A Tegyünk Az Egészségünkért Alapítvány hagyományteremtőként rendezte
meg szeptember 8-án a fővárosi Szent Imre kórházban Az Év Orvosa
Pályázat – Astellas Díj kampányindító programot. Az Év Orvosa
Pályázatot 2007-ben azért hívták életre, hogy az orvosok áldozatos
munkáját elismerje, és ami ma igen fontos, mert a reputáció csorbát
szenvedett, hogy az orvos-beteg kapcsolaton javítson.

A neves szakmai és közéleti személyekből álló zsűri a győzteseket ezúttal is Astellas Díjjal jutalmazza. A díj azért különleges, mert a betegek küldik be az arra érdemesnek tartott orvosok nevét és saját történetük leírásával jelölik győztesnek a doktorukat. Nem pénzjutalomról, hanem az orvosok áldozatos munkájának erkölcsi elismeréséről van szó.
A betegeknek annyit kell tenniük, hogy gyógyulásuk, kezelésük történetét megírják, kihangsúlyozva az orvos pozitív emberi hozzáállását, empátiáját, azt, hogy mennyire komolyan vette a páciense problémáját, hogyan próbált segíteni. Vagyis, a sajátságos, egyben nemes versenyben a bírálóbizottság tehát nem a jelölt orvos szakmai, hanem emberi kvalitásait értékeli. 
Dr. Berencsi György főszervezőtől megtudtuk, hogy a korábbi években több száz történetet küldtek az érintettek, tehát okkal remélik, hogy ezúttal sem csökken, sőt nő az érdeklődés, hiszen az orvos-beteg kapcsolat fontosságáról mind gyakrabban hallani a médiában. A történetek elbírálásánál újdonság lesz, hogy a zsűri idén csak az első fordulóban értékeli a beküldött történeteket, amik közül a kiválasztottak a második fordulóba továbbjutnak és akkor már a történetek közül a lakosság dönti el a www.dijazorvosokert.hu weboldalon – a pályázat megújult honlapján –, hogy kik legyenek az idei pályázat Astellas Díjjal kitüntetett orvosai. További újdonság, hogy a honlapon hírlevélre regisztrálók rendszeres tájékoztatást kapnak az Év Orvosa Pályázat alakulásáról, aktualitásairól, érdekességeket olvashatnak az orvos-beteg kapcsolatról. A játékos kedvűek az orvostörténelem kiemelkedő szakembereiről szóló izgalmas kvízjátéksorozaton vehetnek részt.
A pályázatot kiíró alapítvány a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet arra kérte fel, hogy a tárgytervező szakokon tanuló hallgatók pályázati formában a 2009-es Astellas Díj megalkotásában vegyenek részt. A MOME szaktanáraiból álló zsűri a megbízóval együtt választja ki az öt legjobb alkotást, amik közül azután a honlapot látogató orvosok dönthetik el szavazással, hogy melyik legyen az a díj, amit a mostani három nyertes a jövő februári díjátadón átvehet.
Nagy Bandó András harmadszor vállalta a kampány arcának szerepét. A humorista saját élményei alapján nyilatkozott a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságáról. Kiemelte, hogy a szívét műtő orvosnak az életét köszönheti.
– Nem tudható, ez az év hány pályázatot hoz, de reménykedhetünk, hogy az eddigieknél is többet. Nemcsak azért, mert szaporodnak a jó és szeretett orvosok, de azért is, mert egyre többen lesznek, akik tudnak erről a díjról, akik élni kívánnak a lehetőséggel, és azt szeretnék elérni, hogy az általuk tisztelt és becsült orvos lehessen a díj nyertese.
– A pályázat lényege, hogy a díjat nem a politika, nem az egészségügyi vezérkar, nem az egyetem, nem egészségügyi felsőbb hatóság adja, hanem maguk a betegek, akik a munkánk szenvedő alanyai. A mentés nem foglalkozás, hanem betegség, aki egyszer megízleli, nehezen tudja abbahagyni – egészítette ki az Astellas Díj egyik tavalyi nyertese Dr. Sirák András a Nagy Bandó András által mondottakat.
A 2009-es pályázat további zsűritagja még Prof. Dr. Papp Zoltán, a Semmelweis Egyetem professzora, a Nemzeti Egészségügyi Tanács elnöke, Dr. Kolláth György alkotmányjogász, Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, Dr. Vástyán Attila, a 2008-as pályázat Astellas Díjas gyermeksebész szakorvosa, a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályának adjunktusa, Schäffer Erzsébet és Krasznai Éva újságíró, valamint Nagy Tímea vívó, olimpiai bajnok. Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!