A Sme című pozsonyi liberális lap szerint ártott Szlovákiának az, hogy
Robert Fico kormányfő – ellentétben Bajnai Gordonnal – nagyon
agresszíven és támadólag viselkedett a csütörtöki szécsényi találkozó
utáni sajtóértekezleten – jelentette az MTI.
– Nehéz ugyan elhinni, hogy magyar részéről – ahogy most Bajnai magyarázza – ez taktika volt, s nem a gyengeség jele. „Az eredmény meggyőzőbb már nem lehet: hatalmas volt a különbség a megbékélni akaró, kompromisszumokra és a megegyezésre nyitott magyar kormányfő, illetve az agresszív,
támadó, mindenkit kioktató és önmagát állandóan dicsérő szlovák kormányfő között, aki képtelen volt egyetlen hibáját is beismerni és hajlandóságot mutatni a minimális engedményre is” – húzza alá a lap. Rámutat: A Nyugat és az Európai Unió nem igen tud különbséget tenni a két fél között, ezért a találkozó hatása rendkívül fontos, hiszen az ő ösztönzésükre került rá sor. „Eddig az volt a legerősebb szlovák érv, hogy éppen az agresszív magyarok azok, akik nem akarnak tárgyalni és megegyezni. Fico csütörtökön mindent megtett annak érdekében, hogy ez az érv a padlóra kerüljön, és a többiek világosabban lássanak a vitában” – szögezi le a Sme.
Duray Miklós szerint a szlovák–magyar kapcsolatok ma olyan roszszak, hogy veszélyeztetik a regionális egyensúlyt.
„Az a véleményem, hogy például
a Szlovákia és Magyarország közti mai kapcsolatok a valóságban annyira rosszak, hogy megbonthatják a regionális egyensúlyt, például a NATO-n belül... ...ez az Európai Unión belül is egyfajta bizonytalanságot okoz” – jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a pozsonyi TASR hírügynökség. Ami pedig Szlovákia belső stabilitását illeti, 2006-tól kezdve olyan formális és informális támadásokat lehet észlelni a szlovák kormány részéről, illetve a társadalom részéről a magyarok és a romák irányába, melyek „megbonthatják Szlovákia belső stabilitását” – vélte Duray.
„Óvatos közeledésként” jellemezte a Kurier című osztrák napilap szombati száma a szlovák–magyar kapcsolatok utóbbi eseményeit. A két ország közötti konfliktus enyhülni látszik a miniszterelnökök csütörtöki találkozóját követően. Robert Fico „hatékony és hasznos” találkozóról, Bajnai Gordon „jelentős előrelépésekről” számolt be – mutatott rá. A szerző idéz egy meg nem nevezett magas rangú magyar diplomatát is, aki áttörésként jellemezte az eredményt. A diplomata szerint megszületett a „képlet”, amellyel megoldhatók a problémák. El kell érni a szlovák nyelvtörvény módosítását, de Magyarországnak türelmesnek kell lennie és tekintettel kell lennie arra, hogy Szlovákia fiatal állam, és így más dolgokra érzékeny – mondta a név nélkül idézett magyar diplomata a Kuriernek.
Közeledésnek nevezte a miniszterelnöki találkozót a szombati Neue Zürcher Zeitung is. Tényszerű ismertetésében a svájci lap a kétoldalú találkozó eredményei közül leginkább az EBESZ kisebbségi főbiztosa ajánlásainak érvényesítését emelte ki.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!