Trabant-felvonulással és a rendszerváltás eseményeit idéző
kiállításokkal emlékezett meg szombaton Párizsban közösen a német, az
osztrák és a magyar külképviselet az osztrák-magyar határ húsz évvel
ezelőtti megnyitásáról, ami lehetővé tette több tízezer keletnémet
állampolgár kijutását Magyarországról Ausztrián keresztül
Nyugat-Németországba – jelentette az MTI tudósítója.

A három ország együttműködésével létrejött látványos rendezvénysorozat a francia közvélemény figyelmét kívánta felhívni a magyar határnyitás jelentőségére a berlini fal leomlásához vezető történelmi folyamatban, s hangsúlyozni Magyarország kiemelkedő szerepét a vasfüggöny lebontásában és az európai újraegyesítésben. A három szervező ország diplomáciai vezetőinek részvételével Trabantok vonultak fel, a konvoj négy óra alatt végigjárta Párizs legnevezetesebb pontjait.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!