Ha a legnagyobb angol pletykalap, a The Sun információja igaz, akkor
igen a válaszunk a címben foglalt kérdésre. Tudniillik az újság szerint
az angol válogatott alapemberének számító hátvéd elhagyni készül a
Manchester Unitedet, mi több: a szigetországot is, és meg sem áll
spanyol földig, ahol álllítólag komoly és tehetős kérők várnak rá.
A The Sun internetes kiadása szerint a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona épp oly szívesen látná sorai-ban a klasszis védőt, mint a játékosbeszerző piacon jelenleg világelső, és magát hovatovább agyonerősítő Real Madrid, ahol még Ferdinand megvételére és alkalmazására is van – lenne pénz. Ha klubot, és országot vált, lehet, hogy a Vörös Ördögöktől jó barátja, Cristiano Ronaldo együttese felé veszi az irányt ő is, akkor pedig a madridi királyi gárdánál fog kikötni. Amennyiben a távozási – vagy ha a másik irányból nézzük: az elküldési – szándék komoly, és higgyünk ez ügyben a bulvárlapnak, hogy igen, akkor azért megy el, mert egyfelől maga is váltani akar, másfelől meg már nem is nagyon marasztalja őt Sir Alex Ferguson, az MU vezetőedzője. Mégpedig azért nem, mert már 30 éves, és számos sérülést összeszedett évtizedes pályafutása alatt, amellett mi tagadás: kifelé tart a futballra ideális életszakaszból. A The Sun azt is tudni véli, hogy ezen a nyáron lehet még jelentősebb összeget kicsikarni érte, akár a Barca , akár a Real legyen is a vevő.
(ja-ko)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!