„Egy emberibb világért” néven közhasznú alapítványt hoztak létre egy
éve Horn Gyula tisztelői, barátai és közvetlen munkatársai közül is jó
néhányan.

Az ötlet megszületésétől kilenc hónap telt el, mire a Fővárosi Bíróság jogerősen nyilvántartásba vette a civil szervezetet, amely a rendszereken átívelő magyar külpolitika jegyében, az egykori külügyminiszter, majd szocialista pártelnök, kormányfő szellemiségét őrizve kívánt tevékenykedni. A nagybeteg Horn Gyula egyébként ugyanúgy kórházban van, mint ahogy Puskás Ferenc, a legendás Öcsi is kórházban töltötte élete utolsó éveit. Horn maga is rendkívül sportos volt aktív politikusként: sokan emlékezhetnek rá, amint – testőrök nélkül – rótta a köröket a Margitszigeten, vagy járta az erdőt a Budai-hegyekben… Az Egy emberibb világért Közhasznú Alapítvány nyílt: bárki csatlakozhat hozzá; a kuratórium elnöke Ormos Mária történész, akadémikus.
Koroncz Ágnes is kuratóriumi tag, egykor a Horn-kabinet sajtófőnöke, majd Horn Gyula titkárságának vezetője volt. A Vasárnapi Híreknek elmondta: a többi alapítóval együtt a legszélesebben értelmezett társadalmi párbeszédet szeretnék szolgálni, hogy csökkenthető legyen az emberek egymás iránti közömbössége, a viszálykodás. E szellemben vállalják az eltérő nézeteket valló közéleti személyiségek vitáinak, beszélgetéseinek szervezését is, s a volt miniszterelnök terveit, kezdeményezéseit ismerve és követve célul tűzték a ma bizony meglehetősen csökött politikai kultúra erősítését. Hornt a nemzetközi kapcsolatok, a környezetvédelem, a globális égajlatváltozás hatása érdekelte. Ezért ilyen témában ifjúsági találkozókat terveznek, fiatal kutatók számára pályázatokat írnak ki. A nyár elején az Európai Bizottságban tartottak politikai vitadélutánt a Nyitástól a határnyitásig címmel, ahol ott volt Franz Vranizky egykori szociáldemokrata osztrák kancellár, Kovács László magyar uniós biztos – a Horn-kormány külügyminisztere –, Ormos Mária, Romsics Ignác és Kende Péter történészek vettek részt, a ’60-as évektől vizsgálva a magyar politikát.
A Majna folyó melletti patinás városban, Wertheimben – 1989 óta Szentendre testvérvárosa – utcát neveztek el pár éve Horn Gyuláról. Úgy, hogy csak utólag értesítették róla, ő maga véletlenül tudta meg… Nagy álma volt munkatársai szerint, hogy elmenjen oda, s személyesen köszönje meg a keresztelőt. 2007. szeptember 3-ára várták őt a wertheimiek, de hiába: 2007. augusztus 26-án kórházba került…


-Gündisch-

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!