Nagy erőkkel – gyakorlatilag a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság teljes
bűnügyi apparátusával – keresik az M1-es autósztráda Bicske és
Herceghalom közötti szakaszán péntekre virradóra történt fegyveres
pénzszállítórablás és a rendőrök elleni támadás tetteseit.


Lapunk tegnapi érdeklődésére R. Szabó Ágnes, a megyei főkapitányság szóvivője ezt mondta: – A nyomozás jelenleg az adatgyűjtésnél tart. Nagyon sok segítséget kapunk az állampolgári bejelentéseken túl más megyék nyomozó hatóságaitól is, hiszen egyrészt keressük a támadók autóját, a sötét Audi kombit, ami egyfajta szűrést jelent, másrészt próbáljuk behatárolni az elkövetői kört, akik szóba jöhetnek tettesként. Folyamatosan szerezzük be az autópálya-kameráknak, a közelben lévő ipari kameráknak, a benzinkutak kameráinak a felvételeit, s a gyorshajtókat rögzítő berendezések képeit. Óriási mennyiségű felvételt kell átnézni, hogy ez talán eredményre vezessen; túlzás nélkül mondom, hogy gyakorlatilag a megye egész bűnügyi állománya ezen dolgozik most, s ha szükséges, a városoktól is kapnak segítséget a nyomozóink. És persze bevonjuk az ügybe a külföldi bűnüldöző hatóságokat is, mert nem akarunk elmenni amellett a lehetőség mellett sem, hogy esetleg külföldiek voltak a támadók.
A VH kérdésére – hogyan lehet, hogy gépfegyvertüzet zúdítanak a támadók a rendőrautóra, s a rendőrök egyetlen pisztolylövéssel sem „válaszolnak” ? – a szóvivő ezt felelte:
– Erre egészen egyszerűen nem volt idejük.

Mihelyt a rendőrautó közelített és megállt, tüzet nyitottak rá a támadók; még benne ült a két tiszthelyettes, amikor a tucatnyi lövés eldördült, csak a szélvédőn legalább hét lövés ment át. Arra maradt csak lehetőségük, hogy az egyikük fogja, kinyissa a jobboldali ajtót és kicsússzon rajta, s a szalagkorlát mellett fedezéket keressen. És isteni szerencse, hogy így döntött, mert különben a társa nem tudott volna elhajolni jobbra és nem került volna a volán alá. Másképp a lövések végezhettek volna velük: a szakértői vizsgálat tanúsága szerint ugyanis, ha ülve maradnak az autóban, éppen a fejük, a torkuk és a mellük magasságban fúródtak be a lövedékek a fejtámlába és a háttámlába. Csoda, hogy élnek. Ha nem azt tették volna, amit tettek, hanem ülve a fegyverük után nyúltak volna, akkor valószínűleg áldozatul estek volna, méghozzá úgy, hogy annyi idejük sem marad, amíg előveszik a pisztolyukat, nemhogy még célozzanak is vele…

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!