Goldschmied József
Népművelő, ahogy ő hívja saját magát: kultúrrobotos. Immár tizennegyedik éve az Égtájak Iroda programigazgatója, aki a Kertész utcai FÉSZEK művészklubbeli szobájában alig található: autóban ülve, mobiltelefonnal a kezében rója leginkább a Kárpát-medence útjait.
– Egy 79 éves olvasónk hívta fel önre a figyelmet: Varga István szerint „nincs minden veszve ebben az eszement szétszakadt hazában”, amíg ilyen emberek dolgoznak egy ügyért…
– Köszönöm neki… S köszönöm a javaslattételre jogosult határon túli magyar szervezeteknek a Kisebbségekért-díjat, amelyet augusztus 20-án vehettem át Bajnai Gordon kormányfőtől, többek közt a Vendégségben Budapesten ifjúsági találkozókért. Nyolc esztendeje nem kapott anyaországi magyar ilyen díjat! S köszönöm a Hevesi Sándor-díjat is – mert ilyen „kitüntetéses évem” az idei –, amelyet azért kaptam, mert mi szervezzük A Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek programsorozatot ’98 óta, lehetővé téve a külhoni magyar társulatok számára a budapesti rendszeres vendégjátékokat. Ezek az elismerések a munkatársaimat – kevesen vagyunk –, a civil szervezeteket, segítőinket is megilletik, én legalábbis így érzem. Így végül is több ezren kaptuk meg… Az idei határon túli magyar fiatalok randevújára már nyolcszázan jöttek el a nagyvilág 29 országából, először jöttek – méghozzá néptánccsoportok(!) – Dél-Amerika három országából, Argentínából, Brazíliából és Uruguayból. Harmadik-negyedik generációs magyarként gyönyörűen beszélik eleik nyelvét, s fantasztikus bemutatót tartottak a magyar és latin-amerikai táncokból, tanítással egybekötve. De az sem baj, ha törik a nyelvet, csak érdekeljék őket a gyökerek! Pár éve Svédországból még csak hárman voltak itt e 11 napos város- és országjáró, sőt a határon túlra is átránduló találkozón, most már népes, 25 fős csapat érkezett. Legtöbben természetesen a szomszédos országokból jönnek a többnyire 14-26 év közti lányok és fiúk, de népes delegáció repül át Kanadából, az USA-ból, Ausztráliából, Izraelből is. Ilyenkor jómagam is beköltözöm hozzájuk a Kós Károly kollégiumba. Mivel Kazinczy- és Radnóti-év van, együtt voltunk Széphalmon, Sárospatakon, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén Bálint András színművész vezetésével megtanulták és együtt mondták el az Éjszaka című verset.
– De a legnagyobb eredmény – gondolom – a sok-sok kapcsolat, a láthatatlanul is megmaradó szálak…
– Valóban. S az, hogy újra jönnek, mert az identitástudat felsejlett bennük. Annak idején ráéreztem az ilyen találkozók szükségességére – s azóta a kormányok színezetétől függetlenül megkapja az iroda a segítséget, akárcsak a hivatásos művészek találkozóihoz. Volt, aki rácsodálkozott: „Jé, mi is akartunk ilyent!” Az akarat önmagában kevés. Nem görcsölni, hanem csinálni kell. Mert az összefogás az értékek megtalálása és hordozása érdekében napi közös munkát követel. Tudja, nekem jó: Ilona, a feleségem sok terhet levesz rólam otthon, mert három nagy gyermekünk közül a legkisebb vak és autista. Így én valóban sokat tudok úton lenni…
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!