Cameron Diaz és James Marsden egy anyagi gondokkal küszködő fiatal házaspárt alakít a Doboz című drámában. A pár egy napon egy fadobozt kap ajándékba, és a különös idegen, Arlington (Frank Langella) közli velük, hogy egymillió dollár üti a markukat, ha megnyomják a dobozban lévő gombot. Azonban ugyanebben a pillanatban valakinek meg kell halnia a világon. A házaspárnak mindössze 24 órája van, hogy döntsön... A Legenda vagyok írójának és a Donnie Darko rendezőjének új filmjéről Cameron Diaz a MoviesOnline.ca kanadai filmes portálnak mesélt.

l Min megy keresztül az ön által megformált szereplő ebben az óriási erkölcsi dilemmában?
− Norma, a filmbeli karakterem látta Arlingtont, tehát már tudja, hogy amit lát, az valódi. Ennek az embernek fél arca van. Eddig a pontig azt is mondhatnánk, hogy ez az egész hihetetlen, de mivel ő már tényleg találkozott vele, tudja, hogy igaz. Tehát elhiszi, hogy igaz, amit ez a férfi mond neki. Látta a pénzt, és a férfi adott is neki száz dollárt. Azonban a férje nem ismeri Arlingtont, így ő tudni akarja, hogy a pénz valódi-e. Hiszen ő még nem találkozott vele. Nem tudja, hogy mennyire igaz ez az egész. Szétszedi a dobozt, és kiderül, hogy nincs benne semmi. El nem tudja képzelni, hogy ez a doboz tényleg képes arra, amit Arlington állít, mert ez csak egy doboz, és ami rajta van, az csak egy gomb. Nincs benne semmi. Még egy jeladó sem. Többször is átbeszélik ezt az egészet, de a film dramaturgiája megkíván egy olyan jelenetet, amikor csak a gombot látjuk, és ők nem igazán érzik, hogy ez az egész igaz lehet. Érdekes, hiszen amikor meghozzák a döntést, furcsa módon Norma mintha azt érezné, hogy ez az egész nem is valós. Remélik, hogy senki sem fog meghalni, de ha mégis, akkor minden rendben lesz, hiszen olyasvalakivel fog megtörténni, akit nem is ismernek, vagy valakivel, aki megérdemli, hiszen lehet, hogy egy halálraítélt sorozatgyilkos. A legjobban reménykednek.
l Mi fogta meg ebben a szerepben?
− Furcsa módon egy csodás szerelmi történetet láttam meg benne. Tetszett az egzisztenciális oldala is, hogy az emberek miért tesznek meg bizonyos dolgokat, és hogy miket tesznek meg. Valójában honnan is jöttünk? Vajon van egy láthatatlan erő, amely segít, ha kell az utunk megtalálásában? Vajon van valaki, aki tetteinket bírálja? Mi az, ami az embert emberré teszi? Egyáltalán, egy ilyen választás megtörténhet? Azt hiszem igen, de egy ilyen választás valójában azt feltételezi – hiszen itt van Arlington és a társai –, hogy mégiscsak van valami nagyobb erő, amely figyel ránk, és azt mondja: „tesztelni fogunk téged, és ha megbuksz, meglátjuk, hogy itt lehetsz-e. Ha megengedjük, hogy maradj, akkor megérdemled, hogy maradhass.” Ez amolyan napi rutin, hisz állandóan döntéseket hozunk, mint mindenki más, aminek következményei vannak. Úgy nem hozhatsz döntéseket, hogy azoknak ne legyen valamilyen következménye. Ez a morális döntés, melyet meg kell hozni, egyike a legkomolyabb döntéseknek, melyeket az embernek meg kell hoznia. Mit tennék? Tényleg el tudnám venni valakinek az életét? Mit kapok érte? Egymillió dollárt? Minden áldott nap megnyomunk egy gombot. Minden egyes nap újabb és újabb gombokat nyomogatunk, azzal, hogy döntéseket hozunk minden szinten, attól kezdve, hogy mit eszünk, egészen addig, hogy milyen kocsit vezetünk. Minden döntés egy gombnyomás. Ezek a döntések az elmúlásunkhoz vezetnek? Igen. A felemelkedésünkben is segíthetnek? Igen. Az a lényeg, hogy megkérdőjelezzük-e döntéseinket nap mint nap. Ez mit jelent? Ez a döntés valójában mit jelent? Ezeket láttam meg a forgatókönyvben, amikor először olvastam.
l Mi az, amitől fél?
− Tudja mi az, ami halálra rémiszt? A horrorfilmek bemutatói. Nem tudom, valahogy képtelen vagyok végignézni őket. Egyszerűen nem megy. Utálom a horrorfilmeket, de mindig attól félek, hogy meg fogom nézni, hiszen azért szeretném látni, de mindig félek, hogy túl sokáig nézem, és hetekig a szemem előtt lesz egy kép, amelyet nem tudok kiverni a fejemből, ha aludni próbálok. Ez az egy, amit nem szeretek.   
l Mit vár a Green Hornet (Zöld lódarázs) című filmtől?
− Nagyon sokat. Nagyon izgatott vagyok. Igazi élmény lesz együtt dolgozni Michel Gondryval és Seth Rogennel. Tényleg várom már!
l Vicces szerepe lesz?
−  Még nem tudom. Majd szólok, ha kiderül!

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!