Nincs szerencséje a csodálatos városomnak, Békéscsabának. Kövér
„kötélszakértő” Lászlóval. Ahogy ez az ember megérkezik a városba,
azonnal innen üzenget az egész országnak. Nem volt ez másképp most sem,
amikor mint a Fidesz választmányi elnöke részt vett egy
kisgazdagyűlésen.

A teljesen normális emberek még jól emlékeznek arra, amikor 2002-ben Békéscsabán kijelentette, hogy „sokan vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak örülni a (Fidesz) kormány intézkedéseinek és sikereinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat”.
Gondoltam, eltelt hét év, s ez az 50 éves „fiatal demokrata” bölcsebb lett, de nagyot tévedtem. Szóval megint Békéscsaba, 2009, ősz. Kövér a kisgazdagyűlésen: „...Külügymi-nisztérium látszólag van, de magyar külpolitika(???) nincs, ezért a Külügyminisztérium épületét le kell dózerolni, fel kell szántani és sóval beszórni.” Az ország politikai vezetőiről azt mondta, hogy „ezektől a brigantiktól (???), ezektől az utolsó útszéli bolsiktól (?) megszabadulunk, s akkor jön majd a munka neheze”, mert szerinte az utóbbi hét-nyolc évben „háborús pusztítás folyt az országban”, és ahogy kifejezte magát, az „országot újjáépíteni kell, mint a második világháború után”.
Mindezt nem azért írtam le, mert arra számítottam, hogy van az országban egyetlen olyan ember, aki nem tudja, kicsoda Kövér. Nem azért írtam le, mert szeretném megvédeni a mai politikai vezetőket. Egy dologban lehetne védeni őket: tekintettel arra, hogy nagyon fiatalok,  soha nem voltak bolsik sem komcsik. Azért írtam le, mert érzem, Kövér nem tud szabadulni attól, hogy a fiatalságát a Magyar Szocialista Munkáspárt Társadalomtudomány Intézetének áldozta. Ez tényleg nagyon kellemetlen emlék, és nehéz tőle szabadulni. Mert ott és akkor tanulta meg, hogy mit jelent az akasztófahumor, hogy minden bokor alatt kell, hogy legyen egy bolsevik, aki jelenteni fog. Ott tanulta meg az igazi kommunista útszéli bolondériát. Mert egy normális ember ma nem engedni meg magának azokat a kifejezéseket, amiket már ultrajobboldali gyűlésen sem hallani.
Istenem, csak nem ezekkel a „vezetőkkel” szeretné Orbán megnyerni a választásokat?
   Jelinek Lászlóné, Békéscsaba

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!