A legendás spanyol rendező legújabb, talán legösszetettebb, s minden bizonnyal legszemélyesebb filmje a Megtört ölelések címet viseli. Egy őrült szerelem története, melyet a sorsszerűség, a féltékenység, a hatalom és a bűntudat ural. A megrázó dráma főszerepében Lluís Homar és Penélope Cruz remekel. A filmért újra Arany Pálmára jelölt rendezőóriás az IndieLondon.co.uk brit hírportálnak adott interjút.
l Mit szól ahhoz, ha úgy jellemzik a Megtört öleléseket, mint a filmezésnek írt szerelmes levelet?
− Ez teljesen találó, de erre nem akkor jöttem rá, amikor befejeztem a forgatókönyvet, hanem amikor befejeztem a filmet. Amiről a filmben igazából mesélni akartam, az a négy szereplő közötti kapcsolat – néhol a végzetes szerelmi kapcsolat – ám az, hogy ez a négy ember épp egy filmet készít, csak puszta véletlen. Bár a forgatás a háttértörténet, csak akkor jöttem rá, hogy valójában épp a filmkészítés előtt rovom le tiszteletemet – mely hosszú évek óta része az életemnek – amikor a kamerámat a vágóasztal, majd a fények elé helyeztem.
l Egyelőre ez az ön legkevésbé vitatott filmje. Talán csak nem kezdett el finomodni az évek során?
− Sosem volt az a célom, hogy botrányos vagy sokkoló legyek. A botrány csak a néző szemszögéből létezik, én pedig csak a saját szemszögemből és gondolkodásmódomból szerettem volna történeteket mesélni. Elismerem, hogy a látottak lehetnek sokkolóak. Már vagy harminc éve készítek filmeket, és talán ahogy mostanság érzek, már nem annyira sokkoló, inkább természetes. Sosem akartam sokkoló lenni úgy, mint Lars Von Trier vagy Madonna. Nem ez volt a szándékom. Ami számomra fontos, hogy közöm legyen a filmhez, és hogy akik megnézik, a hatása alá kerüljenek és szórakozzanak. Ha szeretik, az nagyszerű, de nem a botránykeltés motivált. Manapság meg aztán igazán nehéz botrányos filmet készíteni. A nyolcvanas, kilencvenes években ez nem volt nehéz, de manapság… Óriási botrányok közepette élünk. A botrányokat manapság nem a filmek generálják, hanem más, a politika meg a pénzvilág.
l Sok kritikus azzal vádolta meg, hogy önmagát ismétli ebben a filmben. Mit gondol erről?
− Én egyáltalán nem hiszem, hogy ismételném magam. Ez volt a legnehezebb film, amit valaha készítettem, és szükséges volt azt az előző tizenhatot megcsinálni, hogy ez elkészülhessen. Természetesen a korábbi filmjeim visszaköszönnek benne. Úgy értem, a filmbeli rendező épp az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmemet forgatja újra, meg sem próbáltam ezt letagadni. Az teljesen egyértelmű, hogy ez a film egy szerelmi vallomás a filmezésnek, hiszen az egyik színésznő az életét áldozza fel azért, hogy a film befejeződhessen. Néhány kritikus azt állítja, hogy ugyan sok filmet szeretek, de azok nagy része a sajátom. Ami nem igaz. Igazság szerint, meg sem nézem őket, miután bemutatták. Régen is sok filmet megnéztem, és most is rengeteg olyan van, amelyet évről évre újra megnézek. De ez nem is érdekel igazán… Azt mondanak rólam és a filmjeimről, amit akarnak.
l Úgy tűnik, vannak múzsái, mint Carmen Maura és Penélope Cruz, akikkel újra és újra együtt dolgozik. Miért?
− Pusztán praktikusságból. Ha olyan emberrel dolgozol, aki megért, és akit te is megértesz, az már fél siker. És tudja, az sem utolsó, ha az ember úgy érzi magát, mintha a családjával lenne. Woody Allen is mindig azokkal a nőkkel forgatott, akikkel éppen együtt élt. Az pedig még izgalmasabb, hogy Ingmar Bergman azoknak a színésznőknek írt szerepeket, akikkel épp akkor kapcsolata volt. A kalandjaikról írt forgatókönyvet, a nőkről, akik nem csak filmjeinek, de életének is sztárjai voltak, és ez egyszerűen lenyűgöző.
l Az ön szexuális irányultsága miként befolyásolja a filmjeit?
− Természetesen a rendező személye nagymértékben befolyásolja a filmet. De nem hiszem, hogy az a tény, hogy homoszexuális vagyok, szükségszerűen befolyásolja a filmjeimet. Persze kicsit igen. Nem hiszek egyébként a „meleg” film és a „heteroszexuális” film fogalmaiban. Hadd mondjak egy példát: A vágy törvényében csak meleg szereplők vannak, de számomra ez mégsem egy meleg film. Ezt a történetet heteroszexuális szereplőkkel is el lehetne játszani, és ugyanaz a film lenne, hiszen ez a történet arról szól, hogy ezek a szereplők micsoda pusztító érzelmek hatása alatt állnak, és ez igaz lehet melegekre és heteroszexuálisokra egyaránt. Egy jó példa erre, hogy bár a film nagy hatással volt a meleg társadalomra, és sok ember jött oda hozzám, hogy elmesélje, A vágy törvénye után vállalta fel nyíltan másságát, hallottam más véleményt is – Emma Thompson mesélte, hogy egy meleg barátjával ment megnézni a filmet, de miután látta, eszébe sem jutott, hogy ez a történet melegekről szólt.
Fordította: Kántor Zsána