Elment egy szeretett magyar ember: Cseh Tamás. Hihetetlenül bátran
nézett szembe az érte jövő halállal. Megható volt utolsó útja a
Farkasréti temetőben. Végakaratában megtiltotta, hogy temetésén szóba
kerüljön a politika, hogy halálát politikailag felhasználják. Az
Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekintette.
Mégsem kampányoltak ezzel, s nyúltak bele a család, a barátok, az
ismerősök és a rajongók fájdalmas gyászába.
Csupán egy valaki volt olyan bátor, hogy ezen túltegyen: a Polgárok Háza szülinapi bulijára közvetlenül a temetésről siető Orbán Viktor elnök úr. Ugyanis ott nem kisebb dolgot követett el, mint hogy heherésző stílusban kisajátította az órákkal korábban elhantolt művészt: „Ha az ember legjobb katonája meghal, azt jelenti, hogy a döntő ütközeten már túl vagyunk”.
Sajnos, Cseh már nem tudja kivédeni ezt. Még életében nem véletlenül kérte, hogy a halálából ne csináljanak politikai kérdést, hogy ne legyen politikailag kisajátítva, ne legyen politikai viták martaléka! Cseh Tamás nemhogy pártkatonája, de barátja sem volt sohasem Orbánnak. Igaz, 2002-ben felállt a színpadjukra, de azt sec perc alatt megbánta: „A csalódás akkor ért, amikor mutatták, hogy a tribünön van a helyem. Aztán megláttam, kik ülnek még ott. Láttam régről ismert KISZ-titkárt is. Persze, lehet, hogy azóta megtért az igazak seregébe, de mégis: egy sor dülleszkedő alak mutogatta magát a valóban tiszteletre méltók között, sőt, eléjük ülve.”
2002 óta nem is politizált, és nem véletlenül! Rá szerettek volna telepedni, és igyekeztek bekebelezni, elszigetelni őt. De higgye el Orbán úr, nem sikerült! Szomorú, hogy erről Cseh Tamás már soha nem tudja elmondani a véleményét. Minden magyar ember Cseh Tamása volt! Az egyszerűeké, a baloldaliaké a jobboldaliaké, meg a liberálisoké is! Mindenkié! Messze túlmutatott a politikai horizonton. Ezért képesek a magyar társadalom teljes spektrumán azonosulni vele ma is. Orbán úron már rég túl lesz a társadalom de Cseh még akkor is tovább fog „élni”!
K. Z., Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!