Tevékeny celebkibicek
Celebműszak, TV2
Miközben a legtöbb ember előveszi a fokhagymát, a szenteltvizet és az ezüstkarót már a celeb szó hallatán is, belőlem lassacskánt elismerést vált ki ez a túl könnyen megszerezhető, ám annál keményebben megtartható titulus. Kis hazai hírességeink aztán tényleg mindent megtesznek a tizenöt perc hírnevükért, akár korcsolyázni kell, akár szalontáncolni, bogarat enni, bokszolni, körbe-körbe vágtázni a Hősök terén, vagy viaduktról leugrani (eddig még gumikötéllel a lábukon). Hol a dzsungelbe vágják ki őket, hol a szavannákra, hol bele egy medencébe. Vetélkedhetnek az intim párkapcsolati titkaikat kiteregetve és egymás orra alá borsot-sót törve a konyhában és a vacsoraasztalnál is. Tényleg már csak az alaszkai rákhalászat, a kecskepásztorkodás az Andokban és a szumóbirkózás hiányzik, vagy hogy a vágóhídra küldjék őket belet lapátolni, esetleg egymásnak adagolhatnának apró áramütéseket.
Most épp „civil” foglalkozásokat kell egy álló héten át űzniük, Schobert Norbi rendőrnek, Bódi Margó taxisnak, Bárdosi Sándor tanárnak állt. Már az ötlet sem túl eredeti (válogathatnának inkább az enyéim közül), de hát nálunk néhány ismert arccal minden műsort el lehet adni, még ha közutálatnak is örvend az illető, sőt, akkor még inkább. Természetesen igazán éles helyzetek nincsenek, le van zsírozva és meg van rendezve minden, mindenki beépített ember, bár egyik-másik egészen ügyesen játszik, mint a Bódi Margó taxijával utazó bolondos kutyás hölgy. A celebek maguk is poénra veszik a dolgot és önfeledten röhögcsélnek – kivéve Bárdosit, aki meg túl komolyan vette magát és roppant idétlenül viselkedett. Duzzogott és puffogott, még ha joggal is, mert összefogott ellene és kicikizte az egész tanári kar (ez is milyen gáz már), de akkor sem lett volna szabad ennyire kiborulnia, főleg nem a gyerekek előtt.
Még így is lehet nevetni az egészen, hiszen csak egy kis banális ökörködés a cél. Sokat segített volna, ha felvesznek egy rendes szövegírót, mondjuk a Hal a tortán című műsorból, mert a kommentárok olyanok, mintha citrompótlót kellene szopogatnom. Olyan elképesztő és kirobbanóan kacagtató humortöltények süvítenek el a fülünk mellett, mint hogy „Norbi kezd belerázódni a dologba, már nem csak azt veszi észre, kinek mekkora a cukra. […] Norbi már látja magát, ahogy narancssága bójával a hóna alatt Baywatch stílusban menti a félig részeg horgászokat a Lánchíd alól.” Ez a kép valahogy nincs előttem, talán jobb is…
Még ennél is megnyerőbb, ha a szövegíró látszólag nem akar vicces lenni: „Sanyi csapata árva két főből áll. Akik közül az egyik még gyalogolni sem akar. Lehet, hogy a rettenetes vezér mellé csak a filmekben özönlenek a harcosok? Sanyi a nevelési elveit a gyerekkor emlékeiből veszi. Egy tuti, mindenkinek köszönni kell. Biztos jön majd a kézmosás és a teli szájjal nem beszélünk.” Muhahaha. A legcsiklandóbbak pedig az olyan szabados évődések voltak, mint mikor Bódi Margó a kutyáit babáknak nevező hölgyeményt vitte taxiján: „már csak az a kérdés, hogy a babák fognak előbb bevizelni, vagy a gazdi fogja lehányni a kutyatálat.”
Kérték volna meg inkább a Norbit istápoló vízirendőröket, hogy írjanak szöveget. Eddig is nagyra becsültem a rendőrzsargont, de azóta egyenesen leborulok előtte, mióta hallottam, hogy a hajóval megfordulást úgy kell hívni, „géperővel ideáll az úr”, és hogy az őszinte öröm és büszkeség megnyilvánulása, ha úgy dicsérjük a velünk hajókázó celebkibicet, hogy „örülünk, hogy ilyen tevékeny voltál velünk.”
Bálint Orsolya
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!