Simonits András a HVG 32. számában Veszélyes sávban című írásában
megállapítja, hogy a majdnem egykulcsos személyi jövedelemadó
elfogadhatatlan. A neves szerző rámutat arra a veszélyre, hogy az
egykulcsos szja miatt „az állami kiadások annyira csökkennének, hogy
szlovák szintre zuhanna a kisebb jövedelműek támogatása, vagy az
infrastruktúra állapota”.

Az tény, hogy a nagymértékű progresszivitás visszatartja a nagy jövedelemmel rendelkezőket a kockázatos befektetésektől, gátolja az egyéni kiemelkedést, és kedvezőtlen a többgyermekes, egykeresős családok számára is. Az utóbbi esetben ugyanis a nagycsalád miatt a munkát vállaló családtagnak több jövedelemre van szüksége, ezt azonban bünteti a progresszív adókulcs.
Mirrles közgazda már 1971-ben igazolta, hogy az optimális jövedelemadó csaknem lineáris,  az adókulcs nem nő sokkal jobban, mint a jövedelem. Ennek ugyanis nincs teljesítmény vissza-
fogó hatása, a nagyobb teljesítmény pedig alacsonyabb adókulcs mellett is több bevételhez juttatja az állami költségvetést, mint a rossz teljesítményt kiváltó magas adókulcs. Kornai János is a majdnem lineáris jövedelemadó kulcs mellett kardoskodik. A kismértékű progresszív adókulcs részben kompenzálja a forgalmi adó hatását, ami az alacsonyabb jövedelműeket jobban sújtja. Az egyértelmű, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó elfogadhatatlan. Az adórendszer reformja során ugyanis figyelembe kell venni azt is, hogy a piacgazdaság önmagában nem képes a társadalmi igazságosságra, ezért az adórendszernek is hozzá kell járulni a társadalmi igazságosság valóra váltásához. Az államnak annyi pénzforrást kell biztosítani, amennyivel a transzferkiadások fedezhetők. A rendszerváltás előtt ez a követelmény kisebb mértékben terhelte az adópolitikát, ugyanis akkor az ártámogatási rendszerrel is biztosították a szociális védőháló érvényesülését.
Az egyértelmű, hogy az adókulcsok emelése nem növeli, hanem csökkenti a központi költségvetés bevételét. Mitschke J. német közgazda igazolta, hogy amikor az NSZK-ban nyíltan, vagy burkoltan nőtt az összes adótarifa, az nem eredményezte az adóbevételek növelését. Az adókulcsnövelés a munka és tőke korlátozott kihasználásához vezetett, elszaporodott a földalatti gazdaság és a nagy adóterhek miatt megkezdődött a tőke menekülése más országokba.
Az USA-ban a 70-es években kialakult kínálati gazdaságtan az adókulcsok csökkenését és ennek szükségszerű következményeként a költségvetési kiadások mérséklését hirdette meg. Bebizonyosodott, hogy az adókulcsok csökkentése miatt több profit és munkabér maradt a tőkéseknél és a munkásoknál, és ha jól működik a piacgazdaság, akkor ezt a többletet a termelés bővítésére lehet használni, ami növeli az adóalapot.
Peterson H. G. német közgazda Adó és szociális reform, de hogyan? című tanulmányában megállapítja, hogy csak lépésenként észszerű az adóreform megvalósítása. A neves szakember másokkal együtt rögzíti, hogy az adókönnyítéseknek növelni kell a teljesítményeket, a beruházási hajlamot, mert ha az adókulcsok mérséklése miatt ez nem következik be, akkor a társadalom és gazdasági egyensúlyi zavarai krónikussá válnak. A magyar gazdaságban erre most különösen nagy figyelmet kell fordítani.
Dr. Takács Imre, Hajdúszoboszló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!