Bitó László
Agykutató orvos, író… Bibliai s a kegyes, méltó halálról szóló euthanázia témájú könyveit sokan ismerik. Évtizedeken át a New York-i Columbia Egyetem volt a munkahelye. Abszolút közösségi ember – akit saját klubrádiós paródiáival (is) köszöntöttek „barátai és üzletfelei” 75. születésnapján a budapesti Új Színházban.
– Szeptember 7-i születésnapjához – némi késéssel, de gratulálunk. A gálának – melynek mottója az volt, hogy „intelligens kabaré” – jótékonysági célja is beteljesedett?
– De mennyire! Ha nevetnek az emberek, megnyílnak a pénztárcák is! Helyben egymillió forint gyűlt össze… Biztos azért, mert beígértem: kétszer annyit teszek hozzá… Méltó helyre kerül: a hazai vakvezetőkutya-kiképzést szeretném ily módon támogatni. Jó adni. Kár, hogy a világválság éppen akkor tört ránk, amikor már Magyarországon is kezdtek az emberek az adakozáshoz hozzászokni… Tudom, hogy egy ilyen okos, érző – rengeteg ráfordítással kiképzett – négylábú mennyit jelenthet annak, aki elveszítette a látását. Jómagam kutatóként megtettem lehetőségeim szerint mindent a fizikai látás megvédéséért, a testi vakság elhárításáért: vagy évtizeddel azután lett az év gyógyszere az, amit ott, a tengerentúlon kifejlesztettem, hogy hazatértem Olíviával, a feleségemmel. ’56 miatt „disszidáltam” – előtte pedig szüleimmel együtt ki voltam telepítve Jászkisérre. Igazi luxushely volt az ötvenes évekbeli alföldi internáló táborokhoz képes, de még ott is hónapokig az volt a fő téma egymás közt: „miért?” Talán a szép lakásunkért? Biztosan nem: egy Zichy gróf ágybérlőként élt annak előtt… Aztán Komlóra kerültem a bányába – pedig író akartam lenni. Az Újvilágban meg kutató lettem. Most már megengedhetem magamnak – itthon – azt a szinte gyermeki örömöt, hogy az irodalommal foglalkozhatok. Mert a látás átvitt értelemben is fontos. A láttatás is. Amikor a fiaim kicsik voltak – egyikük Seattle-ben, másikuk San Franciscóban komputerszakember – a többi kutató gyerekeivel csapatban „betörhettek” az egyetemi laborba a hatalmas első generációs számítógépekhez. Megfertőződtek – helyesen… De a mai, egy mobiltelefonban „elférő” internet világa másként fertőz: könnyen emészthető, egyszerű fél- vagy álinformációkkal, érzelmekre ható rosszal, erőszakkal, gyűlölettel, újra (fel)támadó szélsőséges eszmékkel. Spirituális vakságot okozva. S ennél ma nincs súlyosabb baj a világban.
– Katolikus „jókisfiúként” nőtt fel, közben barátja, Gábor György vallásfilozófus pedig köszöntőjében amondó volt, sokak szerint kijárna önnek egy ökumenikus máglya…
– Az ember felnőttként máskéntgondolkodó lesz olykor. Ha sokat lát – és meglát. Valahol mindmáig hívő ember vagyok – ez kutatói hátteremből is ered talán: szükségem van azon gondolatra, hogy létezik valami, valami más, mint mi. Mert minél többet tudunk, annál több ponton érintkezünk a nemtudással, az ismeretlennel, a transzcendenssel. De az én Istenem nem a mindentudó, mindenható, mert az bizony elég unalmas isten. A bennem élő aggódhat értünk, mérgelődhet miattunk, s bizony, jól ki is röhöghet minket… Van miért.
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!