Nem túl harapósak a szakszervezetek

– Bár nem tisztem védeni a BKV menedzsmentjét, de úgy vélem, sok esetben rajtuk kívülálló okon, a finanszírozáson múlik, ha nálunk rosszul mennek a dolgok – így Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének alelnöke, a BKV „gumikerekes” érdekvédelmi ágazatának szóvivője. – Arról van szó, hogy ha a cég számára előírják a szolgáltatást, amit a BKV-nak és a dolgozóinak teljesíteni kell, akkor ahhoz a feltételeket is meg kell teremteni. A szakszervezet fellépése sosem a vezetők ellen irányul, hanem mindig a nemkívánatos döntések ellen. Még azt sem mondanám, hogy a menedzsment rosszul látja el a feladatát, ha a cég finanszírozása elégtelen. Ugyanis a menedzsment elkészíti az üzleti tervet, amelyben mindennek szerepel a reális költsége is – a BKV-nál minden évben leírják benne, hogy mennyi a hiány, mennyi kellene a terv teljesítéséhez –, ám ezt a költségvetést a tulajdonos, a Fővárosi Közgyűlés hagyja jóvá. A közgyűlés pedig minden évben elismeri, hogy nem tudja finanszírozni a BKV-t, és közli, hogy mekkora mínusszal indítja el a cég évét, ám közben előírja, hogy milyen és mennyi szolgáltatást kell teljesíteni. Belátom, a százmilliós végkielégítések, a fénymásolók állapotfelmérésére és a tanácsadókra költött tízmilliók is „fájnak”, és ezeket persze ki kell vizsgálni, meg kell állapítani, hogy kik hozták a hibás döntéseket, amelyekkel nem csak kárt okoztak, de be is sározták a BKV hírnevét. Ám mindezt kivizsgálni a vezérigazgató joga és feladata – és ő ezt is teszi. Ahogyan a menedzsment tagjainak a jövőjéről is ő dönt. A szakszervezet nem kezdeményez fegyelmit, még ha erre lenne is joga, hanem jelzi a problémákat és tárgyal a megoldásukról. Akkor emeli fel a szavát, ha egy vezető a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedéseket hoz. A jelzés, a tárgyalás többnyire elég volt; annak nyomán a munkáltató előbb-utóbb vagy megvonta az illető jogkörét vagy megszüntette a munkaviszonyát. Ám arra nem volt példa, hogy csak azért, mert mi kezdeményezzük X. Y. leváltását, a vezetés le is váltotta volna. Akinek az intézkedései ellen rendre tiltakoztunk és szóvá tettük, hogy csorbult ezek miatt a törvényesség, az a vezető többnyire „kibukott” a cégtől. Az érdekeket védjük, és nem a személyes bosszú, vagy az adott személy iránti ellenszenv a fontos számunkra, hanem az, hogy a törvényt és/vagy a dolgozók érdekeit sértő intézkedést ne hajthassák végre. Ehhez vannak törvényes eszközeink, végső soron ilyen a sztrájk is, s ezekkel az eszközökkel élünk. Törvény mondja ki, hogy a munkáltató nem hajthat végre egy intézkedést, ha azt a szakszervezet kifogásolja. Aki pedig több ilyet is hoz – és ezt mi jelezzük a tárgyalásokon – azt már a munkáltató felelőssége leváltani. Ezért nem kezdeményezünk kirúgást, és nem is szólítunk fel vezetőt arra, hogy „monnyon le”. S ha meg is tennénk, ettől nem mondana le az illető, és csupán ezért nem is rúgnák ki azok, akik a személyzeti döntéseket meghozzák.
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke azzal kezdi: – Eddig elsősorban azért nem szorgalmaztuk a vasúttársaság mendzsmentjének lecserélését, mert úgy tűnt, hogy a felelősségük megállapításához nem állt a rendelkezésünkre minden információ. A MÁV-nál tavaly folytatott gördülősztrájkról lehetett is tudni, hogy az okáért – a cég egyes részeinek eladásából a vasúti dolgozóknak szerintünk jogosan járó részesedés kifizetésének elmaradásáért – nem is a menedzsment a felelős, hanem az erről döntő miniszter. Meglehet, hogy az ő leváltását kezdeményezni nem lett volna jogellenes a részünkről, de azt gondolom, a mi számunkra a gazdasági és a szociális kérdés a fő, és nem a személyi változtatás. Ugyanis az esetek zömében nem a cég vezetője és a menedzsment jóindulatán múlnak a dolgok, sőt, még csak nem is a miniszterén. Az edzőt egyébként, ha egy focicsapatnál mennek rosszul a dolgok, nem a játékosok rúgják ki – egy vállalatnál a dolgozók a játékosok –, hanem az egyesület vezetése. Konfliktus esetén persze a szakszervezet is javasolhat leváltást; felvetheti ezt a megoldást a tulajdonosnak. De amikor egy szakszervezeti vezető épp a menedzsmenttel tárgyal, akkor nem mondhatja, hogy a vezérkar rúgja ki önmagát. Ez eléggé furcsa is lenne… Esetleg a vasúttársaság vezetőjét kinevező miniszternek tudnánk ilyesmit megpendíteni, de ez nyilván hatástalan lenne. Már a legegyszerűbb személyi kritikán is többnyire együtt derülnek a kinevezett vezetők és a tulajdonosok, azaz a kinevezőik… És még csak azt sem mondhatom, hogy ez a jelenség politikafüggő. Az efféle reagálás egyáltalán nem pártpolitikai kérdés, számíthatunk rá, bárki is legyen kormányon, bárki is legyen a tulajdonos; szerintem egyszerűen a hatalom természetéből adódnak efféle érdekviszonyok. Ezeken pedig a szakszervezet részéről jámbor óhajként vagy akár keményebben előadott leváltási javaslatok aligha változtatnának. Úgyhogy eszközül marad nekünk a tárgyalás, és ha az eredménytelen, akkor a sztrájk.
– Ha nem is éppen szó szerint leváltást, de személyi változást már követeltünk a MÁV élén – mondja Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. – Ez még 2004 novemberében történt, a MÁV „hatékonyságnövelése”, a vállalat „méretének optimalizálása”  után – ami valójában mellékvonalbezárás és egy 12 ezer főt érintő létszámcsökkentés volt. Akkor a minisztérium előtt tüntettünk és a követeléseink egyike éppen az volt, hogy a vasúthoz értő vezetőket nevezzenek ki a MÁV élére. A VSZ részvételével szervezett sztrájkokon, megmozdulásokon megfogalmazott kritika pedig nem is annyira a menedzsmentnek, mint inkább a dolgozókra hátrányos döntéseket hozó tulajdonosoknak szólt; a sztrájkokkal is nekik „üzentek” a szervezett vasutasok. S ha a MÁV magáncég lenne és nem állami, akkor is ugyanez lenne a helyzet hasonló döntések esetén. Ugyanis a vasúttársaságnak közszolgáltatást kell nyújtania, amit az állam rendel meg. Ennek a fedezetét pedig elő kell teremteni.
A szakszervezetiek „refrénje”: ha az állami/önkormányzati cégek ügyei csehül állnak, az inkább a tulajdonosok, a finanszírozók hibája, semmint a menedzsmenté. De miért vélekednek más szakszervezetek másképpen?
– Ahhoz, hogy ezen eligazodjunk, előbb tisztázzuk, milyen helyzetben fordultak eddig – rendre a gyárbezárások kapcsán – a foglaláshoz, illetve a menedzsment menesztéséhez ott, ahol ezt az utóbbi években megtették – így Tóth András szociológus, az MTA Politikatudományi Intézet Európai Munkaügyi Tanulmányok Központjának kutatási igazgatója. – Argentína gazdasága 2001-ben összeomlott, és Franciaországban, Spanyolországban a mostani válságban szintén a versenyszférában zártak be jó néhány üzemet. Ugyanazt élték át mindenütt a dolgozók és az érdekképviseleteik; végső elkeseredésükben és csak szórványosan szánták el magukat erre a drasztikus lépésre, abban a reményben, hogy elérik, állami beavatkozással mentsék meg a munkahelyeiket a magánszférában. Bár az indíték a hazai sztrájkok mögött is hasonló, a kettőt nem lehet összehasonlítani. Magyarországon a versenyszférában nemhogy a gyárfoglalásra, de még a sztrájkra sincs példa a közelmúltból. Hol is sztrájkolnak? A BKV és a MÁV is viszonylag jól és minden gond ellenére biztosan fizető állami, önkormányzati vállalatok, lényegében biztos munkahelyek. Azt hiszem, a válság közepette még a sztrájkra sem elégséges ok, hogy ha az ország vagy az önkormányzat pénzínsége és a racionális átszervezés miatt veszélybe kerül a munkahelyeik kisebbik része. A vezetők nyerészkedhetnek, de egyik vállalatot sem fogják teljesen bezárni, és a szakszervezetekkel minden tervezett, még bizonytalan kimenetelű változtatásról tárgyalnak. Most az ugyancsak közszolgáltatást nyújtó Volán vállalatoknál terveznek sztrájkot, mert ott is rosszabbá válhat a dolgozók eleddig biztonságos helyzete; jó néhányan utcára kerülhetnek, ha versenytársat kap a Volán. A MÁV mellékvonalszám-csökkentés, a BKV-paraméterkönyv első változata is munkahelyek megszűnésével fenyegetett, s ez vezetett eddigi sztrájkjaikhoz. Ám mivel ezek a cégek még csődhelyzetben sem szűnhetnek meg, hisz’ a szolgáltatást akkor is nyújtaniuk kell, eleve elképzelhetetlen, hogy a vállalatokat és a vezetői pozícióikat „megszállják”. De az érdekérvényesítésre – az állami beavatkozás reményében vagy épp ellenkezőleg: az állam által kezdeményezett reformok meggátlására – bátran és sikeresen éltek a sztrájkkal. Tény: nálunk a politika nagyon sok területet elfoglalt. Négy évente újra meg újra reménykedik a többség, hogy majd végre jönnek azok, akik „rendet raknak”. Gyurcsány Ferencet is azért választották meg másodjára, mert a hosszú távú, fenntartható fejlődés rovására tett ígéreteket. Mostanában sokan Orbán Viktorhoz fűznek hasonló reményeket. Tanuljuk a demokráciát, de nagyon lassan… Sok víz lefolyik a Dunán, míg megtanuljuk, mire lehet képes a politika és mire nem; mi az, amiben csak magunkra számíthatunk.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!