Országunk Szijjártója, ez a „bölcs” ember, amikor megtudta az MSZP
javaslatát a bérplafonról, a közcégek vezetőinek fizetéséről,
kijelentette, hogy „Bajnai Gordon és a szocialisták a jövő évi
költségvetéssel az emberek utolsó 10-20 ezer forintját veszik el, és...
kiszedik a gyerekek tányérjából a menzai ebéd kétharmadát”.
Megszoktuk, hogy Szijjártó „bölcs” ember, megint jókat hazudott. Elfelejtette, hogy nem az ellenzék buktatta le a szocialistákat a végkielégítések témájában, hanem a BKV vezetői saját magukat. Itt egyik pártnak sem volt szerepe, csak és kizárólag a sajtónak. Az ellenzék ebben az esetben is, mint többször már, a sajtóból értesült valamiről, és ebből kezdett ügyeket kreálni.
Sajnálom, hogy Szijjártó nem hallgatta meg Orbán pártvezért, amikor a Hír Tv-ben beszélt. Akkor még csak arról szólt, hogy a kormány „kiveszi a húst a gyerekek tányérjából. Most a gyerekeken fog csattanni a Fidesz ostora, mert a többi számtalan hülyeséget már hallottuk. Orbán meg Szijjártó nagyon jól tudják, hogy most is hazudnak, hiszen a mostani kormánynak semmi köze nincs az állami cégeknél adott horribilis összegű végkielégítésekhez, meg a prémiumokhoz, és élve a kedves Szijjártó szavaival, emlékeztetni szeretném a kampányigazgatót, hogy „ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket”. Szeretném megkérdezni Szijjártót, mint választópolgár, hogy mikor számol be a Vasárnapi Hírekben megjelent, ellenzékhez tartozó off-shore cégekről? Mert most konkrétan megírták, ki és hol érdekelt a fideszes baráti körökből az off-shore cégekben. Vagy arra szeretnék választ kapni, hogy mi a véleménye arról, ha Hunvald György, erzsébetvárosi polgármester február óta, amióta előzetes letartóztatásban van, megkapta a „majdnem 6 millió forintot” – ami tényleg gusztustalan, szánalmas dolog –, Szijjártó barátja, Deutsch Tamás, aki egy évig ebben az önkormányzatban meg sem jelent, a tájára sem érkezett, mégis felvett 2 millió forint fizetést.
Abban az időben sem Orbánnak, sem Szijjártónak egy szava sem volt arról, hogy Deutsch köteles visszafizetni a törvénytelenül felvett pénzt. Ám az a mai napig Deutsch zsebeiben lapul. Mert ez a pénz is jó lett volna több száz gyerek menzai ebédjének pótlásához! Nincs igazam, Szijjártó? Ebben az esetben ki nézi hülyének a választókat? Ez tényleg – élve Szijjártó szavaival – pofátlanság! A Fidesz részéről!
Mogilniczky Katalin, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!