Horváth Lili a dühkitöréseit a színpadra tartogatja

– Mi persze hasonlítunk, gesztusokban, hangban, de azért nem egy az egyben vagyok anyu. Nem vagyok nagyon szőke, nagyon vékony csontú, kék szemű, végzet asszonya típus. Ezért nem ugyanazon a szerepkörön indítottak el. De nyilván először mindenki a hasonlóságot nézte. A főiskolán a mamám miatt sokszor leteriztek. De különösebben ezzel nem foglalkoztam, Zsámbéki Gábor, az osztályfőnököm sem helyezett erre hangsúlyt.
l Igaz, hogy kapott tőle sok öreg, csúnya szerepet?
– Pedagógiából, lehet, azért, hogy karakterszínésznői voltomat erősítse, vagy azért is, mert magas vagyok, sok anya-, meg idősszerepet osztott rám a vizsgaelőadásokban.
l Nem az lett volna logikus, hogy a Zsámbéki által igazgatott Katona József Színházhoz kerül?
– Hogy nem így alakult, az az én választásom volt. Harmadévben odamentünk gyakorlatra, és azt éreztem, nem kapok elég nagy feladatot ahhoz, hogy eleget tudjak tanulni. Több hozzám hasonló karakterű színésznő is volt a Katonában. Ezért vettem magamnak a bátorságot, fölmentem Zsámbékihoz, és mondtam neki, hogy elmegyek a Nemzeti Színházba. Amin csodálkozott, de mondta, hogy jó, menjek.
l Soha nem bánta meg?
– Nincs bennem rossz érzés. A pályám elején jelentős szerepeket kaptam, eljutottam a Jászai-díjig, és például Lady Macbethet játszhattam.
l Hogy került a Budapesti Kamaraszín-házba?
 – Megkeresett Alföldi Robi, aki akkor kezdett ott rendezni, látott egy vizsgaelőadásban, és mondta, hogy szeretne velem dolgozni. Szűcs Miklós igazgató is hívott.
l Alföldi Róberttel Schiller Haramiák című darabjában dolgozott először. Jó és vadul szertelen előadás volt. Szerepe szerint, alaposan ellátták a baját.
– Megerőszakoltak, megöltek, én voltam az egyetlen lányszereplő.
l Önnek is el kellett vadállatiasodnia?
– Igen. Küzdöttem is a próbákon.
l Ismerem régről, disztingváltabb nőnek tűnik.
– Az életben nem szoktam ordítozni, vagy csak ritkán. A dühkitöréseimet a színpadra tartogatom. Valahogy Robi ezt kihozta belőlem.
l De hogyan?
– Hántotta le rólam a görcsöket, a zártságot.
l Kihozta a sodrából.
 – Hajlamos rá, hogy az embert olyan pontjain sértse meg, amitől csak azért is meg akarom mutatni, hogy nem olyan vagyok, mint amit gondol rólam. Én küzdöttem, küzdöttem, ő mondta, hogy „Nem elég. Mi ez? Semmi. Jobban kiabálj!” És egy idő után meglett az, amit akart. Ilyenkor persze lehet, hogy elvisz a szenvedély, ebből esetleg vissza kellett venni, meg kellett találni az egyensúlyt. De nekem mindenképpen igen hasznos volt a Robival való találkozás.
l Akkor szült, amikor kevesebb feladata volt a színházban.
– Lehet, hogy ez a sors. Tényleg volt egy csendesebb időszak. Akkor találkoztam a párommal, és mivel úgyis akartam babát, arra gondoltunk, hogy miért ne? A nagy szerepeim elérték a százötvenes szériát, már úgysem játszottuk volna ezeket a produkciókat, nem éreztem azt, hogy szülés után vissza kell rohannom a színházba. Aztán két és fél év múlva lett még egy kisfiam. Közben azért játszottam, de most kell igazából visszatérnem a színházi világba. Visszaveszem egy régi szerepemet, és januárban próbálni kezdem A királyasszony lovagját, amiben maga a királyasszony leszek a Budapesti Kamaraszínház és a Thália közös produkciójában, Léner András rendezésében. Régen játszottam ilyen nagyszínpadon. Vendégek is lesznek a produkció-ban, Kolovratnik Krisztián, Szabó Győző, Méhes Laci, jó, hogy új partnerekkel találkozhatok.
l Egy jelentős filmszerep még várat magára.
 – Hát igen. Már a naiva, a fiatal lány szerepek nem aktuálisak, abban reménykedem, hogy majd a nagy női szerepek jönnek most, hogy már mama is vagyok. Soha nem lehet tudni, mi történik. Elképzelhető, hogy jövőre egyszer csak kiválasztanak egy jelentős filmszerepre.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!