megcsapolására. És ennek rendelik alá a jogalkotást is, ahol számos kiskapu teszi jogszerűvé a lenyúlásokat. Így aztán leginkább marad az „etikai vétség”, ami ugye alkotmányosan nem büntethető, de ha a politikai riválisra rá lehet sütni, az a közvélemény-kutatásnál, a szavazásoknál visz-szaköszön. És gondoljunk arra, hogy mennyi közpénz folyik el ilyen alapon.
Pedig mi csak közepesen korrupt ország vagyunk. Ahol a relatíve egy főre jutó képviselőket illetően nem vagyunk rosszul elengedve. És a képviselők – akiknek egy csoportja, egy igen érdekes levél alapján volt már szenátor is –, alkotják, szavazzák meg törvényeinket. Mondhatnám saját szájízüknek megfelelően. Alkotmányosan. Ha jogászkodók a törvényalkotók, abból nem sül ki jó. Nem véletlen, hogy amikor a közfelfogással szembeni kiskapun bújnak ki ügyvédek segítségével az egyébként jogos büntetés terhe alól az arra érdemesek, úri, jogászi huncutságról beszélünk. Ami sajna, a valódi demokráciákban is érvényesül. És ahol a törvény betűjéhez ragaszkodva, lehet hivatkozni a jogi dzsungelre. Szintén alkotmányosan. Még a magasabb közjogi méltóságban lévőknek is. Valamint a fő- és közalkalmazotti posztokon időnként lebzselőknek is. Akinek nem inge, ne vegye magára. És akkor az a hír, hogy egy jogosan érvelő politikus – Csapody képviselő úrra gondolok –, felemeli szavát ez ellen a gyakorlat ellen, talán nem jogos.
A humánpolitika nagyon fontos dolog. De! Szeretném látni azt a magáncéget, amelyik olyan luxust enged meg magának, hogy heréket tart el. És kielégíti őket. Hogy is van ez? A privatizálás csak akkor jó, ha mi csináljuk? Ez egy neoliberális allűr? Azt gondolom, ezekre a kérdésekre csak az objektív válasz a helyes. Ami objektivitást a politikától, a magyar valóság alapján nem várhatunk. Ha a valódi civil, és nem a felülről, politikai érdekből szervezett társadalmi reakció kiokádja magából ezeket a visszásságokat, akkor beszélhetünk igazi humánpolitikáról, igazi demokráciáról. Azon viszont nem ártana elgondolkodni, hogy egy válságkezelő, szakértői kormány ténykedése, ami kétségtelenül erősítette a nemzetközi bizalmat, nem lenne-e ildomos az új választás után is. Nemzeti konszenzuson nyugvó támogatással.
Tősér István, Miskolc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!